Elevenen égették el a csodatevõ szüzet

2024-05-30 12:08:29

Fémrúddal esett a háza elõtt rollerezõ gyerekek apjának

Rákiabált a háza elõtt rollerezõ gyerekekre, majd fémrúddal esett az apjuknak egy férfi Kiskunfélegyházán. A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség garázdaság vétsége és könnyû testi sértés vétsége miatt állítja bíróság elé a támadót. Kövecs Máté, a Bács-Kiskun Vármegyei Fõügyészség helyettes szóvivõje a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a gyerekek apja tavaly augusztus 16-án becsengetett  a vádlotthoz, hogy felelõsségre vonja azért, mert korábban indulatosan szólt rá a háza elõtt rollerezõ gyerekekre. A vita hevében az elkövetõ a házából magához vett egy tömör fémrudat, majd megpróbál...
2024-05-30 11:08:40

Ez minek kell? Guy Ritchie leváltotta Robert Downey Jr.-t, nélküle folytatják a Sherlock Holmes-filmeket: már az is megvan, ki lesz helyette

Új sorozatban ismerhetjük majd meg Sherlock Holmes fiatalkorát, Robert Downey Jr. pedig biztosan nem tér vissza a nagyszerû detektív szerepében.
2024-05-30 10:06:33

Rákiabált a háza elõtt rollerezõ gyerekekre majd fémrúddal ütötte meg az apjukat

Garázdaság és könnyû testi sértés vétsége miatt vádat emeltek egy kiskunfélegyházi férfi ellen, aki egy fémrúddal ütött rá egy apára, aki azért csengetett be hozzá, hogy számon kérje rajta, amiért korábban indulatosan szólt rá a háza elõtt rollerezõ gyerekeire.
2024-05-30 09:06:30

2024-05-30 09:06:10

Ez minek kell? Guy Ritchie leváltotta Robert Downey Jr.-t, nélküle folytatják a Sherlock Holmes filmeket: már az is megvan, ki lesz helyette

Új sorozatban ismerhetjük majd meg Sherlock Holmes fiatalkorát, így Robert Downey Jr. már biztosan nem tér vissza a nagyszerû detektív szerepében.
2024-05-30 09:06:04

Rákiabált a háza elõtt rollerezõ gyerekekre majd fémrúddal ütötte meg az apjukat

Garázdaság és könnyû testi sértés vétsége miatt vádat emeltek egy kiskunfélegyházi férfi ellen, aki egy fémrúddal ütött rá egy apára, aki azért csengetett be hozzá, hogy számon kérje rajta, amiért korábban indulatosan szólt rá a háza elõtt rollerezõ gyerekeire.
2024-05-30 09:05:51

Rollerezõ gyerekekre ripakodott rá, majd fémrúddal ütötte meg az értük kiálló apjukat

A férfi korábban már állt bíróság elõtt.
2024-05-30 08:11:58

Rollerezõ gyerekekre ripakodott rá, majd fémrúddal ütötte meg az értük kiálló apjukat

A férfi korábban már állt bíróság elõtt.
2024-05-30 08:11:41

Ez a legrosszabb ital, amit fogyaszthat lefekvés elõtt

Azt már sokszor hallottuk, hogy lefekvés elõtt nem tanácsos teát vagy kávét inni, de most kiderült, hogy van egy ital, ami még ezeknél is rosszabb lehet, ugyanis álmatlanságot okozhat.
2024-05-29 18:06:47

2024-05-29 18:06:23

2024-05-29 18:06:06

WRC: Szardínián, a sokarcú szigeten folytatják

A hétvégén Szardínián három hetes szünet után folytatódik a Rali Világbajnokság.
2024-05-29 14:09:41

Soltész Rezsõ számára mindig a család volt a legfontosabb. Az énekes elmondása szerint akkor is tartotta magát ehhez, amikor a rajongói szinte szétszedték õt, a postán pedig zsákszámra kapta a leveleket, holott már akkor is nõs volt, két gyerekkel.
2024-05-29 14:06:49

