Itt az első videóklip, amit teljes egészében mesterséges intelligencia készített

Mióta az OpenAI februárban bemutatta az első szövegből videót generálni képes, Sora nevű fejlesztését, rengetegen várnak arra, hogy a program mindenki számára elérhetővé váljon. Erre ugyan még egy kicsit várni kell, azonban a Sub Pop lemezkiadó elmondta, hogy a Washed Out május 2-án megjelent, The Hardest Part című számához készült videóklip az első olyan publikus tartalom, amit a Sora készített, írja a Mashable. Paul Trillo rendező jelezte, hogy ráadásul ingyen kapott hozzáférést a programhoz, miközben a videóban látható jelentsorok leforgatása CGI használatával súlyos költsége lett volna. M...
2024-05-10 13:07:41

Kémeknek ajánlja új szolgáltatását a Microsoft

A Microsoft az amerikai hírszerzés számára olyan generatív mesterséges intelligenciát fejlesztett, ami az internettől elszeparáltan dolgozik, és csak a kormányzat férhet hozzá.
2024-05-10 10:11:35

Ez jöhet a Google kereső helyett

Az OpenAI egyelőre nem erősítette meg, de minden jel arra mutat, hogy a jövőben az interneten keres majd válaszok után a ChatGPT, és le is hivatkozza a forrásokat.
2024-05-10 10:11:32

Nagy dobásra készül az OpenAI: a ChatGPT-t napokon belül rászabadítják az internetre

Az OpenAI hétfőn tervezi bejelenteni a mesterséges intelligenciával működő keresőjét, amely a Google-lel is felveheti a versenyt - értesült a Reuters. A mesterséges intelligencia banki alkalmazásáról kiemelt helyen lesz szó június 11-ei Financial IT rendezvényünkön. Regisztráció és részletek itt! 
2024-05-10 09:07:04

Új funkciót vezet be a TikTok, ez mindent megváltoztat

A platform szerint a döntésük célja a felhasználók megtévesztésének elkerülése.
2024-05-10 08:11:22

A ChatGPT fejlesztője beszállhat a pornóiparba

Érkezhetnek a mesterséges intelligenciával készített pornófilmek.
2024-05-10 08:08:35

Bekeményít a TikTok: jelentős változtatást léptetnek életbe, ami minden felhasználót érint

Megelégelte a TikTok vezetősége, hogy elárasztották a platformot a mesterséges intelligencia alapú tartalmak. Ezért mostantól automatikus jelezik a felhasználóknak, ha mesterségesen generált felvételeket látnak.
2024-05-09 21:06:06

2024-05-09 21:05:47

Ez jöhet a Google kereső helyett

Az OpenAI egyelőre nem erősítette meg, de minden jel arra mutat, hogy a jövőben az interneten keres majd válaszok után a ChatGPT, és le is hivatkozza a forrásokat.
2024-05-09 20:11:01

2024-05-09 20:10:43

Fontos újítás jön TikTokon: ez már nem lesz a régi

A TikTok ezentúl automatikusan jelezni fogja a felhasználónak, ha a mesterséges intelligencia (AI) által létrehozott tartalmat tekintenek meg - jelentette be csütörtökön a közösségi médiaplatform.
2024-05-09 20:07:06

Kémeknek ajánlja új szolgáltatását a Microsoft

A Microsoft az amerikai hírszerzés számára olyan generatív mesterséges intelligenciát fejlesztett, ami az internettől elszeparáltan dolgozik, és csak a kormányzat férhet hozzá.
2024-05-09 18:10:52

2024-05-09 18:10:40

Nagy újítást kapott az androidos böngésző

Egy komplett tudományos publikációt is össze tud foglalni egy képernyőnyi területen az Opera mesterséges intelligenciája, az Aria, mely már az androidos változatban is elérhető.
2024-05-09 14:11:31

2024-05-09 14:11:11

Kiderült: mindenki ráugrott a mesterséges intelligenciára a régiónkban

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. A banki AI alkalmazásokról a Portfolio Financial IT rendezvényén kiemelten lesz szó. Regisztráció és részletek itt! 
2024-05-09 12:07:40

Ezek a testrészek árulkodnak leginkább a korunkról

Egyre többször találkozhatunk olyan fejlesztésekkel, amelyek a felhasználók arcszerkezete és a bőr állapota alapján képes egészen pontosan meghatározni az érintett korát. A bőrápoló mesterséges intelligenciát fejlesztő Haut.AI most olyan megoldással állt elő, amely a kézfej alapján képes megtenni ugyanezt, írja az Interesting Engineering. Az Experimental Dermatology folyóiratban megjelent kutatás szerint a kézfejről készült képek alapján képzett mesterséges intelligencia modellek hasonló pontosságot értek el, mint azok a megoldások, amelyek arcról készített képekből dolgoztak. A hibahatár így ...
2024-05-09 11:07:16

Titokzatos mesterséges intelligencia kísért az interneten

Okosabb, mint a többi, de nem tudni, ki küldte.
2024-05-09 07:09:29

Online modell munka nőknek!

