Az erdélyi magyarság a román szélsőjobbnál is Nyugat-ellenesebb és oroszbarátabb

A román társadalom két éve még egyértelműen Oroszországot okolta az ukrajnai háborúért, ma már jóval megosztottabb. A magyar kisebbség tagjai kifejezetten Ukrajnát és nyugati szövetségeseit okolják a fegyveres konfliktus kirobbanásáért.
2024-05-10 13:11:05

2024-05-10 13:10:21

Matolcsy Ádám emberei sorra kerülnek be a jegybank ingatlanos óriáscégébe

Több, a jegybankelnök fiához köthető személy kapott fontos pozíciót a jegybank Pallas Athéné alapítványának többségi tulajdonában álló, lengyel központú ingatlanvállalatnál. Úgy tűnik, az egyikük ügyvéd felesége legalábbis papíron részt vett a hírhedt 15 milliárd forintos New York-i luxuslakás megvásárlásában.
2024-05-10 12:10:03

Magyar tulajdonban lévő román céget vásárol fel Andrej Babis, volt cseh miniszterelnök vállalata

Romániai céget vásárol fel Andrej Babis, volt cseh miniszterelnök vállalata - írja az economedia.ro.
2024-05-10 12:06:41

Legalább kéttucatnyi áldozata volt a New York-i színházi zavargásnak

Ártalmatlan eseménynek indult, vérfürdő lett a Macbeth előadása.
2024-05-10 09:09:56

New York régóta nem élt át ekkora drámát

Megismétlődött az 54 évvel ezelőtti ikonikus jelenet.
2024-05-09 14:10:46

New York régóta nem élt át ekkora drámát

Megismétlődött az 54 évvel ezelőtti ikonikus jelenet.
2024-05-09 14:07:38

Még csak 23 éves, de már milliárdos a Mobilfox tulajdonosa, Diller Kevin, aki termékeivel tizenkét országban van jelen, és minden országban százezres követőtáborral rendelkezik. A fiatal üzletember most pénteken a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor vendégeként mesél majd elképesztő teljesítményéről és sikereiről, de még durva balesetéről is.
2024-05-07 14:06:52

2024-05-07 14:06:24

Ezt meg hogy sikerült összehozni? Tévedésből román lett a magyar énekes

Furcsa és számára első látásra érthetetlen üzenetet kapott a napokban László Boldizsár. A Cotton Club Singers egykori énekesét arra kérte a városa egyik lakója, hogy mint a román nemzeti kisebbség tagja, szavazzon rá az önkormányzati választáson. Az operaénekes értetlenül állt a dolog előtt, László Boldizsár ugyanis nem tudott arról, hogy román nemzetiségű lenne.
2024-05-07 05:05:58

2024-05-07 05:05:55

Több lesz a zöld fejlesztés, ha női menedzser vezeti a céget

Egészen friss kezdeményezés az idén februárban indult EU Women Climate Leaders Network, amely a női vezetők bevonásával szeretne hozzájárulni a környezetbarát innovációk számának növeléséhez a nagyvállalati szektorban. Több kutatás is azt támasztja alá ugyanis, hogy a nők által vezetett vagy tulajdonolt cégeknél több és hatékonyabb zöld fejlesztés valósul meg. A szervezet életre hívó konferencia tanulságairól Simon Anita, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. fenntarthatóságért és körforgásos gazdaságért felelős vezérigazgató-helyettese beszélt a Portfolio-nak, aki egyetlen magyar meghívottként ve...
2024-05-06 10:06:59

Menczer Tamás szerint Magyar Péter politikai szerepvállalását régen előkészítették

Szerinte az egyesületét is már 2023-ban bejegyezték.
2024-05-04 19:08:31

Menczer Tamás szerint Magyar Péter politikai szerepvállalását régen előkészítették

Szerinte az egyesületét is már 2023-ban bejegyezték.
2024-05-04 19:06:45

17 Roman Gods and Goddesses Everyone Should Know

Post Content
2024-05-03 21:08:58

Büszkélkedik a román miniszterelnök, hogy megelőzték a magyarokat

Marcel Ciolacu május elsejei üzenetében egyebek közt azt hangoztatta, hogy a bérek tekintetében Románia már megelőzte Magyarországot, és rövidesen a romániaiak lesznek a térség legjobban fizetett alkalmazottak - számol be az Infostart.
2024-05-02 08:07:15

New York után a Kaliforniai Egyetemen is rohamrendőrökkel vetettek véget a palesztinpárti tüntetésnek

A New York-i Columbia Egyetem és a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem mellett az Arizonai Egyetem tucson-i központjánál és New Orleansban a Tulane Egyetemen szintén többeket letartóztattak.
2024-05-01 16:09:54

2024-05-01 16:09:44

Kritikus szint fölé ugrott a román adósságráta, automatikus szabályok lépnek hatályba

A GDP 52,4 százalékára nőtt február végére Románia államadóssága a tavaly év végi 48,9 százalékról - közölte szerdán a bukaresti pénzügyminisztérium.
2024-05-01 11:07:23