2024-05-29 14:06:33

Berúgott a disznóvágáson, majd belevágta a neje mellkasába vacsora közben a csontozókést és a villát egy férfi a kétéves gyermekük elõtt

Életveszélyt okozó testi sértés bûntette miatt állítja bíróság elé a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Fõügyészség azt a 30 éves csobaji férfit, akik kést és villát dobott a feleségébe vacsora közben a kétéves gyermekük elõtt.. Jogg Zsolt, a fõügyészség helyettes szóvivõje az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a férfi terhére rótt bûncselekmény két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ. Az ügyész elmondta, hogy a férfi disznóölést tartott tavaly november végén a családi házukban, és alkoholt fogyasztott. A disznóvágás után kóstolót vitt az ismerõseinek, majd a k...
2024-05-28 11:08:10

Kiderült: 5000 forintba kerül majd egy séta a Nemzeti Összetartozás Hídján

Kiderült, mennyibe kerül majd a belépõ a Nemzeti Összetartozás Hídjára, amelyet június elején nyitnak meg a látogatok elõtt.
2024-05-27 21:06:01

Kiderült: 5000 forintba kerül majd egy séta a Nemzeti Összetartozás Hídján

Kiderült, mennyibe kerül majd a belépõ a Nemzeti Összetartozás Hídjára, amelyet június elején nyitnak meg a látogatok elõtt.
2024-05-27 21:05:47

Karácsony Gergely fõpolgármester bejelentette vasárnapi sajtótájékoztatóján, hogy folytatják Budapest zöldítését.
2024-05-26 20:06:10

Karácsony Gergely fõpolgármester bejelentette vasárnapi sajtótájékoztatóján, hogy folytatják Budapest zöldítését.
2024-05-26 20:05:52

Izraeli zászlót égettek németországi zsinagógák elõtt

A külföldi zászlók égetése három év szabadságvesztéssel sújtható bûncselekmény Németországban.
2021-05-12 21:05:49

Izraeli zászlót égettek németországi zsinagógák elõtt

A külföldi zászlók égetése három év szabadságvesztéssel sújtható bûncselekmény Németországban.
2021-05-12 21:06:33

Fatüzelésûre állítaná az iskolákat a magyar állam

"Haladéktalanul fel kell mérni az intézményekben a gázról a fatüzelésre történõ átállás mihamarabbi lehetõségét" - ez áll abban a levélben, amelyet a Klubrádió információi szerint a Belügyminisztérium a tankerületi vezetõknek küldött.
2022-07-29 11:10:44

Sikkasztás, vesztegetés és hivatali visszaélés miatt több tankerületi vezetõ ellen is nyomozás folyik

Polt Péter, legfõbb ügyész elárulta: több tankerületi vezetõt érintõ nyomozás is folyik.
2023-05-12 19:07:59

Sikkasztás, vesztegetés és hivatali visszaélés miatt több tankerületi vezetõ ellen is nyomozás folyik

Polt Péter, legfõbb ügyész elárulta: több tankerületi vezetõt érintõ nyomozás is folyik.
2023-05-12 19:08:23

A Kölcsey tanárait kirúgó Marosi Beatrix már nem tankerületi vezetõ

Változás történt a Belsõ-Pesti Tankerületi Központ élén, bár az eddigi vezetõ sem tûnt el.
2024-05-07 13:10:18

A Kölcsey tanárait kirúgó Marosi Beatrix már nem tankerületi vezetõ

Változás történt a Belsõ-Pesti Tankerületi Központ élén, bár az eddigi vezetõ sem tûnt el.
2024-05-07 13:10:03

A Kölcsey tanárait kirúgó Marosi Beatrix már nem tankerületi vezetõ

Változás történt a Belsõ-pesti Tankerületi Központ élén, bár az eddigi vezetõ sem tûnt el.
2024-05-07 15:12:06

