Változás jön - Ezek a részvények lehetnek a nagy nyertesek!

Jövő hónapban ismét újrasúlyozásra kerül sor az amerikai S&P 500 részvényindexben. A legutóbbi alkalommal a mesterséges intelligencia verseny egyik nagyágyúja, az Super Micro Computer (SMCI) is felvételt nyert az indexbe, a bekerülést követően pedig a múltbeli adatok alapján jelentős emelkedés szokott következni az érintett részvényeknél. Éppen ezért megnéztük, hogy mely cégek lehetnek jelenleg a legesélyesebbek arra, hogy bekerüljenek az indexbe.
2024-05-10 15:07:06

Itt az első videóklip, amit teljes egészében mesterséges intelligencia készített

Mióta az OpenAI februárban bemutatta az első szövegből videót generálni képes, Sora nevű fejlesztését, rengetegen várnak arra, hogy a program mindenki számára elérhetővé váljon. Erre ugyan még egy kicsit várni kell, azonban a Sub Pop lemezkiadó elmondta, hogy a Washed Out május 2-án megjelent, The Hardest Part című számához készült videóklip az első olyan publikus tartalom, amit a Sora készített, írja a Mashable. Paul Trillo rendező jelezte, hogy ráadásul ingyen kapott hozzáférést a programhoz, miközben a videóban látható jelentsorok leforgatása CGI használatával súlyos költsége lett volna. M...
2024-05-10 13:07:41

Kémeknek ajánlja új szolgáltatását a Microsoft

A Microsoft az amerikai hírszerzés számára olyan generatív mesterséges intelligenciát fejlesztett, ami az internettől elszeparáltan dolgozik, és csak a kormányzat férhet hozzá.
2024-05-10 10:11:35

Ez jöhet a Google kereső helyett

Az OpenAI egyelőre nem erősítette meg, de minden jel arra mutat, hogy a jövőben az interneten keres majd válaszok után a ChatGPT, és le is hivatkozza a forrásokat.
2024-05-10 10:11:32

Nagy dobásra készül az OpenAI: a ChatGPT-t napokon belül rászabadítják az internetre

Az OpenAI hétfőn tervezi bejelenteni a mesterséges intelligenciával működő keresőjét, amely a Google-lel is felveheti a versenyt - értesült a Reuters. A mesterséges intelligencia banki alkalmazásáról kiemelt helyen lesz szó június 11-ei Financial IT rendezvényünkön. Regisztráció és részletek itt! 
2024-05-10 09:07:04

Új funkciót vezet be a TikTok, ez mindent megváltoztat

A platform szerint a döntésük célja a felhasználók megtévesztésének elkerülése.
2024-05-10 08:11:22

A ChatGPT fejlesztője beszállhat a pornóiparba

Érkezhetnek a mesterséges intelligenciával készített pornófilmek.
2024-05-10 08:08:35

Bekeményít a TikTok: jelentős változtatást léptetnek életbe, ami minden felhasználót érint

Megelégelte a TikTok vezetősége, hogy elárasztották a platformot a mesterséges intelligencia alapú tartalmak. Ezért mostantól automatikus jelezik a felhasználóknak, ha mesterségesen generált felvételeket látnak.
2024-05-09 21:06:06

2024-05-09 21:05:47

Ez jöhet a Google kereső helyett

Az OpenAI egyelőre nem erősítette meg, de minden jel arra mutat, hogy a jövőben az interneten keres majd válaszok után a ChatGPT, és le is hivatkozza a forrásokat.
2024-05-09 20:11:01

Ez jöhet a Google kereső helyett

Az OpenAI egyelőre nem erősítette meg, de minden jel arra mutat, hogy a jövőben az interneten keres majd válaszok után a ChatGPT, és le is hivatkozza a forrásokat.
2024-05-09 20:10:43

Fontos újítás jön TikTokon: ez már nem lesz a régi

A TikTok ezentúl automatikusan jelezni fogja a felhasználónak, ha a mesterséges intelligencia (AI) által létrehozott tartalmat tekintenek meg - jelentette be csütörtökön a közösségi médiaplatform.
2024-05-09 20:07:06

