Csökkent az álláskeresők száma, két új program indul

Még egyszer sem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma áprilisban, mint 2024-ben.
2024-05-03 10:09:52

Csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma, két új program is segíti a munkakeresést

Még egyszer sem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma áprilisban, mint 2024-ben.
2024-05-03 10:07:14

Komoly veszélyben lehetnek az álláskeresők

2024-04-29 08:08:21

Hosszú ideje álláskeresőknek segít a kormány

A mai naptól lehet pályázni a tartós álláskeresők elhelyezkedését támogató, 1,7 milliárd forint hazai forrásból megvalósuló pályázatra, írja a Nemzetgazdasági Minisztérium. A programban sikeresen pályázók lehetőséget kapnak arra, hogy három hónapra kipróbálják magukat a választott álláshelyen. A program célja egyrészről a vállalkozások munkaerőigényének kielégítése a hazai munkaerő-kínálat bővítése révén, másrészről a tartósan álláskeresők hosszú távú elhelyezkedésének támogatása, a foglalkoztatás további növelése mellett.
2024-04-22 10:07:39

Fiatalok a budapesti albérletárakról: így boldogulnak az egyetemisták és a pályakezdők - Elárulták azt is, milyen a jó főbérlő

Mindennapi téma, hogy az egekbe szöktek az albérletárak, ezzel egy időben pedig fiatalok tömege próbál lakáshoz jutni, többen egyetem alatt, vagy akár diplomával a hónuk alatt pályakezdőként - be kell vallani, nehéz felvenni a versenyt az árakkal. Mutatjuk hogyan boldogulnak a budapesti fiatalok.
2024-04-19 16:06:36

2024-04-19 16:06:11

Szijjártó Péter büszkeségének adott hangot a demokrácia magyarországi helyzete kapcsán

Egy adott állam lakói tudják legjobban megítélni, hogy demokrácia van-e, márpedig a jelenlegi kormány zsinórban négy választást is kétharmados többséggel nyert meg - mondta a külügyminiszter.
2024-04-15 19:08:58

Nagy Márton: Történelmi mélyponton van a regisztrált álláskeresők száma

A tárcavezető szerint egyre többen akarnak dolgozni Magyarországon.
2024-04-13 16:08:37

Nagy Márton: Történelmi mélyponton van a regisztrált álláskeresők száma

A tárcavezető szerint egyre többen akarnak dolgozni Magyarországon.
2024-04-13 16:06:32

Vajon miért szidta Marco Rossi a válogatott egyik játékosát?

Az Amerikában focizó Gazdag Dániel helyzete nem könnyű, miként Sallói Dánielé is. Utóbbi már leszámolt azzal, hogy a magyar válogatott keret tagja lehessen, de Gazdag helyzete is kétséges. Elmondjuk, miért.
2024-04-03 06:07:55

Továbbra is borzalmas a Kisvárda, egyre kilátástalanabb a helyzete

Az újonc MTK Budapest óriási lépést tett a biztos bennmaradás felé.
2024-03-17 20:12:19

A forint helyzete (még) nem kritikus, de aggasztó

A forintot elemző írásokból és előrejelzésekből mostanában aligha szenvedtünk hiányt. Én sem birtoklom a Szent Grált, de mégis úgy gondolom, valamit mégis csak hozzá tudok tenni a nagyképhez, hogy megértsük, mi is zajlik most. Illetve rávilágítanék arra is, hogy bármit is tettünk eddig a forint stabilizálása érdekében, az csak tüneti kezelés volt. A megoldások pedig amennyire egyszerűek, annyira elképzelhetetlenek is.
2024-03-13 18:06:56

A lengyel kormány próbálja megkerülni az alkotmánybírósági abortusztilalmat, de nincs könnyű dolga

Előírnák, hogy minden kórház köteles megoldani, hogy legyen olyan orvos, aki a törvény által megengedett terhességmegszakítást elvégzi, ma ugyanis inkább a kórházigazgató vagy a megyei önkormányzati elnök vallási meggyőződése dönt az egyes orvosok lelkiismerete helyett.
2024-03-11 22:09:28

WHO-főigazgató: Gáza egészségügyi helyzete

Az izraeli
2023-12-10 14:06:19

WHO-főigazgató: Gáza egészségügyi helyzete

Az izraeli
2023-12-10 14:06:08

Szinetár Dóra szerint egyik férjének sem lehetett könnyű belecsöppeni a családjába