Dobrev: Aki tud, menjen tüntetni október 23-án

Utcára hívja az embereket a Demokratikus Koalíció árnyékkormányának árnyékminiszterelnöke, Dobrev Klára, aki a Facebookon videóüzenetben jelentkezett be: Eljött az ideje, hogy október 23-án mindannyian tiltakozzunk. Csendben vagy határozottan, de utcára magyar! Jövõ vasárnap vegyük birtokba az utcákat, tereket. Aki tud tüntessen, akinek ez nem lehetséges menjen ki az utcára sétálni és beszélgetni, barátokkal idegenekkel. Beszélgessetek az országról közügyeinkrõl. Hangosan tiltakozva vagy csendben de elszántan. Keressétek meg és csatlakozzatok a hozzátok legközelebbi tüntetéshez vagy csak menje...
2022-10-16 19:11:44

Izraeli zászlót égettek zsinagógák elõtt Németországban

Izraeli zászlót égettek a németországi Bonnban és Münsterben a helyi zsinagóga elõtt, a rendõrség több feltételezett elkövetõt õrizetbe vett ? jelentették szerdán német hírportálok.
2021-05-12 19:05:58

2021-05-12 19:05:59

Olyan sok fenyegetõ hívást kaptak a fõvárosi tankerületek, hogy inkább eltüntették a telefonos elérhetõségeiket

Nemrégiben elérhetetlenné váltak telefonon a fõvárosi tankerületi központok, az internetrõl ugyanis eltûntek a telefonszámok. Most kiderült, miért.
2022-10-12 22:10:08

Magyar Péter: Orbán vagy bocsánatot kér, vagy azonnal lemond

A Belügyminisztérium elõtt tüntetett péntek este Magyar Péter, aki Orbán mellett Pintér Sándort is nyugdíjazná.
2024-04-27 06:07:35

Magyar Péter: Orbán vagy bocsánatot kér, vagy azonnal lemond

A Belügyminisztérium elõtt tüntetett péntek este Magyar Péter, aki Orbán mellett Pintér Sándort is nyugdíjazná.
2024-04-27 06:06:48

Újrakezdõdik az iskolai oktatás Montenegróban

A második félév megkezdése elõtt az intézmények dönthettek, hogy miként folytatják a tanítást.
2021-01-23 12:06:00

Minek akkor elválni? Peller Anna és Lukács Miki a szakításuk után is együtt élnek, dolgoznak, sõt, közös nyaralásra készülnek

Még két nap sem telt el azután, hogy Peller Anna és Lukács Miki egy közös videóban bejelentették, hogy tizennégy év után véget vetnek házasságuknak. Igaz, közös gyermekük, a kilenc és féléves Annabella érdekében szülõtársakként és barátokként folytatják az életüket.
2023-03-24 06:05:46

2023-03-24 06:05:54

Bejelentették: Nagy-Britanniában képeznek ki ukrán katonákat

Nagy-Britannia hadserege a Krím 2014-es annektálása óta képezi ki az ukrán erõket Ukrajna területén, azonban februárban kivonták õket, hogy elkerüljék a közvetlen konfliktust az orosz erõkkel és annak lehetõségét, hogy a NATO-t is bevonják a konfliktusba. A brit kormány most arról számolt be, hogy a támogatást Nagy-Britanniában folytatják, amelynek keretében egy kis létszámú ukrán egység érkezik a szigetországba.
2022-04-22 14:11:04

Nõket vett egy emberkereskedõ pár, egyiküket saját maguk is szexre kényszerítették

Elfogtak az otthonukban egy szalatnaki párt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy nõket vettek és drogot árultak. A Baranya Vármegyei Rendõr-fõkapitányság tájékoztatása szerint azzal gyanúsítják a 45 éves férfit és 27 éves nõt, hogy tavaly október elõtt megvettek egy férfitõl egy nõt, majd prostitúcióra kényszerítették, és minden pénzét elvették, és többször is bántalmazták. A férfi és az élettársa idén januárban egy másik nõt is vásárolt, akit szintén prostitúciós tevékenységre kényszerítettek, illetve arra, hogy a férfival szexuális kapcsolatot létesítsen. Az õ pénzét is elvették, majd késõbb ela...
2023-12-04 16:08:22

