Épp most dõl el a forint sorsa

Sokakat a kérdés, hogy meddig erõsödhet még a forint. Nemrég már a 384-es szint is áttörte a hazai fizetõeszköz az euróval szemben, amire egészen február eleje óta nem volt példa, azonban amíg akkor egy gyengülõ trend kezdetét láthattuk, addig ezúttal már egy jelentõs erõsödésen vagyunk túl. A héten azonban több fontos adat is érkezik, pénteken pedig a Moody's is ítéletet mond Magyarországról, ami szintén nagyobb elmozdulásokat eredményezhet a hazai fizetõeszköz esetében is. Éppen ezért megnéztük, hogy mi jöhet most a forint piacán.
2024-05-27 15:06:40

A kálvinizmus visszaszorította az analfabétizmust, mert a hívõktõl elvárta a Biblia tanulmányozását

460 éve halt meg Kálvin János keresztény tudós, a kálvinizmus névadója.
2024-05-27 06:08:11

Újabb titokra derült fény a korai univerzum idõszakából

A James Webb-ûrtávcsõ legújabb adatai szerint a korai Univerzum galaxisai gyorsabban fejlõdtek, mint eddig gondolták.
2024-05-26 17:08:36

Sokan követik el ezt az egyszerû hibát az arcbõrükkel, késõbb komoly következményekkel járhat

Többségünk minden este megmossa a fogait lefekvés elõtt. Azonban sokan nem tudják, mennyire fontos, hogy mindezt a törõdést megadjuk az arcbõrünknek is. Azt pedig tudnia kell, hogy nem csak a smink eltávolításáról, a ráncok megelõzésérõl vagy a mozgalmas munkanap maradványainak lemosásáról van szó.
2024-05-26 16:06:44

2024-05-26 16:06:22

2024-05-26 16:06:10

Dobrev Klára megfosztási eljárást kezdeményez Sulyok Tamás ellen

Dobrev Klára megfosztási eljárást kezdeményez Sulyok Tamás ellen. A DK EP-listavezetõje továbbra is azt állítja, hogy a magyar földet külföldieknek játszotta ki a köztársasági elnök, aki ezért nem fejezheti ki a magyar nemzet egységét, és nem lehet hazánk legfõbb közjogi méltósága. Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján Dobrev Klára arról beszélt, hogy az ügyben több kezdeményezése volt az elmúlt napokban: minden bizonyítékot átadott az ügyészségnek, büntetõfeljelentést tett, törvénymódosítást kezdeményezett, hogy bukott államfõ ne kaphasson élete végéig több milliós juttatásokat. Legújab...
2024-05-26 14:07:55

Több mint 2,5 milliárd forint volt a tét az ötös lottón: itt vannak a nyerõszámok

A 21. héten is kisorsolták az ötöslottó nyerõszámait, meg is mutatjuk õket, ahogy a nyereményeket is.
2024-05-25 20:06:22

Több mint 2,5 milliárd forint volt a tét az ötös lottón: itt vannak a nyerõszámok

A 21. héten is kisorsolták az ötöslottó nyerõszámait, meg is mutatjuk õket, ahogy a nyereményeket is.
2024-05-25 20:06:08

Nem lopta, csak hazavitte...

Nem lopta, csak hazavitte... Bár a Biblia hetedik parancsolata kimondja, ne lopj, olyan kitétel nem szerepel a szentírásban, hogy ne vidd haza azt, amit úton-útfélen, magányosan, elfeledve, elvesztve találsz. Sokan esnek abba a tévedésbe, hogy a "talált tárgyat" sajátjukként kezelik, mondván, az már gazdátlan volt, vessen magára az, aki elvesztette.
2024-05-23 18:06:21

2024-05-23 18:05:57

Az nem derült ki, hogy kié a SUV, amit a hivatali vesztegetésért vád alá helyezett volt igazságügyi államtitkár vezetett.
2024-05-22 09:11:09