Kémeknek ajánlja új szolgáltatását a Microsoft

A Microsoft az amerikai hírszerzés számára olyan generatív mesterséges intelligenciát fejlesztett, ami az internettől elszeparáltan dolgozik, és csak a kormányzat férhet hozzá.
2024-05-09 18:10:52

2024-05-09 18:10:40

Nagy újítást kapott az androidos böngésző

Egy komplett tudományos publikációt is össze tud foglalni egy képernyőnyi területen az Opera mesterséges intelligenciája, az Aria, mely már az androidos változatban is elérhető.
2024-05-09 14:11:31

2024-05-09 14:11:11

Kiderült: mindenki ráugrott a mesterséges intelligenciára a régiónkban

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. A banki AI alkalmazásokról a Portfolio Financial IT rendezvényén kiemelten lesz szó. Regisztráció és részletek itt! 
2024-05-09 12:07:40

Ezek a testrészek árulkodnak leginkább a korunkról

Egyre többször találkozhatunk olyan fejlesztésekkel, amelyek a felhasználók arcszerkezete és a bőr állapota alapján képes egészen pontosan meghatározni az érintett korát. A bőrápoló mesterséges intelligenciát fejlesztő Haut.AI most olyan megoldással állt elő, amely a kézfej alapján képes megtenni ugyanezt, írja az Interesting Engineering. Az Experimental Dermatology folyóiratban megjelent kutatás szerint a kézfejről készült képek alapján képzett mesterséges intelligencia modellek hasonló pontosságot értek el, mint azok a megoldások, amelyek arcról készített képekből dolgoztak. A hibahatár így ...
2024-05-09 11:07:16

Hőszigetelő festék, nyáron a meleg, télen a hideg, és a penész ellen

Miért jó Önnek, és mik az előnyei a Hőpajzs hőszigetelő festéknek? - Visszaveri a sugárzó hő 70-90%-át, - 20-40%-al csökkenhetnek a fűtési és hűtési költségek - nő a komfortérzet - a Hőpajzs technológia, kitűnő lég és páraáteresztő - csak 1 mm vékony kell felhordani - nagymértékben csökkentheti a penész kialakulásának lehetősége - egyszerű, gyors, és olcsó megoldás a hideg falakra - akár helyiségenként, és saját kezűleg is felhordható - vakolatra, fára, fémre, műanyagra, gipszkartonra, betonfelületre is felhordható - társas, családi, hétvégi házak, közintézmények...
2020-06-23 22:18:51

2020-06-23 22:19:13

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:44

A vírus ellen is bevetik a fehérjéket megfejtő mesterséges intelligenciát

A Google MI-laborja fél évszázados problémán lendítette át a biológia tudományát.
2020-12-02 22:06:12

20-szor gyorsabb lehet a mesterséges intelligencia a Mozart nevű új processzorral

Mozart néven kerülhet majd piacra 2021 végén az a processzor, amely segítségével szintet léphet a mesterséges intelligencia.
2020-11-15 20:13:58

Miért dobál 30 méter magasból az aszfaltra új autókat a Volvo?

Soha nem végzett még extrémebb töréstesztet a svéd gyártó maga is elismeri.
2020-11-16 04:10:55

Miért dobál 30 méter magasból az aszfaltra új autókat a Volvo?

Soha nem végzett még extrémebb töréstesztet a svéd gyártó maga is elismeri.
2020-11-16 04:10:57

Miért kell fokozottan védeni a koronavírustól a Down-szindrómásokat?

Bár erősen szabálykövetők, és az immunrendszerük sem fog túlműködni, a Down-szindrómás embereket különösen védeni kell a koronavírus-fertőzéstől. Hamarabb öregszenek, nagy többségük olyan veleszületett betegséggel él, ami komoly kockázatot jelent fertőzés esetén, és sokan laknak közülük nagy intézményekben.
2020-11-18 15:09:36

2020-11-18 15:09:37

Ijesztő robotfarkasok védik a lakosságot egy japán városban ? videó

Takikava térségében egyre nagyobb veszélyt jelentenek a medvék. A vadállatokat horrorfilmbe illő robotokkal igyekeznek távol tartani.
2020-11-18 18:06:36

2020-11-18 19:06:23

Marabu Féknyúz: Miért lenne kormánypárti a közmédia?