Magyar Péter tüntetése a Belügyminisztérium elött - kövesse velünk élõben

Ismét tüntetést szervez Magyar Péter, most a Belügyminisztérium elõtt követelik Pintér Sándor lemondását.
2024-04-26 18:06:08

Magyar Péter tüntetése a Belügyminisztérium elött - kövesse velünk élõben

Ismét tüntetést szervez Magyar Péter, most a Belügyminisztérium elõtt követelik Pintér Sándor lemondását.
2024-04-26 18:05:44

Megerõszakolták, megölték, majd egy horogkeresztet égettek egy ukrán nõ bõrébe

Mariupolban találták meg a megkínzott nõt.
2022-04-05 14:20:03

Megerõszakolták, megölték, majd egy horogkeresztet égettek egy ukrán nõ bõrébe

Mariupolban találták meg a megkínzott nõt.
2022-04-05 14:25:59

Rosszabbul nem is idõzíthette volna a Meghan Markle-Harry herceg címlapját ez a bulvárlap

Néhány órával az elõtt jelent meg egy ausztrál magazin a házaspár szakításával a címlapján, hogy Harryék bejelentették: a második gyereküket várják.
2021-02-15 12:06:10

Gazdasági bûncselekmények miatt indult nyomozás három tankerületi igazgató ellen

Három Pest vármegyei tankerületi vezetõvel szemben folytatnak nyomozást gazdasági bûncselekmények ügyében.
2023-10-09 13:05:43

Gazdasági bûncselekmények miatt indult nyomozás három tankerületi igazgató ellen

Három Pest vármegyei tankerületi vezetõvel szemben folytatnak nyomozást gazdasági bûncselekmények ügyében.
2023-10-09 13:05:52

Gazdasági bûncselekmények miatt indult nyomozás három tankerületi igazgató ellen

Három Pest vármegyei tankerületi vezetõvel szemben folytatnak nyomozást gazdasági bûncselekmények ügyében.
2023-10-09 13:07:12

Sofõr viszi reggelente a szigetvári KLIK-központba a tankerület igazgatóját

Szolgálati autóval, sofõr viszi munkába minden nap a Szigetvári Tankerületi Központ igazgatóját ? állította az RTL Híradónak Hadházy Ákos országgyûlési képviselõ. A politikus szerint Bognár Lászlónak ugyanis nincs jogosítványa. Péntek reggel az RTL kamerája elõtt szállt be az autóba, miután a sofõr nagyjából fél órát várt rá. A tankerületi igazgató otthona csaknem ötven kilométerre van a munkahelyétõl. Tisztelt képviselõtársaim, szeretném bejelenteni, hogy 2022. június 10-étõl a képviselõi mandátumomról lemondok. Bognár László még a május 31-i közgyûlésen mondott le a pécsi önkormányzatban a f...
2022-10-21 20:29:13

Az Eötvös József Gimnázium tanárai is személyesen akarják átvenni az elbocsátásukkal fenyegetõ tankerületi leveleket

Egyre több tanár kapja kézhez az elbocsátásukkal fenyegetõzõ hivatalos tankerületi levelet, amiért részt vettek az október 5-i tüntetésen. A pedagógusok felháborodtak, hogy postán küldik ki nekik az iratokat, mivel õk személyesen kívánják átvenni azokat.
2022-10-10 21:05:46