Modell munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető otthonról. 18 évnél idősebbek jelentkezését várjuk. Jelentkezz weboldalunkon még ma: www.hotvipmodels.com
2020-06-20 16:41:42

!Angol minőségű, bálás használt ruhák!

FIGYELEM, AKI MOST RENDEL, 300 KG RUHÀT KAP MINDEN BÁLA UTÁN!‼️‼️Cégünk, Angol használt ruha importálásával foglalkozik. Egyedülálló minőséget és garantált árakat biztosítunk vásárlóink számára. Nálunk megtalálja a legkedveltebb Angol minőséget. Termék kínálatunkban az originált extra bálától, a fajtára válogatott ruházaton, illetve divatárun keresztül, szinte minden megtalálható. Kiszolgálunk kis és nagykereskedést, és magánszemélyeket egyaránt. FIGYELEM: Hetente friss árukészlet, tele divatos, márkás, extra minőségű ruhákkal. Célunk a hosszútávú, közös együttmű...
2020-06-20 16:41:42

!Angol minőségű, bálás használt ruhák!

FIGYELEM, AKI MOST RENDEL, 300 KG RUHÀT KAP MINDEN BÁLA UTÁN!‼️Cégünk, Angol használt ruha importálásával foglalkozik. Egyedülálló minőséget és garantált árakat biztosítunk vásárlóink számára. Nálunk megtalálja a legkedveltebb Angol minőséget. Termék kínálatunkban az originált extra bálától, a fajtára válogatott ruházaton, illetve divatárun keresztül, szinte minden megtalálható. Kiszolgálunk kis és nagykereskedést, és magánszemélyeket egyaránt. FIGYELEM: Hetente friss árukészlet, tele divatos, márkás, extra minőségű ruhákkal. Célunk a hosszútávú, közös együttműködés. Hívjon b...
2020-06-20 16:41:42

Kereskedőket piacosokat felvásárlókat keresek

Folyamatos készletem átvételéhez árusokat, piacosokat, felvásárlókat, viszonteladókat keresek. Amennyiben korrektül együtt tudunk működni, mindenképpen hosszútávú dologban gondolkodom. Minden márkás ruhát olyan áron adok, hogy azon még bőven lehet keresni. Vannak férfi női gyerek ruhák. A ruhákról képeket email formájában tudok küldeni. Személyes találkozó Siófokon vagy postázás is lehetséges. Amennyiben érdekel az ajánlatom a részletekért kérlek vedd fel velem a kapcsolatot! [email protected] 0630/856 1348
2020-06-20 16:41:42

!Angol minőségű,használt bálás ruhák!

‼️ FIGYELEM, AKI MOST RENDEL, 300 KG RUHÀT KAP MINDEN BÁLA UTÁN!‼️Cégünk, Angol használt ruha importálásával foglalkozik. Egyedülálló minőséget és garantált árakat biztosítunk vásárlóink számára. Nálunk megtalálja a legkedveltebb Angol minőséget. Termék kínálatunkban az originált extra bálától, a fajtára válogatott ruházaton, illetve divatárun keresztül, szinte minden megtalálható. Kiszolgálunk kis és nagykereskedést, és magánszemélyeket egyaránt. FIGYELEM: Hetente friss árukészlet, tele divatos, márkás, extra minőségű ruhákkal. Célunk a hosszútávú, közös együttm...

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-20 16:41:42

Online munka nőknek!

Fiatal nőket keresünk otthonról végezhető internetes munkára. Kötetlen időbeosztás, Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Tudj meg többet weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-20 16:41:43

Online modelleket keresünk!