2020-11-19 04:08:11

Egy félreértett rendelet: miért kellett a kormánynak belenyúlnia a veszélyhelyzet szabályozásába?

A kormánynak muszáj volt olyan rendeletet hoznia, amivel fenn tudja tartani a felhatalmazási törvény hatályba lépése előtt hozott intézkedéseket, de a kedden este kihirdetett jogszabály szövege félreérthető volt, és sokan félre is értették. A kormány szándékos rémhírterjesztést kiáltott, pedig valójában olyan rendelet született, amelyet ugyan december 11-ig lehet alkalmazni, de február 8-ig...
2020-11-19 05:10:16

Miért nem érdemes elhanyagolni a téli gumicserét?

Sokan igyekeznek spórolni a téli gumin, ez azonban nemcsak az autónak nem tesz jót, de potenciálisan életveszélyes is lehet.
2020-11-19 07:09:43

Miért nem érdemes elhanyagolni a téli gumicserét?

Sokan igyekeznek spórolni a téli gumin, ez azonban nemcsak az autónak nem tesz jót, de potenciálisan életveszélyes is lehet.
2020-11-19 07:09:44

Miért nem érdemes elhanyagolni a téli gumicserét?

Sokan igyekeznek spórolni a téli gumin, ez azonban nemcsak az autónak nem tesz jót, de potenciálisan életveszélyes is lehet.
2020-11-19 07:09:45

Miért nem érdemes elhanyagolni a téli gumicserét?

Sokan igyekeznek spórolni a téli gumin, ez azonban nemcsak az autónak nem tesz jót, de potenciálisan életveszélyes is lehet.
2020-11-19 08:06:13

Már egy órával előre jelzi az epilepsziás rohamot egy új kütyü

Az agyhullámokat monitorozó, viselhető elektroenkefalográfot (EEG) fejlesztettek ki izraeli kutatók, amelynek mért jeleit a mesterséges intelligencia elemzi, és szól, ha közeledik a baj.
2020-11-20 09:09:16

2020-11-20 09:09:17

Kiderült, miért beszélt a hivatalosnál kétezerrel több új fertőzöttről Pintér Sándor

Orbán Viktor Facebook-oldalán tették közzé azt a videót az operatív törzs üléséről, amelyen az elsőként felszólaló Pintér Sándor belügyminiszter 6440 új koronavírusos beteget "jelentett" a miniszterelnöknek.
2020-11-20 17:09:14

2020-11-20 17:09:15

Miért hívják Szputnyik V-nek az orosz vakcinát?

2020-11-21 15:07:52

Parragh László: Rákérdeztem, miért kell négy helyettes Karácsony Gergely mellé

Az iparkamara elnöke kiáll az iparűzési adó felfüggesztése mellett, az szerinte más lapra tartozik, az önkormányzatoknak miből lesz pénze. Az önkormányzatok szerinte nem spórolnak.
2020-11-22 08:06:33

Miért éri meg a közjegyzői okiratba foglalt bérleti szerződés?

Hosszú, költséges, minden kifogást részletesen vizsgáló bírósági eljárást spórolhatunk meg az ilyen kontraktussal.
2020-11-22 09:07:18

Miért árusítanak inkább kozmetikai termékeket Kína elektronikai fellegvárában?

A kínai Szilícium-völgyben furcsa változás történt a fogyasztói szokásokban.
2020-11-22 10:12:17

Ilyen kihívások elé állítja a világot a mesterséges intelligencia

Meg kell ismerni a játékszabályait.
2020-11-22 12:07:33

Putyin elárulta, miért nem gratulált Bidennek

Az orosz elnök megismételte, amit a Kreml szóvivője már elmondott: a hivatalos eredményt várják.
2020-11-22 15:06:09

Putyin elárulta, miért nem gratulált Bidennek

Az orosz elnök megismételte, amit a Kreml szóvivője már elmondott: a hivatalos eredményt várják.
2020-11-22 15:06:09