Ritkán beszél a magánéletéről Szinetár Dóra, de most elárulta, szerinte egyik férjeinek sem lehetett könnyű, hirtelen belecsöppenni a Szinetár családba.
2023-11-22 16:06:19

2023-11-22 16:05:57

Magyarországon tízből kilencen nehezményezik, ha nincs megadva a fizetés az álláshirdetésben

Az álláshirdetések hiányosságai nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, ha egy vállalat nem találja meg a megfelelő szakembert a meghirdetett pozícióra. Az informatikai álláskeresők közel egyharmada szerint bár egy évvel ezelőtt könnyebb volt IT-állást találni, mostani elhelyezkedésüket nagyban megkönnyítené az is, ha a toborzási folyamat minden szakaszában jobban érvényesülnének olyan alapvető elvárások, mint a tisztelet és kölcsönösség
2023-11-21 13:11:05

2023-11-21 13:10:52

Általános ügyintézői állás

Munkatársakat keresünk szolnoki irodánkba általános ügyintézői, adminisztratív munkakörre. Pályakezdők és nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Nyelvismeret, jogosítvány előny. Fényképes önéletrajzát az [email protected] címre kérjük.
2020-06-23 22:14:23

Bádogos élhajlító 2m / 1.2mm Lemezhajlító

Munkavastagság: - acéllemez 1,2mm - alumínium lemez 1,7mm Hajlítási szög 145 - 180 fok A felső és az alsó kar között - max 120mm Az élhajlító súlya 250kg Ideális bádoglemezek megmunkálásához, szellőzőcsatornák gyártásához, kazánok, kemencék kiépítéséhez. Azonnal üzembe helyezhető a bádogos műhelyben. Bádogos lemezhajlító könnyű! 12 hónapos garanciát adunk. Biztosítjuk az élhajlító szállítását az egész ország területén. (szállítás költségei megegyezés alapján) Az élhajlító ára 289 000 HUF/ 810 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 E...

Autóbérlés Gödöllőn gyorsan https://gyorsautoberlesgodollo.blogstar.hu

Autóbérlés Gödöllőn gyorsan +36 70 201 4900 https://gyorsautoberlesgodollo.blogstar.hu Ha olcsón szeretne kitűnő műszaki állapotú autót bérleni, nézze meg kínálatunkat! Ügyfélbarát, teljes körű, gyors ügyintézéssel várjuk. Könnyű megközelítés. Kedvezmény visszatérőknek. Rugalmas gyors ügyintézés. Megbízható járműpark. Olcsó autóbérlés Gödöllő.
2020-06-23 22:14:27

Általános ügyintézői állás

Munkatársakat keresünk szolnoki irodánkba általános ügyintézői, adminisztratív munkakörre. Pályakezdők és nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Nyelvismeret, jogosítvány előny. Fényképes önéletrajzát az [email protected] címre kérjük.
2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:45

Általános ügyintézői állás

Munkatársakat keresünk szolnoki irodánkba általános ügyintézői, adminisztratív munkakörre. Pályakezdők és nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Nyelvismeret, jogosítvány előny. Fényképes önéletrajzát az [email protected] címre kérjük.
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:39

Általános ügyintézői állás

Munkatársakat keresünk szolnoki irodánkba általános ügyintézői, adminisztratív munkakörre. Pályakezdők és nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Nyelvismeret, jogosítvány előny. Fényképes önéletrajzát az [email protected] címre kérjük.
2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:23

Általános ügyintézői állás

Munkatársakat keresünk szolnoki irodánkba általános ügyintézői, adminisztratív munkakörre. Pályakezdők és nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Nyelvismeret, jogosítvány előny. Fényképes önéletrajzát az [email protected] címre kérjük.
2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:59

Általános ügyintézői állás

Munkatársakat keresünk szolnoki irodánkba általános ügyintézői, adminisztratív munkakörre. Pályakezdők és nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Nyelvismeret, jogosítvány előny. Fényképes önéletrajzát az [email protected] címre kérjük.
2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

Autóbérlés Gödöllőn gyorsan https://gyorsautoberlesgodollo.blogstar.hu

Autóbérlés Gödöllőn gyorsan +36 70 201 4900 https://gyorsautoberlesgodollo.blogstar.hu Ha olcsón szeretne kitűnő műszaki állapotú autót bérleni, nézze meg kínálatunkat! Ügyfélbarát, teljes körű, gyors ügyintézéssel várjuk. Könnyű megközelítés. Kedvezmény visszatérőknek. Rugalmas gyors ügyintézés. Megbízható járműpark. Olcsó autóbérlés Gödöllő.
2020-06-23 22:18:07

