Több hónapos csúcson a forint

Csütörtökön február 23-a óta nem látott szintre erősödött a forint az euróval szemben. A forintnak ezúttal a vártnál magasabb amerikai segélykérelmek után a dollár gyengülése adott lendületet. Pénteken a magyar inflációs adat után is folytatódik az erősödés, ezúttal pedig a dollárral szemben szakított le fontos szintet a magyar fizetőeszköz. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.
2024-05-10 17:07:39

Hét budapesti kerületben is egymillió forint fölé emelkedett a négyzetméterár

A Duna House összesítése szerint a milliós négyzetméteráras kerületek között többségben vannak a budaiak, és mindössze két pesti, a XIII. és az V. tartozik ide.
2024-05-10 13:10:35

Jön a magyar inflációs adat - Mi lesz most a forinttal?

Csütörtökön február 23-a óta nem látott szintre erősödött a forint az euróval szemben. A forintnak ezúttal a vártnál magasabb amerikai segélykérelmek után a dollár gyengülése adott lendületet. Reggel 8 óra 30 perckor azonban érkezik az áprilisi magyar inflációs adat, ami hozhat nagyobb kilengéseket a forint piacán. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.
2024-05-10 08:06:40

Elszabadult a pokol, tornádók tombolnak az USA-ban: többen meghaltak, rengetegen földönfutók lettek, porrá vált az otthonuk - Sokkoló videó

Csütörtökre az Egyesült Államok déli és középső részén négyre emelkedett azoknak az embereknek a száma, akik a heves viharok és tornádók következtében életüket vesztették.
2024-05-10 07:06:47

2024-05-10 07:06:15

2024-05-10 07:05:54

Újabb kínai cégek kerültek tiltólistára

A Biden-adminisztráció 37 kínai szervezetet vett fel a kereskedelmi korlátozásokat tartalmazó listájára, mivel tevékenységük ellentétes az Egyesült Államok nemzetbiztonsági és külpolitikai érdekeivel. A kormány ezzel nehezíti az amerikai beszállítók számára az érintett szervezetekkel való kereskedelmet.
2024-05-09 19:07:00

Csökkent a légúti fertőzések száma Magyarországon

Csökkent a múlt héten az akut légúti fertőzés, és ezen belül influenzaszerű megbetegedés tüneteivel orvoshoz fordulók száma.
2024-05-09 15:06:52

Idén új szintre emelkedett a befektetési alapok és állampapírok csatája a lakosságnál: az első negyedévet egyértelműen az előbbiek nyerték, a befektetési alapok állománya több mint 900 milliárddal ugrott meg, miközben az állampapíroké csupán 170 milliárddal. Nem olyan rossz azonban az állampapírok helyzete, ahogy az elsőre tűnik, mutatjuk, miért.
2024-05-08 13:06:48

Ismét emelkedett a politikusok fizetése: az európai miniszterelnökök között Orbán Viktor keres a legjobban az átlagbérhez képest

A Reggeli vendége Bucsky Péter, a G7 munkatársa volt, aki a magyar politikusi fizetésekről beszélt annak kapcsán, hogy március 1-jével ismét emelkedett a keresetük az átlagbér növekedésével együtt.
2024-05-08 10:06:38

2024-05-08 10:06:10

Sorra töri át a falakat a forint

Hétfő este az euróval egészen február óta nem látott szintre erősödött a forint. Ezt követően kedd reggel nem látni nagyobb elmozdulásokat, az euróval szemben stagnál, a dollárral szemben pedig kisebb gyengülésben van a magyar fizetőeszköz. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.
2024-05-07 09:07:15

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

Az amerikai külügyminisztérium azonnali konzuli támogatást ígért.
2024-05-07 09:06:37

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

Az amerikai külügyminisztérium azonnali konzuli támogatást ígért.
2024-05-07 09:06:19

Tovább emelkedett a halálos áldozatok száma Brazíliában

Folyamatosan helikopterek köröznek a bajba jutott területek fölött.
2024-05-06 11:11:09

Tovább emelkedett a halálos áldozatok száma Brazíliában

Folyamatosan helikopterek köröznek a bajba jutott területek fölött.
2024-05-06 11:08:41

Nőtt a halálos áldozatok száma Rio Grande do Sul államban

Brazília Rio Grande do Sul államában az esőzések következtében 56-ra nőtt a halálos áldozatok száma, több mint 67 ember eltűnt, és közel 25 ezer ember kényszerült otthonát elhagyni a viharok miatt. Az államnak több mint a fele érintett.
2024-05-04 16:07:04

Ezektől az áraktól még Miamiban is elájultak az F1-es szurkolók

Közismert és többé-kevésbé elfogadott tény, hogy a Forma-1-es hétvégék nem számítanak olcsó mulatságnak. A Miami Nagydíjon tapasztalt étel és ital árak azonban még a sokat látott amerikai F1-rajongóknál is kiverték a biztosítékot.
2024-05-04 14:08:24