Kedves Olvasók, kapcsoljuk a Poklot! - Kék farmer és véres könnyek

A mesterséges intelligencia által generált zene megfagyasztja a vért.
2020-11-22 17:06:12

Dancing with the Stars: Kiderült, miért esett össze a próbán Horváth Tamás

Kiszállt, nem folytatja a TV2 versenyét.
2020-11-23 09:05:58

Taylor Swift eltűnt, de elmagyarázta, hogy miért

Az énekesnő a saját rekordját döntötte meg a vasárnap esti American Music Awards (AMA) díjátadóján.
2020-11-23 10:06:48

Ijesztő mennyiségű ellopott adat kering a neten, bárkié köztük lehet

Egy leállított hekkerboltból rengeteg adat kiszivárgott. Mutatjuk, hogyan ellenőrizheti le, hogy ön is érintett-e.
2020-11-23 11:06:02

Az USA a KBG árnyékában volt? Ki volt Jurij Bezmenov, és miért lehet érdekes napjainkban is a figyelmeztetése?

Jurij Bezmenovra és tanaira a Call of Duty: Cold War videójáték kapcsán emlékezünk. A KGB „árulója” a játék trailerében bukkant fel.
2020-11-23 12:05:57

Elmagyarázta az útépítő, miért van rendben a Facebookon terjedő kép a furcsa aszfaltozással

Pillanatok alatt körbejárt a kép, amin látszólag a füvet öntik le aszfalttal.
2020-11-23 16:06:09

Elmagyarázta az útépítő, miért van rendben a Facebookon terjedő kép a furcsa aszfaltozással

Pillanatok alatt körbejárt a kép, amin látszólag a füvet öntik le aszfalttal.
2020-11-23 16:06:11

Ijesztő adatok jöttek a tüdőrákról, vezeti a halálozási statisztikákat

2030-ra 2,89 millió tüdőrákos lesz a világon, a túlélési esélyük alig 19 százalék.
2020-11-23 22:06:05

Saoirse Ronan elmondta, miért nem izgul a szexjelenetek közben

Érkező filmjében ő és a Titanic sztárja, Kate Winslet szerepelnek explicit erotikus jelenetekben.
2020-11-24 10:05:58

Ha a rendőrséget meg akarja szüntetni a radikális baloldal, miért ne lehetne megszüntetni a saját országuk ellen hergelő iskolákat is Amerikában?

Az amerikai adófizetők lassan a nem-tanítást finanszírozzák. Vannak, akik ezen változtatni akarnak.
2020-11-24 17:05:57

A Kreml elmagyarázta, Putyin miért nem oltatta be magát az orosz vakcinával

Az orosz államfő nem vehet igénybe engedélyezetlen oltást, ugyanakkor a tesztfázisban lévő vakcinával már oltják az egészségügyi dolgozókat és a tanárokat. A vakcina vizsgálatához minták érkeztek Magyarországra.
2020-11-24 17:06:04

Beveti a mesterséges intelligenciát a YouTube az egyik hasznos funkciójánál

A YouTube már teszteli, hogyan segíthet a tartalomkészítőknek fejezetekre osztani a videót, ami nem mellesleg a tartalomfogyasztók számára is hasznos újítás lehet.
2020-11-24 18:05:58

2020-11-24 18:05:59

Miért hiszitek fiúk, hogy a legénybúcsún bármit megtehettek?

Óriási tévhitben éltek.
2020-11-24 19:05:53

Mesterséges sejtekben szimulálják az első létformák kialakulását

A kutatást magyar tudós vezeti.
2020-11-25 12:05:54

Miért kegyelmez meg az elnök egy felfuvalkodott pulykának?

És mi ez a kavalkád a szárnyas jószág neve körül?
2020-11-25 15:06:07

Szexista módon érzékeli a nőket a mesterséges intelligencia?