Általános ügyintézői állás

Munkatársakat keresünk szolnoki irodánkba általános ügyintézői, adminisztratív munkakörre. Pályakezdők és nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Nyelvismeret, jogosítvány előny. Fényképes önéletrajzát az [email protected] címre kérjük.
2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:48

Autóbérlés Gödöllőn gyorsan https://gyorsautoberlesgodollo.blogstar.hu

Autóbérlés Gödöllőn gyorsan +36 70 201 4900 https://gyorsautoberlesgodollo.blogstar.hu Ha olcsón szeretne kitűnő műszaki állapotú autót bérleni, nézze meg kínálatunkat! Ügyfélbarát, teljes körű, gyors ügyintézéssel várjuk. Könnyű megközelítés. Kedvezmény visszatérőknek. Rugalmas gyors ügyintézés. Megbízható járműpark. Olcsó autóbérlés Gödöllő.
2020-06-23 22:18:52

Általános ügyintézői állás

Munkatársakat keresünk szolnoki irodánkba általános ügyintézői, adminisztratív munkakörre. Pályakezdők és nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Nyelvismeret, jogosítvány előny. Fényképes önéletrajzát az [email protected] címre kérjük.
2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:10

Autóbérlés Gödöllőn gyorsan https://gyorsautoberlesgodollo.blogstar.hu

Autóbérlés Gödöllőn gyorsan +36 70 201 4900 https://gyorsautoberlesgodollo.blogstar.hu Ha olcsón szeretne kitűnő műszaki állapotú autót bérleni, nézze meg kínálatunkat! Ügyfélbarát, teljes körű, gyors ügyintézéssel várjuk. Könnyű megközelítés. Kedvezmény visszatérőknek. Rugalmas gyors ügyintézés. Megbízható járműpark. Olcsó autóbérlés Gödöllő.
2020-06-23 22:19:14

Általános ügyintézői állás

Munkatársakat keresünk szolnoki irodánkba általános ügyintézői, adminisztratív munkakörre. Pályakezdők és nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Nyelvismeret, jogosítvány előny. Fényképes önéletrajzát az [email protected] címre kérjük.
2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:26

Általános ügyintézői állás

Munkatársakat keresünk szolnoki irodánkba általános ügyintézői, adminisztratív munkakörre. Pályakezdők és nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Nyelvismeret, jogosítvány előny. Fényképes önéletrajzát az [email protected] címre kérjük.
2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:45

Általános ügyintézői állás

Munkatársakat keresünk szolnoki irodánkba általános ügyintézői, adminisztratív munkakörre. Pályakezdők és nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Nyelvismeret, jogosítvány előny. Fényképes önéletrajzát az [email protected] címre kérjük.
2020-06-23 22:20:33

Bádogos élhajlító 2m / 1.2mm Lemezhajlító

Munkavastagság: - acéllemez 1,2mm - alumínium lemez 1,7mm Hajlítási szög 145 - 180 fok A felső és az alsó kar között - max 120mm Az élhajlító súlya 250kg Ideális bádoglemezek megmunkálásához, szellőzőcsatornák gyártásához, kazánok, kemencék kiépítéséhez. Azonnal üzembe helyezhető a bádogos műhelyben. Bádogos lemezhajlító könnyű! 12 hónapos garanciát adunk. Biztosítjuk az élhajlító szállítását az egész ország területén. (szállítás költségei megegyezés alapján) Az élhajlító ára 289 000 HUF/ 810 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 E...
2020-06-23 22:20:33

Rebrov: A játékosok remekül fociztak, mindent megtettek a Ferencvárosért

A Fradi edzője úgy érzi, a csapatának legalább annyi helyzete volt, mint a Juventusnak.
2020-11-24 23:06:32

Le kéne bontani, és romjaiból újraépíteni a teljes nyugdíjrendszert

Közel 300 ezer szegénységi küszöb alatt élő nyugdíjas tarthatatlan helyzete elég-e ahhoz, hogy a kormány belevágjon egy reformba?
2020-11-30 18:06:51

Több mint 290 ezer magyar volt munkanélküli decemberben

Az álláskeresők közel fele semmilyen anyagi támogatást nem kapott.
2020-12-30 19:06:01

Több mint 290 ezer magyar volt munkanélküli decemberben

Az álláskeresők közel fele semmilyen anyagi támogatást nem kapott.
2020-12-30 19:06:04