Itt a lista, ezek az európai cégek tartoznak a világ egyik legelitebb klubjába

Tavaly szeptemberben a Novo Nordisk cég letaszította a trónról az LVMH francia luxusipari óriást, így a kontinens legértékesebb tőzsdén jegyzett cégévé vált. A súlycsökkentő gyógyszerekről népszerűvé váltó dán gyógyszeripari cég lendülete pedig továbbra is töretlen. Megnéztük, hogy melyek jelenleg a legértékesebb európai vállalatok, és azt is, hogy globális összevetésben hol helyezkednek el jelenleg ezek a cégek.
2024-05-04 13:06:48

Kijött a nap legfontosabb adata: jelentősen gyengült az amerikai munkaerőpiac

Az amerikai foglalkoztatottak létszámának emelkedése messze elmaradt a várakozásoktól, és jócskán csökkent az előző hónaphoz képest áprilisban, így megalapozottak lehetnek azok a vélemények, amelyek szerint a Fed kamatemelései lassítják a gazdaságot. A munkanélküliségi ráta is emelkedett, ez felébresztheti a recessziós aggodalmakat.
2024-05-03 15:07:09

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-20 16:41:42

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

2020-06-20 16:41:44

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   haszn   •   Leverkusen   •   N   •   pro   •   b   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   mag   •   H   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   németállás   •   f   •   eb   •   J   •   P   •   vacsoracsata   •   perapro   •   rozsa sandor   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a koronavirus ota nem latott szintre emelkedett a becsodolt amerikai cegek szama   •   revfulop es badacsonytomaj kozott nem jar a vonat autonak utkozott a kek hullam intercity 2   •   qsxgabqspqjbdahrefww   •   mire jo a vizbojt   •   evente tobb szazezer vetelesert felelos a levegoszennyezettseg del azsiaban 2   •   vilagsztarokkal keszul az uj virtuozok evad   •   a rettegett wagner csoport taktikajahoz nyult moszkva erdekes modot valasztottak a toborzasra   •   ujabb szigoritasokat fontolgat a francia kormany   •   70 eves lett gyerekkori kedvencunk a matchbox 2   •   the newest wisconsin poll highlights stark political divides over the ukraine and israel wars   •   joshua rediscovers swagger as fury watches on   •   igy nez ki jelenleg a betort kirakatu louis vuitton uzlet az andrassy uton kepek   •   egy new york i anya megolte oteves kislanyat es elrejtette a holttestet   •   epitokockakkal lehet disziteni a vilaghiru cipomarka uj darabjat   •   tifjrw   •   mi tortenne a bankrendszerrel ha becsodolne ukrajna   •   hir tv hamis terkeppel manipulal a nepszava   •   liszkay   •   mazsihisz az elmult tiz honapban sikerult a magyar kormannyal korrekt kapcsolatot kialakitanunk   •   tarackokat kapnak az ukranok egy nemet ugylettel   •   a lakott teruleteken 30 kilometeres orankenti sebessegkorlatozast vezetnenek be az eu ban   •   netflix releases first look at cowboy bebop   •   blikk exkluziv l l junior jelenleg dolgozunk azon hogy ne engedjuk el egymas kezet   •   setahajokon laknanak a brit csodapark epitomunkasai galeria   •   eltunhet a passat szedan a vw kinalatabol 3   •   biotechnolgia   •   eu unfreezes e10 billion for hungary ahead of ukraine focused summit   •   17 meccset is elveszitette a noi kosarlabda nb i utolso helyezettje   •   kulon faj volt a tronok harca remfarkasainak elokepe   •   sokkolo fotok a helyszinrol ez a raliauto okozta negy ember halalat   •   torlodik a forgalom ausztria fele hegyeshalomnal es janossomorjanal kiderult miert kell tobb oras varakozasra szamitani   •   new york times second former aide accuses new york gov andrew cuomo of sexual harassment   •   30 eve jarnak az m7bistroba az erzsi neni fele turos batyuert mara igazi legendava valt az elso hazai autopalya etterem 2   •   GulysfesztivlSzoln   •   bezuhantak az alberletarak budapesten a kaucio csokkentesevel halasznak berlot a tulajdonosok 2   •   megszolalt a botrany utan a corvinus megbizott rektora nem igaz hogy itt gazdag szulok buta gyerekeit rugdossuk at   •   dragulni fognak az asvanyvizek es a joghurtok is 3   •   igy keszuljunk a gyermekvallalasra ha cukorbetegek vagyunk 3   •   recski banya a robbantasok haladnak a karosultak ugye alig   •   sorosdobozokkal dobaljak az utcan edzo futonoket nagy britanniaban   •   hatottak az arcsokkentesek hasitanak a tesla eladasai   •   vendegmunkasok ujabb valtoztatasra keszul a kormany   •   majka es papai joci varjak a jatekosokat kiderult mikor startol a tv2 n a zsakbamacska 2   •   ezt a kepet posztolta l l junior mikozben felesege a kislanyaval elkoltozott tole   •   a fellebbviteli birosag betiltotta texas uj bevandorlasi torvenyet 2   •   veletlenul talaltak ra egy 487 eve elsullyedt hajo roncsara es rakomanyara   •   russia launches high treason case against poroshenkos lawyer   •   libanonban vegzett a hezbollah parancsnokaval az izraeli hadsereg   •   aurelio huzza a strigulakat hogy mikor szabadulhat a kovetkezo szuletesnapomat mar otthon toltom 2   •   rossi annyira stresszes ahogy a valogatott kijutott az eb re hogy nehezen tudom elvezni most