A gép szerint a férfiak hivatalnokok, a nőket pedig a külsejükre vonatkozó jelzők halmazával azonosították, ha egyáltalán felismerték őket.
2020-11-26 09:05:58

Elveheti a pedagógusok munkáját a mesterséges intelligencia

Okos tantermek és digitális oktatás után jöhetnek a robottanárok?
2020-11-26 21:05:56

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   Leverkusen   •   R   •   haszn   •   N   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   jazz   •   tes   •   youtube   •   mag   •   H   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   K   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   perapro   •   J   •   rozsa sandor   •   P   •   vacsoracsata   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a mesterseges intelligencia biralja el a lakashiteledet miert ijeszto ez 2   •   ensz megbizott az izraeli palesztin haboru mar atterjedt sziriaba is   •   ader janos oda megy ahol magyar allamfo meg sosem jart a rendszervaltas ota   •   ma kiderul hogyan probalhatja megallitani az uj ellenzeki osszefogas magyar petert   •   kávégép kávéfőző használt kávégép saeco jura impressa   •   rettegett a zuhanastol az x faktor uj mentora a show arcait eletuk necces pillanatairol kerdeztuk video 2   •   hires dudat allitanak ki az egyesult kiralysagban   •   kszsl   •   nem tesz vallomast a meggyilkolt keteves szerb kislany feltetelezett gyilkosanak edesanyja   •   ritka bmw t talaltunk az alfoldon ime a nyithato teteju regi baur 3 as 2   •   orban viktor a magyar sajto szabadabb mint a nemet   •   lelepleztek a megujult minit 2   •   ben boulos why i changed my name from bland   •   kemenytisztito es ellenorzoajtok csereje 73   •   van aki a hazaval egyutt menekul hegyi karabahbol   •   megvan az elso magyar extrem gyorshajto akinek elkoboztak a kocsijat ausztriaban 2   •   szijjarto peter szakado hoban kivant jo pihenest tbiliszibol 2   •   a fidesz elvesztette a kozbeszed iranyitasat magyar peterre messiaskent tekintenek csak azt nem tudni mennyi egy ilyen megvalto elettartama   •   dubajielmenyvadaszat kifejezettenkisgyerm ekescsaladoknak   •   maga zoltan az egyesult allamokban allt ki izrael bekejeert fotok   •   vaccination disparities reflect two americas this july 4th   •   izrael az irani tamadas utan ujranyitott a legteret   •   csehorszagban a berek 100 szazalekara emelik a tappenzt hogy otthonmaradasra osztonozzek a betegeket   •   ujabb amerikai miniszter mondott le 2   •   anabolnindexphpoptio   •   100 perces mosast elt tul egy haziallatkent tartott vadaszgoreny az egyesult kiralysagban 2   •   foldrenges volt borsod abauj zemplen megyeben   •   un summit in qatar on afghanistan ends another planned   •   ket baleset tortent egymastol nem messze az m3 ason utzar van hajdunanasnal   •   korszakos zseni vagy a politikusokat mozgato oligarcha igy tort elore a most alaszkaban elhunyt petr kellner   •   australia bank ceos call for a fix to housing shortage   •   a jobaratok sztarjai is megjelentek matthew perry temetesen kepek   •   6j15h2t49   •   esessel indul a nap az amerikai tozsdeken 2   •   ujravalasztottaklond onpolgarmesteret   •   natalie portman hazassaga menthetetlenul zatonyra futott   •   mindket bokaja eltort a rendorok elol menekulo ferfinek   •   questions grow about discriminations role in the hurdles bidens nominees are facing   •   lenyugozo teli fotok zalabol   •   magasabb fokozatba kapcsolt az elozo kormany embereinek elszamoltatasa lengyelorszagban   •   szegyen ezt hagytak maguk utan a szombati influenszerakciok szereploi kiakadtak a kerulet lakosai fotok   •   rendkivuli ulest hivott ossze a szekszardi onkormanyzat igy tamogatjak telire a raszorulokat   •   lebron james hits game winner as the la lakers beat the golden state warriors advance to playoffs   •   igy nez ki most bikiniben balint antonia kep   •   a fiuk a diszkoban dolgoztak daft punk 1993 2021 2   •   kijev legvedelem nelkul maradt kulcsfontossagu celpontokat semmisitenek meg az oroszok   •   a hackerek kipeceztek maguknak az apple uj gepeit   •   mar nem peking azsia milliardosainak fovarosa   •   fontos szerzodest kotott a liberty dunaujvaros   •   marabu feknyuz orban es a diplomaciai szezon