Fiatal nőket keresünk azonnal kezdhető modell munkára. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Csak nagykorúaknak! Jelentkezz még ma! További információ és jelentkezés: www.hotvipmodels.com
2020-06-20 16:41:43

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-20 16:41:43

Molett alkalmi ruha divat képekkel

Webáruház, fashion plus molett alkalmi ruha divat képekkel. +36 70 538 2467 https://molett-alkalmi-ruhak.webnode.hu/ Alkalmi ruhák moletteknek képekkel, plus size alkalmi ruha webshop, molett ruhák fiataloknak, molett fashion.
2020-06-20 16:41:45

Sylverro molett divat Szombathely

Plus Size nagyméretű női ruhák 5XL molett divat Szombathely, molett ruhák fiataloknak, molett alkalmi ruha 2019. https://molettdivatszombathely.ewk.hu 5xl divat szombathely, saci divat szombathely, alkalmi ruha szombathely, molett ruhák fiataloknak, molett divat 2019, fiori molett divat

2020-06-20 16:41:47

Molett divat duci divat https://www.molettdivat.hu

Molett divat duci divat (30) 267 8182 https://www.molettdivat.hu Molett alkalmi ruhák esküvőre, nagyméretű ruhák moletteknek, curvy fashion, fashion plus, fiatalos, sportos hétköznapi ruhák. Molett divat fiataloknak olcsón, duci divat.
2020-06-20 16:41:47

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 11:30:09

Angol minőségű, bálás használt ruhák

FIGYELEM, AKI MOST RENDEL, 300 KG RUHÀT KAP MINDEN BÁLA UTÁN! Cégünk, Angol használt ruha importálásával foglalkozik. Egyedülálló minőséget és garantált árakat biztosítunk vásárlóink számára. Nálunk megtalálja a legkedveltebb Angol minőséget. Termék kínálatunkban az originált extra bálától, a fajtára válogatott ruházaton, illetve divatárun keresztül, szinte minden megtalálható. Kiszolgálunk kis és nagykereskedést, és magánszemélyeket egyaránt. FIGYELEM: Hetente friss árukészlet, tele divatos, márkás, extra minőségű ruhákkal. Célunk a hosszútávú, közös együttműködés. Hívjon bizalommal. Ál...
2020-06-23 11:30:09

Internetes munka

Munka mellett, otthonról, végezhető, nem megterhelő tevékenység! Internet és a Te kitartásod kell hozzá! Ne hagyd ki a lehetőséget, légy Te is aktív a plusz jövedelmed megszerzésében! Érdekel? Bővebb infó: http://penzkereses.nanoweb.hu/

2020-06-23 11:30:10

Netes munka

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:01:05

Molett alkalmi ruha divat képekkel

Webáruház, fashion plus molett alkalmi ruha divat képekkel. +36 70 538 2467 https://molett-alkalmi-ruhak.webnode.hu/ Alkalmi ruhák moletteknek képekkel, plus size alkalmi ruha webshop, molett ruhák fiataloknak, molett fashion.
2020-06-23 22:01:10

Sylverro molett divat Szombathely

Plus Size nagyméretű női ruhák 5XL molett divat Szombathely, molett ruhák fiataloknak, molett alkalmi ruha 2019. https://molettdivatszombathely.ewk.hu 5xl divat szombathely, saci divat szombathely, alkalmi ruha szombathely, molett ruhák fiataloknak, molett divat 2019, fiori molett divat
2020-06-23 22:01:11

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:01:12

Molett divat duci divat https://www.molettdivat.hu

Molett divat duci divat (30) 267 8182 https://www.molettdivat.hu Molett alkalmi ruhák esküvőre, nagyméretű ruhák moletteknek, curvy fashion, fashion plus, fiatalos, sportos hétköznapi ruhák. Molett divat fiataloknak olcsón, duci divat.
2020-06-23 22:01:13

Netes munka

Munka mellett, otthonról, végezhető, nem megterhelő tevékenység! Internet és a Te kitartásod kell hozzá! Ne hagyd ki a lehetőséget, légy Te is aktív a plusz jövedelmed megszerzésében! Érdekel? Bővebb infó: http://penzkereses.nanoweb.hu/
2020-06-23 22:14:22

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 22:14:23

Angol minőségű, bálás használt ruhák

FIGYELEM, AKI MOST RENDEL, 300 KG RUHÀT KAP MINDEN BÁLA UTÁN! Cégünk, Angol használt ruha importálásával foglalkozik. Egyedülálló minőséget és garantált árakat biztosítunk vásárlóink számára. Nálunk megtalálja a legkedveltebb Angol minőséget. Termék kínálatunkban az originált extra bálától, a fajtára válogatott ruházaton, illetve divatárun keresztül, szinte minden megtalálható. Kiszolgálunk kis és nagykereskedést, és magánszemélyeket egyaránt. FIGYELEM: Hetente friss árukészlet, tele divatos, márkás, extra minőségű ruhákkal. Célunk a hosszútávú, közös együttműködés. Hívjon bizalommal. Ál...
2020-06-23 22:14:23