Meghalt Paul Auster amerikai író és költő

Paul Auster élete során több mint 30 könyvet írt, műveit több mint 40 nyelvre fordították le, köztük a legtöbbet magyarra is. Leghíresebb művei közé tartozik a New York trilógia.
2024-05-01 09:10:20

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Texas és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:01:12

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:14:23

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Pennsylvania és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:27

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:14:40

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Pennsylvania és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:14:42

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Texas és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:15:34

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Pennsylvania és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:18

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Pennsylvania és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:54

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Pennsylvania és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:58

2020-06-23 22:18:02

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Pennsylvania és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:18:04

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Texas és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:47

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Pennsylvania és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:18:49

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Texas és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:18:50

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   rozsa sandor   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   shepard fairey makes his middle east debut with new show and mural in dubai   •   eletuk elso napjaiban derult ki hogy sma ban szenved a harom baba sara kornel es ervin a gyogyitas csodaja   •   legkisebbtol lakasfelujitas 171   •   segithet megtalalni a kifosztot   •   martin scorsese meg kell mentenunk a mozit   •   460 millio ember eletet konnyiti meg a mesterseges intelligencia ami 5 7 nappal elore jelzi a folyok aradasat   •   a magyar nemzet nekiment matusik tamas bironak hogy miert engedte haziorizetbe a gyermekpornografiava l gyanusitott allami exvezetot mire kiderult hogy nem o volt   •   bejott a youtube huzasa egyre kevesebben neznek karos videokat az oldalon   •   nincs ido a gyozkodesre ha kell eroszakkal evakualjak az embereket az oroszorszagi gatszakadas miatt 2   •   gyonyoru nove erett kobor janos lanya lena 17 eves lett mindenkit elvarazsol a szepsegevel foto   •   kinaban mar most kover hoemberek cukiskodnak az utcan   •   kihuztak az otos lotto nyeroszamait 1 milliard 280 millio forint volt a tet   •   ot even belul az otodik vezerigazgatot orolte fel a gamestop szakad az arfolyam   •   dzsudzsak es a videobiro volt a foszereplo kapaszkodik a bronzert a loki   •   a kormany tamogatja hogy bl dontot rendezzenek budapesten 2   •   1095 millio kobmeter foldgazt kuld szombaton a gazprom europaba   •   rohamkocsira   •   tobb szaz millioval nott gyurcsany ferenc vagyona mar tobb mint egymilliard forintja van   •   szabalytalanul vontattak teherautokat az m3 as autopalyan   •   a macskavizeletbol is muveszet lett egy keso kozepkori kodexben   •   4 tevhit a magabiztossagrol   •   liptai claudia alakja a karacsonyi csoda legujabb kepeivel ont is elcsabitja fotokon a bombazo 2   •   billionaire jeff green leaves the mormon church donates 600k to lgbtq organization   •   medvetamadas szetmarcangolt testtel szallitottak korhazba ket ferfit akik az erdoben letertek a turaosvenyrol   •   gyanusnak talaltak az egyik momentumos kepviselo vagyonnyilatkozatat vizsgalat indulhat   •   mi tortenik egyre sosabba valhat a balaton vize   •   a viszkis het perc alatt szokott meg a fogdabol 2   •   new york police find drugs in trapdoor at fentanyl nursery   •   a beiktatast biztosito nemzeti garda tizenket tagjat felmentettek kotelezettseguk alol   •   a mav szerint semmifele megallapodasrol nincs szo a deli palyaudvar ipari teruletet illetoen 2   •   meztelenul hevereszik az agyban az argentin focista szoke bombanoje fotok   •   hatvanmilliot kaszaltak utasaikon az m5 oson rendorokre lovo embercsempeszek   •   a szijjarto petert jachtoztato szijj laszlo nehany ev alatt majdnem megtizszerezte vagyonat   •   a vilagbajnok magyar csapatot csak a dontoben allitottak meg belgiumban 2   •   rogtonzott kormanyulest tartott a szabadban orban viktor   •   providence college students raise thousands to surprise best security guard on campus with trip to nigeria   •   nem hoz aktiv zajszurest az apple airpods 3 fulhallgato   •   rasszista szohasznalat miatt eltiltottak a manchester united sztarjat   •   a mol felvasarolt egy etteremlancot   •   az ellenzeki egyuttmukodes kulisszatitkai a legnagyobb arcu partot probaljak megrendszabalyozni 4   •   hogyan tanuljunk meg korcsolyazni   •   berki krisztian betegsege miatt elmaradt a mai buntetofekezeses targyalasa   •   eltunt egy fiatal a tisza toban 2   •   majdnem meglett hetfon a 30 fok   •   un adopts 3 2 billion budget over us and israel objections   •   a netezok megtalaltak ryan gosling noi ikertestveret   •   egyetlen nba csapat sem fog megemlekezni kobe bryantrol   •   nem hagyhatja el a bortont julian assange 2   •   ket kdnp s kepviselo benyujtotta a torvenyjavaslatot hogy a jovoben ne vehessenek energiaitalt a fiatalok   •   a leghosszabb ideig regnalo kormanyfobol lett koztarsasagi elnok