Az nem derült ki, hogy kié a SUV, amit a hivatali vesztegetésért vád alá helyezett volt igazságügyi államtitkár vezetett.
2024-05-22 09:10:42

Fontos nap jön a tõzsdéken

A hét elsõ felében elsõsorban óvatos és vegyes mozgásokat láttunk a tõzsdéken, a befektetõk inkább kivárásra játszottak, miközben az amerikai jegybanknak több tisztviselõje azt az üzenetet hangsúlyozta a napokban, hogy a legutóbbi kedvezõ inflációs adat ellenére egy ideig még valószínûleg a jelenlegi magas kamatszinttel számolhatunk. Emellett az is okot adhatott az óvatosabb kereskedésre, hogy ma érkezik a Fed legutóbbi ülésének jegyzõkönyve, valamint a zárás után jelent az AI trend talán legfontosabb vállalatának számító Nvidia, aminek a szélesebb tech szektorra nézve is lehetnek majd impliká...
2024-05-22 09:06:46

Ha nyugdíjasként vállal munkát, egy jogszabály miatt megszüntethetik a nyugdíja folyósítását - Olvassa el, ez vonatkozhat-e önre!

Miközben a kormány szerint fontos, hogy minél több nyugdíjas dolgozzon a nyugdíja mellett, a közalkalmazott és köztisztiviselõ nyugdíjasok nem kapják a nyugdíjukat, amíg munkát vállalnak. Bár a szakértõ szerint ez a szabályozás idejét múlt és ellentétes a társadalom igényeivel is, az alábbiakban minden fontos és sokakat érdeklõ részletére fény derül.
2024-05-21 11:08:48

2024-05-21 11:07:19

2024-05-21 11:05:59

Most a valóság írta át a statiszikát?

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a legutóbbi kiskereskedelmi adatközlésénél visszamenõleg több évre módosított a számokon. Ez önmagában nem meglepõ, hiszen a statisztikusok gyakran élnek becsléssel és ahogy egyre több adat áll a rendelkezésükre, úgy javítják a korábban közzétett adatokat. Ez a mostani kiigazítás azonban trendmódosító volt.
2024-05-20 16:07:08

Ételallergia: egyre több felnõtt lesz beteg

Bármelyik életszakaszban kialakulhat ételallergia, még akkor is, ha gyerekként egyébként semmi bajunk nem volt. Az ételallergia okai rendkívül összetettek, és egyre több embert érintenek; egy amerikai felmérés szerint minden tizedik felnõtt legalább egy élelmiszertípusra allergiás.
2024-05-20 07:09:17

Tényleg nem vicceltek az elszántsággal: vámpírokkal harcolt a CIA a kommunizmus ellen

Az Egyesült Államok Központi Hírszerzõ Ügynökségérõl (CIA) legtöbben a bûnügyi sorozatokból hallunk, tevékenységük azonban a valóságban is fontos és már több mint 70 éve vetik be ügynökeiket az amerikaiak. Így történt ez az '50-es években a Fülöp-szigeteken is, módszerük azonban rendkívül meglepõ volt: vámpírokkal riogatták ugyanis a helyieket.
2024-05-20 06:06:24

A washingtoni Biblia Múzeum több ezer mûtárgyat adott vissza Egyiptomnak

Mintegy ötezer mûtárgyat adott vissza gyûjteményébõl a washingtoni Biblia Múzeum Egyiptomnak, ahonnan annak idején kicsempészték azokat. A hatalmas visszaszolgáltatott gyûjteményben ókori koporsók, múmiák, halotti maszkok, kõszobrok fejei, papíruszok és más antikvitások kerültek vissza az észak-afrikai országba. Illegális ásatásokból lopták el a kincseket ? mondta el Saban Abdul-Gavad, a restitúcióért felelõs egyiptomi intézmény illetékese az al-Ahram egyiptomi napilap honlapjának. Az amerikai és az egyiptomi hatóságok között hosszú éveken át folytatott tárgyalások vezettek ahhoz, hogy a nemz...
2021-01-31 19:05:40

10 év számolás után olyanra bukkantak a fizikusok, ami boríthat mindent, amit az univerzumról képzeltünk

Egy évtizednyi mérés után a tudósok bejelentették, hogy a W bozon nevû elemi részecske tömege lényegesen nagyobb, mint ahogy az elméletekben leírták, ez pedig alapjaiban rázza meg az univerzum mûködésérõl alkotott elképzelést.
2022-04-08 21:19:15

2022-04-08 21:21:43

Szavazás: Önnek megviselte a házasságát, kapcsolatát a covid-idõszak?