2022-10-10 21:05:57

2022-10-10 21:07:18

Ismét hosszabb lehet a téli szünet, a nyári viszont rövidebb

A hvg.hu vette észre a Belügyminisztérium rendelettervezetét, amely a közoktatási intézmények jövõ évi oktatási rendjérõl rendelkezik. E szerint nyáron egy héttel tovább, mint most, június 21-ig kell majd iskolába járni. Az elsõ tanítási nap a mostani nyári szünet után 2023. szeptember 1-je, péntek lesz és az elsõ félév 2024. január 19-ig tarthat. Õszi szünet október 28-ától november 5-ig lehet, a téli szünet pedig ismét két hét lehet az ideihez hasonlóan. A tavaszi szünet elõtti utolsó tanítási nap március 28-án lenne és április 8-ig tarthat. Az érettségik jövõre május 3-án kezdõdhetnek, a sz...
2023-07-28 04:36:45

Plágiumgyanúba keveredett Marosi Beatrix: már a Kodolányi János Egyetem is vizsgálja a tankerületi vezetõ szakdolgozatának ügyét

A tankerületi vezetõ szakdolgozatát az elmúlt napokban több politikus, illetve egy tanár is kritizálta, mivel a diplomamunkával kapcsolatban felmerült a plágium gyanúja.
2022-10-12 11:08:59

Újabb részletek: 400 tanárt várnak a belügy pénteki konzultációjára, köztük ?tiltakozókat? is

Újabb részletek derültek ki a Belügyminisztérium által szervezett konzultációról, amit péntek délelõtt, 10 órától tartanak majd a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyik termében.
2022-12-14 21:05:56

Újabb részletek: 400 tanárt várnak a belügy pénteki konzultációjára, köztük ?tiltakozókat? is

Újabb részletek derültek ki a Belügyminisztérium által szervezett konzultációról, amit péntek délelõtt 10 órától tartanak majd a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyik termében.
2022-12-14 23:10:29

Méltóságteljes választ adtak a Békemenet résztvevõi a baloldali fenyegetésekre

Az Országgyûlésben is téma volt október 23. és Gyurcsányék kíméletlen gazdaságpolitikája, a magas rezsiárak, és a 13. havi nyugdíj elvétele.
2021-10-25 13:06:30

Költségvetési felügyelõket rendeltek ki több tankerületi központhoz: több mint egymilliárd forint a tartozás

Több tankerületi központnál költségvetési felügyelõk kirendelésére volt szükség, akik folyamatosan ellenõrzik az állami iskolafenntartók gazdálkodását és kötelezettségvállalásait. Lapinformációk szerint a felügyelõk kirendelésére elsõsorban a felhalmozódott tartozásállomány miatt került sor.
2023-11-04 11:06:16

2023-11-04 11:06:07

Orosz-ukrán háború: a britek és az EU folytatják az együttmûködést

Boris Johnson brit miniszterelnök megegyezett Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével, hogy folytatják az együttmûködést a háborúra adott válaszok terén.
2022-03-21 21:20:02

A tankerületek megkapták az utasítást, sok iskolában idén is spórolni kell majd a fûtéssel

Energiatakarékossági okokból a tavalyi tanévben, még a fûtési szezon kezdete elõtt rendeletet tett közzé a kormány, miszerint az állami intézményekben nem lehet magasabb a hõmérséklet 18 Celsius-foknál. A rendelet alól kivételt képeztek az egészségügyi, gyermekvédelmi, bentlakásos szociális ellátást nyújtó intézmények és a bölcsõdék, továbbá azt is kikötötték, hogy azokban az oktatási intézményekben, ahol 14 évesnél fiatalabb gyerekek vannak, a hõmérsékletnek a 20 Celsius-fokot el kell érnie. Bár a Belügyminisztérium közölte, hogy hasonló intézkedésekre idén nem kell számítani, a szóban forgó ...
2023-10-13 07:09:30

Felháborító? Több magyarországi tankerületi vezetõnek nagyobb jutalom járt, mint az alájuk tartozó tanároknak összesen