Mobil iglukba költöztetik a hajléktalanokat Zalában

A Magyar Vöröskereszt javasolta iglukat könnyű tisztítani, meleget adnak, és a mozgatásuk is rendkívül egyszerű.
2021-01-03 14:05:59

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   m   •   rozsa sandor   •   Leverkusen   •   ftp   •   pro   •   apróhirdetés   •   f   •   jazz   •   R   •   N   •   mag   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   németállás   •   b   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   perapro   •   G   •   szótár   •   fluminense   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   térkép   •   olcs   •   travis kelce   •   facebook   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a palyakezdok es az allaskeresok helyzete sem konnyu   •   aggaszto kepsorok amerikabol az utcan lovoldoznek egymasra a szelsoseges tuntetok   •   egy oriasceg maris kitancolt a metaverzum mogul   •   read declassified report on saudi role in killing of jamal khashoggi   •   putyin tobb ezer dollaros zsolddal csalogat kulfoldi munkasokat a frontra   •   meggondolta magat a csuszdabalesetet szenvedo vince apja ennyit er szamokban egy ember elete 2   •   elado greta garbo egykori meseszep otthona   •   the us accuses tencent and alibaba of letting sellers traffic fake goods   •   molly seidel how distance runner overcame imposter syndrome and blew all expectations in the marathon   •   why the proposed us ban on menthol cigarettes is controversial   •   brexit eu to begin legal action over alleged ni protocol breach   •   megdolt az apollo 13 rekordja soha nem kerult ember szallitasara alkalmas urhajo a foldtol ilyen tavolra 2   •   ennek sokan nem orulnek majd julius 1 jetol duplajara emelkedik az alkalmi munka adoterhe 3   •   panik az azsia expressz forgatasan hatalmas erdotuz tombolt az egyik helyszinen az egesz stabot megraztak a tortentek video 2   •   vegyesen zart amerika   •   penzlopo app kerult az app store kinalataba   •   a szuperligatol rettego uefa bl reformja tele van orult elkepzelesekkel   •   cuba vaccinates children as young as 2 in strategy to reopen schools economy   •   122 goals in 36 matches the making of bayern munich wonderkid   •   a 2053 as idoutazo azt allitja hogy iii karoly kiraly lemond hamarabb mint gondolnank 4   •   penzugyi kerdesek ferfi es no kozott kinek mikor kell fizetnie 3   •   eltunt a google play aruhazbol az sms virus elleni applikacio   •   Békéscsabaállásrefer ens   •   ezek a tipusok most a legnepszerubb importautok magyarorszagon 3   •   gulacsi rekordot dontott lipcseben   •   us internet service company blocks controversial online forum citing imminent threats to human life   •   china to begin trial of two canadians for alleged espionage soon state media reports   •   tuzifagyujtes az erdoben lehet de szigoruak a szabalyok   •   sophie ellis bextort 17 evesen megeroszakoltak   •   az e cigaretta is jelentosen rontja a ferfiak termekenyseget   •   australias scott morrison doesnt deny pressuring uk to drop climate asks from trade deal   •   us catholic priest dies after attack in nebraska church   •   negy varosban veszelyes a levego minosege   •   bemutatkozott az elso elektromos renault megane 3   •   visszatert a foldre a nasa orion urhajoja 4   •   igylehetneazonnaleur onkdelehethogydramai kovetkezmenyeilennen ek   •   a bejgli finom de ovatosan az edesitoszerrel   •   fact checking three tv ads in north carolinas republican senate primary   •   after north korea response expert says army pvt travis kings future is likely political pawn   •   hajnali rajtautes utan bilincsben vitte el a tek a siofoki setany biztonsagi fonoket aztan elengedtek   •   corrected   •   kerti fahazalapozas betonalap 30   •   ujbol reklamokkal kiserletezik a firefox   •   egyedulallo vb rekordot tart a bayern es az inter 2   •   az egesz orszag besargult a tartos suru kod miatt   •   hanyinger amit csinalsz nem csillapodnak a kedelyek a next top model hungaryben video   •   az izraeli es a palesztin oldal is haborus bunoket kovethetett el   •   egykor nepes temeto helyezkedett el a pannonhalmi bences foapatsag eszaki udvaran   •   leicester ugandan asian exhibition wins national award   •   sophie turner ruhastol a medenceben kotott ki a sajat eskuvojen  

srv.38.