Valóban tönkreteszi a házasságokat a koronavírus járvány, ezért egyre több a válás? A covid-idõszak, pláne, amikor senki nem mehetett sehova borzasztó megterhelõ volt minden ember számára, arról pedig már nem is beszélve, hogy a házasságok és kapcsolatok is rámehettek minderre.
2022-07-31 10:05:45

2022-07-31 10:05:58

2022-07-31 10:08:05

Elképesztõ indokkal tiltották be a Bibliát több amerikai iskolában

A republikánusok nemrég bevezetett új törvényének lett az áldozata a Szent Biblia. Egy Utah államban élõ amerikai szülõ tett panaszt a helyi iskolai körzetben, mert szerinte a vallási kötet ?vulgaritást és erõszakot? tartalmaz, ezért kérte, hogy távolítsák el az iskolákból. A nõ panasza miatt végül betiltották a könyvet.
2023-06-03 14:06:28

2023-06-03 14:07:09

Szép csendben még egy fontos bejelentés jött a napelemeseknek

Az elmúlt napokban valóságos hírdömping árasztotta el a napelem-tulajdonosokat, és külön öröm számukra, hogy kedvezõ fejlemények érkeznek az ügyükben. A hétfõi híráramlás abból fakadt, hogy az Energiaügyi Minisztérium ismét leült a szakmai szervezetekkel, és a találkozón több fontos kérdés tisztázódott. Egy válaszra viszont nem a tárca hivatalos közlésébõl derült fény, hanem a szakmai szövetség tájékoztatójából.
2023-09-19 06:07:54

Egy 2800 évvel ezelõtti, Bibliából ismert földrengés nyomaira bukkantak Jeruzsálemben

A Biblia több helyen is említi a 2800 évvel elõtti földrengést.
2021-08-04 21:06:37

Egy 2800 évvel ezelõtti, Bibliából ismert földrengés nyomaira bukkantak Jeruzsálemben

A Biblia több helyen is említi a 2800 évvel elõtti földrengést.
2021-08-04 21:06:39

Hogyan válasszuk ki az új kocsinkat? 4 lépés a döntéshez

Egy új autó kiválasztása sokkal összetettebb kérdés, mint ahogy elsõre gondolnánk. Elvégre az autó nagy érték, ideális esetben hosszú évekig hû társunk lesz, így fontos, hogy minden szempontból jól döntsünk. De melyek azok a feltételek, amiket meg kell vizsgálnunk, hogy a végén ne csalódjunk?
2021-11-15 14:06:38

2021-11-15 14:06:59

Alighanem az év egyik legfontosabb hete áll elõttünk

Minden fontos adatot közzétesznek a héten, amelyre a befektetõk árgus szemekkel figyelnek: friss inflációs adat érkezik az eurózónából, és nagy rá az esély, hogy az tovább nõ a szeptemberi 13 éves csúcsról. Az Egyesült Államokban is közzéteszik a szeptemberi adatot, amelyre a Fed figyel, és a harmadik negyedéves GDP-adatokat is közlik a tengerentúlon és az euróövezetben is - azaz kiderül, mennyire valósak a lassulásról alkotott félelmek. Mindent egybevetve a héten pontosabb képet kapunk arról, hogy valóban a nem kívánt stagfláció felé halad-e a két legnagyobb fejlett gazdaság. Ha ez még önmagá...
2021-10-25 07:05:53