Több pénzt fordítottak az összesen 2605 tankerületi hivatalnok jutalmazására, mint a több mint 106 ezer iskolai közalkalmazottéra, és ez a helyzet a béren kívüli juttatásokkal is.
2022-10-19 12:15:24

Bíróság elõtt a tanárokat kirúgó tankerületi vezetõ: ezért nem jelent meg az elõzõ tárgyaláson

A Karinthy Frigyes Gimnáziumból kirúgott tanárok pere a mai nappal folytatódik. Mint megírtuk, a múltkori tárgyalás botrányba fulladt, ugyanis a bíróság véleménye szerint a tankerületi vezetõ idézése szabályszerû volt, de Rábel Krisztina egy közleményben azt mondta, hogy nem tájékoztatták a személyes megjelenésrõl emiatt maradt távol. Most újabb fejlemények vannak az ügyben.
2023-11-10 13:06:38

2023-11-10 13:06:16

2023-11-10 13:06:07

Áll a bál a XVIII. kerületben, többé nem fogadja ingyen az SNI-s óvodásokat a Külsõ-Pesti Tankerületi Központ: egyoldalúan felmondták a szerzõdést

Feszült a hangulat a XVIII. kerületi városvezetés és a Külsõ-Pesti Tankerületi Központ között. A tankerület hétfõn arról értesítette Szaniszló Sándor DK-s polgármestert, hogy két hónap múlva már nem látja el ingyen a helyi Sajátos Nevelési Igényû (SNI) óvodásokat. A városvezetõ szerint rejtélyes indokkal magyarázzák a döntést.
2023-02-01 04:10:20

2023-02-01 04:11:13

Állami cég kormánytisztviselõje toborzott résztvevõket a Békemenetre munkaidõben

Az RTL Klub Híradója azt mutatta be, hogy a Fidesz tolnai szervezete telefonon várta a jelentkezõket az október 23-ai Békemenetre, ám a megadott telefonszám egy állami céghez, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgálathoz tartozott. Ez a szervezet ráadásul a Belügyminisztérium alá tartozik.   A riportban megszólalt Hadházy Ákos, független képviselõ is, aki elmondta, hogy egy fideszes aktivistát talált a telefonvonal végén, munkaidõben. Szerinte az eset azt bizonyítja, hogy állami alkalmazottak pártutasításokat hajtanak végre. A Belügyminisztérium közölte: a kormánytisztviselõ szolgálati jogviszon...
2021-10-18 22:06:09

Kitiltják a mobiltelefonokat a magyar iskolákból? Itt a Belügyminisztérium válasza

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára is beszámolt a mobiltelefonok angol iskolákból való kitiltásáról, emiatt az Index arról kérdezte a tárcát, hogy a magyar kormány tervez-e hasonló lépést.
2023-10-10 09:22:17

Érkezik a kormányzati tiltás: a tankerületi vezetõk sorra lehetetlenítik el a sztrájkot

A tankerületi vezetõk több helyen is megtiltják a hétfõi pedagógussztrájkot - értesült a Portfolio több forrásból. Az Emmi mai közleménye szerint törvénytelen a sztrájk, a pedagógus szakszervezetek szerint a bíróság mellettük döntött, ezért megtartják a sztrájkot.
2022-01-29 16:06:00