Internetes munka

Munka mellett, otthonról, végezhető, nem megterhelő tevékenység! Internet és a Te kitartásod kell hozzá! Ne hagyd ki a lehetőséget, légy Te is aktív a plusz jövedelmed megszerzésében! Érdekel? Bővebb infó: http://penzkereses.nanoweb.hu/
2020-06-23 22:14:23

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   apropiaza   •   f   •   rozsa sandor   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   molot epitett a segelyszervezet hogy kirakodhasson 200 tonna elelmiszersegelyt   •   ukraines parliament passes controversial law to boost conscripts   •   Falisz   •   magyarorszagon is elerhetove valik az ekg funkcio a samsung okosoraiban 2   •   karacsony es kerpel fronius tudtunk nelkul epitkeznek a varosligetben ez csak aprilisi trefa lehet   •   osszefogott a dk az mszp es a parbeszed ferencvarosban karacsony cafolja hogy nem baranyit tamogatja 2   •   lakatosmunlkak keritesek kapuk 23   •   1636   •   spanyolorszag tovabbra sem engedi be az egyesult kiralysagbol erkezoket   •   how this fruit became the star of italian cooking   •   mar kaphatoak az egynapos autopalya matricak   •   izraelben az irani csapasokra adhato valaszon gondolkodnak   •   Ciroksepr   •   csokken az egyenlotlenseg az eu ban es magyarorszagon de sotet a latvany a fuggony moge nezve   •   fontos arampiaci megallapodast jelentett be szijjarto peter   •   ot ev alatt megduplazodott a kapcsolati eroszak aldozatainak szama magyarorszagon 2   •   jdztdzmegkdzzlekeddz   •   ha igy vegzi a lebojtkurat az eredmeny garantalt   •   kevehazi lili a next top model hungarybol valo kieseserol nem haragszom magamra csak csalodott vagyok   •   sokkal tobb a bejelentes csaladon beluli eroszak miatt a karanten idejen   •   f1cspanstylebackgrou   •   most tenyleg nem folytatja az rtl az ev legizgalmasabb magyar sorozatat   •   fogtak   •   oriasi a baj vermergezessel fekszik a korhazban til schweiger a vilagsztart az amputacio de a halal is fenyegeti 2   •   rossz helyen furdozott tobb szaz euros buntetest kapott egy szlovak politikus 2   •   elege lett a nepszeru vilagmarkanak bepereltek a temut   •   gazas hospitals treating emergency cases only as fuel runs low   •   economy minister economic recovery requires return of 4 5 million ukrainians   •   jay ellis talks possible top gun maverick sequel   •   the 20 best soups around the world   •   police command structure crumbled fast during capitol riot   •   egy kulfoldi valosagshow nepszerusiti magyarorszag latvanyossagait   •   l simon szerint fizikai keptelenseg a kultura kozpontositasa   •   kerites a legkisebbtol 4   •   eldolt marad e a kdnp az europai neppartban vagy a fidesz utjat koveti   •   robbie williams azt allitja rendszeresen meglatogatjak az idegenek   •   elezodik a kuzdelem amirol az f1 nek szolnia kellene   •   bojte csaba szemelyesen mondott koszonetet kasler miklosnak a gyogyulasaert   •   Bulihelysz   •   muanyag ablak csere akcio beepites httpsmuanyagablakzso lacom 4   •   uk businesses grapple with brexit border fallout   •   reszleges gyarleallasok miatt kuldtek szabadsagra a tungsram gyar dolgozoit   •   a koronavirus vakcina mintajara esely lehet a rakvakcinara is x   •   itt az uj kormanyjavaslat ha honvedelmi celra adakozol villoghatsz egy cimzetes ezredesi ranggal 2   •   negativ teszthez kotik a beutazast angliaba   •   megint egy krakkoba tarto repulojaratot ert bombafenyegetes   •   hatos lotto itt vannak az e heti nyeroszamok 17   •   Operettsz   •   sallai rolandek sem tudtak megallitani a bayer leverkusen meneteleset 2   •   megismetlodhet a 2020 as elnokvalasztas donald trump es joe biden ujra ringbe szall 3