Több százan kaptak hamis teszteredményt Ausztráliában: megszólalt a hibát vétõ laboratórium

Rendesen felkavarta az állóvizet Ausztráliában, hogy volt, aki hamis negatív és volt, aki hamis pozitív eredményt kapott. Több száz személyrõl derült ki egy sydney-i laboratóriumban, hogy nem volt koronavírus-fertõzésük, annak ellenére, hogy pozitív eredményrõl értesítették õket. A hét elején kirobbant botrány után közleményben kért elnézést a koronavírus-teszteket elvégzõ laboratórium és elmondta, miért hibázhattak ekkorát.
2021-12-28 14:05:56

2021-12-28 14:06:00

2021-12-28 14:06:16

Krausz Gábor: Valóban több volt, mint egy tánc, több volt, mint egy mûsor

Nagyon meghatódtak.
2023-12-03 00:07:17

94 évesen újra színpadra áll Csernus Mariann, az ország legidõsebb aktív színésznõje

Csernus Mariann, a legendás Kossuth-díjas színésznõ a Bethlen Téri Színházban adja elõ a Vizsolyi Biblia 2.0. címû estéjét.
2022-10-11 18:05:58

2022-10-11 18:06:05

?Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Niki a családja körében örökre elaludt hétfõn?

Niki Lauda 1949. február 22-én született Bécsben, szülei papírgyártó iparosok voltak, akik rosszallóan figyelték, ahogy már gyermekkorában az autóversenyzés felé kacsingatott. Még nagyon fiatal volt, amikor 30 ezer fontos bankkölcsönt vett fel, hogy építgesse karrierjét. Ez a befektetés pedig búsásan megtérült még úgy is, hogy kis híja volt, hogy 1976-ban kelljen róla gyászjelentést írni.
2022-05-20 09:05:47

2022-05-20 09:05:56

Mencer Tamás: Advent, karácsony! Legyen az a fontos, ami valóban fontos! - videó

A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára adventi gyertyagyújtáson vett részt Budakeszin.
2021-12-19 22:13:10

Mencer Tamás: Advent, karácsony! Legyen az a fontos, ami valóban fontos! - videó

A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára adventi gyertyagyújtáson vett részt Budakeszin.
2021-12-19 23:08:05

Mencer Tamás: Advent, karácsony! Legyen az a fontos, ami valóban fontos! - videó

A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára adventi gyertyagyújtáson vett részt Budakeszin.
2021-12-20 00:09:05

Mencer Tamás: Advent, karácsony! Legyen az a fontos, ami valóban fontos! - videó

A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára adventi gyertyagyújtáson vett részt Budakeszin.
2021-12-20 02:11:41

Nem láttuk jönni a frizurát, amivel Bebe beült a Mokkába

Bebe hétfõ reggel a Mokkában vendégeskedett, hogy a mûsorvezetõkkel megbeszélje friss felfedezését, miszerint lehetséges, hogy hiperaktív. Ez volt a beszélgetés központi témája, elmondta, hogy a figyelemzavar minden tünete jellemzõ rá. Az interjú során azonban egy másik érdekesség is felkeltette a figyelmünket, méghozzá Bebe haja, ami most teljesen eltért a megszokott frizurájától, ugyanis míg oldalt teljesen kopasz volt, a feje tetején hosszú fonatokban lógott a haja. Az nem derült ki, hogy mi okból váltott ilyen drasztikusan, ahogy azt sem árulta el, hogy saját maga növesztette vagy csak pó...
2021-07-12 16:06:07

Olyat tettek az ukránok, amire az ellentámadás kezdete óta nem volt példa

A nyári ukrán ellentámadás elsõ hetei után nyilvánvalóvá vált az, hogy Kijev Melitopol elérésérõl szõtt tervei nem reálisak. Kérdéses volt már az is, hogy az ukrán vezérkar miért erõlteti a zaporizzsjai támadásokat, most azonban nagyon úgy néz ki, hogy erre is fény derült: egy kevésbé ambíciózus, de a harcok jelenlegi állása szerint mégis fontos célt értek el.
2023-10-10 11:27:14