És akkor a kormánynak végre eszébe jutottak a pedagógusok

Bejelentették, hogy részleges lazítás lesz, ha elérjük a 2,5 millió beoltottat; kiderült, hogy csak két EU-tagállam volt a járvány elõtt, amely arányaiban kevesebbet költött egészségügyre, mint Magyarország; kanyarban elõzõ gazdaságot remél az MNB. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
2021-03-28 07:06:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   slash   •   ors   •   dubaj   •   wmn   •   pain hustlers   •   elmar wepper   •   marka   •   fold napja 2024   •   stat   •   pepper x   •   ingyenhirdetes   •   f1 mexico   •   talpra magyarok   •   diosgyor   •   tatar gyorgy   •   marina city   •   superapro   •   natcon   •   mobile   •   haarp   •   akgggarmi   •   omegle   •   netapro   •   aaa   •   reacher   •   invincible   •   danka   •   dior   •   bableves   •   komarom   •   oraallitas   •   kek pelikan   •   al ain   •   vsquare   •   tornanadaska   •   travis kelce   •   spinoza haz   •   botswana   •   budapest   •   aprilis 4   •   mezo misi   •   francia salata   •   schumann peter   •   milorad dodik   •   eiffel   •   kun anna   •   energiaital  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   bajcs zs u 95 13   •   a belugyminiszterium elott tankeruleti leveleket egettek a diaktuntetok majd bejelentettek hogy oktober 23 an folytatjak   •   karolosz   •   pompeo hits iran for al qaida support on his way out   •   oraban   •   nemzeti tananyag lett a kinai elnok gondolataibol 2   •   egy nap alatt tobb mint tizezer uj koronavirussal fertozottet regisztraltak romaniaban   •   lezuhant egy katonai helikopter torokorszagban kilencen meghaltak 3   •   the worlds most dangerous cheese 3   •   belv1   •   150 ev telt el es tanuja voltal mar mindennek ami ezzel az orszaggal megtortenhetett 2   •   szekszardon es szolnokon nem varhato a jarvany enyhulese a szennyvizmintak szerint 2   •   itt az uj orulet vilaghiru muzeumokban es sztaroknal is megszallhatunk   •   rejtelyesuzenetekbuk   •   rivotril2mgoseredeti   •   senki nem ertette hogy lehetett szabalyos a manchester city golja az edzot ki is allitottak   •   gorbul   •   gyilkos macskak a tudosok felfedtek a hazi kedvencek pusztitasait   •   matolcsy gyorgy ismet kimeletlen volt az mnb igy ertekelte a kormany 2030 ig szolo strategiai terveit   •   Dragonaxi   •   brit hirszerzes t 14 es tankokat kuldhet harcba oroszorszag   •   jelentkezés375num374   •   slow covid 19 vaccine rollout expected in war ravaged syria   •   cigarettaindex2phpop   •   botranyba fulladt novak katalin szoboravatasa megbirsagoltak a nagykarolyi polgarmesteri hivatalt 2   •   parizsban a vebedontore keszulve a hatosagok elfedtek egy metroallomas nevet   •   veletlenul adta el vasarloja taskajat egy jotekonysagi bolt angliaban   •   cb500x   •   HITELESIT   •   hamarosan elkezdhetik megepiteni a titanic elethu masat   •   egy lelkesz bergyilkosoknak fizetett hogy megoljek lanya udvarlojat   •   billy porter elarulta hogy 14 eve hiv fertozottkent el   •   nem eszik olyan forron a kamatcsokkentest   •   huszeves lett a film amit quentin tarantino is csak bogve tud vegignezni   •   szivesen mutogatja szemrevalo melleit az elkepesztoen szexi sportolono   •   see beijings biggest sandstorm in 10 years   •   ismet vilagsztarok latogatnak majd budapestre   •   egyelore egyetlen fideszes polgarmesterjelolt van velencen az nvb dontese miatt a jelenlegi varosvezeto nem vette fel az ajanloiveket   •   csuti megrazo kijelentest tett az autobaleseterol   •   mubor falpanel gyartas 1078   •   india train fire gas canister sets off deadly explosion   •   belföldiszemélyszáll ítás   •   ally of russia friendly leader wins presidential election in slovakia   •   web5932   •   szoulban egy hatalmas kullok nelkuli oriaskerek epiteset tervezik de amilyen gyonyorunek eppen annyira botranyosnak is latszik   •   Bandog")ASORSkWHERE3   •   eloben adta ahogy golyoallo mellenyben gyilkol a plazaban   •   z700   •   fenségesek   •   botanikus kert kutyas elmenypark es futokor varja a varosligetbe latogatokat