Az LMP volt társelnöke szerint baj, hogy emiatt a valóban fontos témákról nem esik szó.
2024-03-27 17:09:35

Az LMP volt társelnöke szerint baj, hogy emiatt a valóban fontos témákról nem esik szó.
2024-03-27 18:08:04

Fontos gáz- és árampiaci megállapodást kötött Magyarország és Szerbia

Egy minden körülményekre kiterjedõ gázpiaci, illetve egy áramellátási megállapodást írt ma alá Belgrádban Szijjártó Péter külgazdasági külügyminiszter, és így egy minden eddiginél jelentõsebb és széleskörûbb energetikai együttmûködés alakult ki Szerbia és Magyarország között ? derült ki a tárcavezetõ belgrádi sajtóeseményén.
2022-06-10 15:13:35

Több száz biblia került a kukába

Papírhulladéknak adták le õket Ukrajnában, sokan felháborodtak.
2021-10-24 20:06:01

Rejtélyes ókori járatrendszert találtak Jeruzsálem alatt

Kétezernyolcszáz éves rejtélyes csatornarendszert tártak fel a régészek Jeruzsálemben.
2023-08-30 17:25:10

Lelõtték a palesztin fegyverest, aki merényletet követett el Jeruzsálemben

Több embert is megsebesített a gépfegyverével.
2021-11-21 13:07:00

Nem mindennapi autós szabálysértést vettek videóra Debrecenben

Annyira fontos volt az Audiban ülõ sofõrnek legyõzni a BMW-vel hajtó másik autóst, hogy minden eszközt megragadott.
2021-01-19 11:06:15

Rekordösszeget fizet ki a Mol - Ki, mennyit kap belõle?

Elsõsorban a megugró energiaáraknak és a relatíve olcsón érkezõ orosz olajnak köszönhetõen tavaly minden tekintetben rekord évet zárt a Mol, ezután lehetett számítani arra, hogy a 2022-es év után fizetett osztalék is rendkívül magas lesz. A tegnapi közgyûlési elõterjesztésbõl ki is derült, hogy valóban rekord osztalékot fizethet az olajcég, mi pedig megnéztük, hogy ez az elmúlt évek kifizetéseihez hogyan aránylik és annak is utánajártunk, hogy a tulajdonosok mekkora összegre tehetnek szert a tavalyi extrém év után.
2023-04-05 11:09:05

A "köcsög" szóból ismerte fel a szétvert férfi Tureket - a felvidéki magyar maffia ügyei

Összefüggés van az 1999-es dunaszerdahelyi tízes gyilkosság és a Döcher-gyilkosság között, ez derült ki azután, hogy a rendõrség õrizetbe vette az éjszakai élet egykori rettegett alakját, Tureket. Azt a Tureket, aki kapcsolatban állt a Sátor Lajos vezette felvidéki magyar maffiával. Ez utóbbi történetérõl Barak Dávid szlovákiai magyar újságíró Elásott igazság címmel könyvet is írt. Barak Dávidot kérdeztük Turek és bûntársa, Bodoky Károly elfogásának apropóján, hogy megértsük a különféle gyilkosságok közötti összefüggéseket.
2021-10-16 16:07:12

2021-10-16 16:07:17

Fluor Tomi a karanténról: Örülök, hogy volt egy kis idõm összeszedni az életem pontjait

Megérkezett az IstenEst legújabb adása, amelyben szokás szerint Istenes Bence és három vendége, Járai Máté, Marics Péter és Fluor Tomi beszélik át az élet dolgait. Az epizódban felmerült a téma, hogy kire milyen hatással volt a karantén, és vajon mennyi ideig fogják értékelni, ha újra visszatér a szociális életük. Fluor Tomi kifejtette, hogy õ kifejezetten örül annak, hogy volt ideje reflektálnia az addigi életére. Én örülök, azt gondolom, hogy abszolút én nyertesként jöttem ki ebbõl és a Wellhello is. Én nem álltam volna meg akkor, ha a világ sem áll meg. És én ennek tökre örülök, hogy kicsi...
2021-03-29 21:06:48

Zelenszkij: Minden egyes méter fontos

Dél felé halad az ukrán ellentámadás, miközben Ukrajna taktikai sikerekrõl számol be ? írja a The Guardian. Hanna Maliar ukrán védelmi miniszterhelyettes elmondta, hogy fokozatosan haladnak elõre, jelenleg nagyjából minden irányba két kilométert haladtak elõre. Az ukrán erõk a múlt hónapban Oroszország által elfoglalt, lerombolt Bakhmut városa körül próbálják kiszorítani az orosz csapatokat a város peremérõl. Oroszország hivatalosan nem ismerte el az ukrán elõrenyomulást, és közölte, hogy az elmúlt 24 órában súlyos veszteségeket okozott a kijevi erõknek. Volodimir Zelenszkij elnök arról beszél...
2023-06-17 10:09:37

A konferencia, ahol Európa sorsa eldõlt

Hetvenhét éve, 1945. február 4-11. között rendezték meg a szövetséges hatalmak vezetõinek találkozóját Jaltában, amely már a háború utáni Európa sorsáról volt hivatott dönteni. Csakhogy a nagy kérdések mégsem itt dõltek el, hiszen a realitások nem sok mozgásteret adtak Rooseveltnek és Churchillnek. Így majd minden fontos kérdésben Sztálin álláspontja érvényesült ? ami valóban eldöntötte Európa és a világ sorsát a következõ 45 évre?
2022-07-18 11:05:56

2022-07-18 11:06:02

Csaknem kétmillió forintért kelt el egy Klasszikus Arany Biblia

Csaknem kétmillió forintért kelt el egy Klasszikus Arany Biblia, Szenczi Molnár Albert testamentumos, zsoltáros könyvéért másfél millió forintot, Petõfi Sándor egyetlen regényéért pedig 700 ezer forintot fizettek az antikvárium.hu vasárnap este zárult aukcióján.
2023-12-11 15:06:52

2023-12-11 15:06:33

2023-12-11 15:06:16

Hatalmas termeténél csak a hazánk iránti szeretete nagyobb: ?Grizli?, a legmagyarabb alaszkai

?Grizli? ? ez a beceneve Kelley Teddnek, az Alaszkában élõ családapának, akinek termeténél csak a szeretete és magyarságtudata nagyobb. Valóban mesébe illõ, ahogy a háromgyerekes apuka mindent megtesz azért, hogy családja napi kapcsolatban legyen az anyaországgal, az anyanyelvvel, fõként ha tudjuk azt, hogy Kelley az Egyesült Államokban született, semmilyen magyar kötõdése nem volt, sõt egyetemista koráig még azt sem tudta pontosan, merre van ez a kis ország.
2021-06-19 21:05:49

Ezt is meglépték? Szabó Zsófi és Shane Tusup kapcsolata nagy mérföldkõhöz ért

Szabó Zsofi és Shane Tusup kapcsolatára nemrégiben derült fény: mindketten kivirultak egymás mellett, minden jel arra mutat, hogy nagyon boldogok, és minden remekül alakul a kapcsolatukban.
2021-10-28 11:05:41

2021-10-28 11:06:20

Most derült ki, miért kéne több rendõr

Valaki üveget dobott a menetbe a járdából. A tömeg ezért megállt az Erzsébet tér mellett, és keresi, ki volt az. Rendõr alig van. Visszarendelték a Deák tér felé sétálókat is. A menet pár perc után újraindult, megyünk a Deák felé. Farkas Norbert / 24.hu The post Most derült ki, miért kéne több rendõr first appeared on 24.hu.
2022-07-16 22:12:03

Mezõ Misi katartikus élményérõl beszélt: bibliai üzenetet kapott

Magna Cum Laude énekese, Mezõ Misi egy nem mindennapi élményt osztott meg magáról: olyan katartikus élményben volt része, ami azóta is meghatározza a koncertjeit. Hiszen az Istentõl kapott üzenetet a mai napig magával viszi minden egyes fellépésére.
2024-04-22 14:06:30

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   apro hirdetesek   •   a33jhgproka1   •   advertise   •   fluminense   •   Magyarország   •   a33proka1   •   Leverkusen   •   ftp   •   m   •   tes   •   pro   •   R   •   N   •   mag   •   K   •   L   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   németállás   •   haszn   •   sz   •   H   •   f   •   youtube   •   G   •   sadasdhirek   •   J   •   P   •   apropiaza   •   aza   •   fhgperapro   •   eb   •   perapro   •   suhgfhgperapro   •   ingatlan   •   budapest   •   olcs   •   térkép   •   szótár   •   vacsoracsata   •   facebook   •   ingyen   •   pepper x   •   rozsa sandor   •   ors  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nemi eroszakkal vadolja p diddyt volt baratnoje   •   a lupa to mellett amerikaiaknak huzna fel sokmilliardos filmstudiot a garancsi fele ceg 2   •   STABIL...   •   fegyelmivel meguszta a varoshaza eladasarol targyalo vagyonkezelo   •   wrdis01   •   felnottekzeneoktatas a   •   bestsellerei   •   eleg erotikus toltete van kozel 100 ev utan ujra szabad a tango pecsett akar a dzsami arnyekaban is tancra perdulhetunk   •   a rick es morty meg mindig a legjobb dolog amit valaha alkottak   •   ellAAAAAAAAtAAAAAAAA sa   •   dogged by mideast crisis blinken visits denmark   •   tobb mint 660 ezren fertozodtek meg vilagszerte a koronavirussal   •   hosszu harc utan elertunk a nagy nyitashoz igy valtozik meg az eletunk hamarosan   •   birth trauma inquiry urges maternity care overhaul   •   tokar tamas   •   eleg nehez napokat eltem meg schobert lara szakitott a 10 evvel idosebb focista parjaval 2   •   algoritmus buktatja le a telefonjukat bamulo politikusokat   •   tuntetok foglaltak el az ikonikus manhattan hidat new yorkban   •   problem   •   fedezs   •   in its latest lurch to the far right denmark plans to send refugees back to syria 2   •   felmilliard forintnyi drogot foglaltak le a kethetes razzia soran   •   elõadást   •   alufelni498optioncom   •   kiderult ekkor lathatjuk legkozelebb a rakbetegseggel kuzdo iii karoly kiralyt   •   shakira could stand trial for tax evasion in spain says judge 2   •   kapu tibor   •   qgxadofxhrefwwwyxqfb cgurpcombdxxfntreb   •   a hivatalban levo allamfo es a miniszterelnok jutott be az elnokvalasztas masodik fordulojaba litvaniaban 2   •   alkalmipartnerbékésm egyeindexphpoptionco mtravelbook   •   kincskeresokalandoro   •   hajdu steve soha nem halott tortenete kabos gyularol cimlapsztori video 2   •   gyermekorvos   •   aaaaaaaaaalaaaalingy en   •   hivatalos dontes szuletett az orosz sportolok parizsi olimpian valo reszvetelerol 2   •   a brit hirszerzes leleplezte mennyit keresnek az orosz katonak   •   gef20cblef20cbnsef20   •   en az orok elet mellett teszem le a voksom bagdy emoke a fia meggyilkolasarol beszelt   •   szurkolok a palyan fust es verekedes a manchesteri botrany kepekben   •   lakasombanlegyen   •   Wessel   •   ázsiai lány   •   2254518indexphpoptio ncomckforms   •   ujra robban az alberletpiac   •   tánc magánóra   •   bovitetteazeuaterror   •   petofi kulonszammal jelentkezik a fedel nelkul   •   kiadÄÅ¼Ë   •   titanicpropthatspark   •   pc2293