Érdekes dologra hívta fel a figyelmet az elemző a lakásárakról

Múlt héten írtunk a KSH által közzétett előzetes magyar lakásáradatokról, amivel egy időben az Eurostat is közzétette az EU-s országok lakásárváltozásait. Míg a Magyarországon az előző év azonos időszakához képest 3,3 százalékkal emelkedtek a lakásárak, addig az eurózónában éves összehasonlításban 1,1 százalékkal csökkentek, az EU egészét tekintve pedig 0,2 százalékos volt az emelkedés. Az adatokat most Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője értékelte.
2024-04-11 12:07:03

Ide költözött tavaly a legtöbb magyar

Bár 2022-ben már nem költöztek annyian, mint az azt megelőző csúcsévben, a belföldi vándorlás tempós maradt, és változatlan a fő iránya is: az otthonkeresők jellemzően nyugatra tartottak. A hagyományos célterületek vonzerejét már érezhetően mérsékelték a kitartóan emelkedő árak, viszont felbukkant néhány új nyertes vármegye az olcsóbb, korábban kevéssé csábítónak tartott vidékeken is - világított rá az OTP Ingatlanpont elemzése.
2023-10-12 11:07:15

Ennyit lehet most alkudni egy átlagos lakás árából

Továbbra is a hazai lakáspiac egyik motorja az alku, tűnik ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb lakásértékesítési adataiból. A nyári hónapokban ez átlagosan 6,5 százalékos árcsökkentésre adott lehetőséget, ami éppen megfelel az előző negyedévben elérhetőnek. Ám a látszólagos stagnálás mögött ellentétes irányú mozgások jellemzik az egyes részpiacokat.
2023-09-22 17:18:05

Ijesztő adatok érkeztek a fővárosi lakáspiacról

Nógrád vármegyében a legrosszabb a helyzet.
2023-08-25 01:58:03

Élénkülni kezdett a nyaralók iránti kereslet

Néhol csupán a tavalyi forgalom negyedét regisztrálták eddig az üdülőövezetekben, de már látnak biztató jeleket is az OTP Ingatlanpont szakértői. A tóparti árakban nincs jelentős csökkenés, sőt van szegmens, ahol további emelkedést is tapasztalnak. A vevők egyelőre leginkább a kisebb összegekből is elérhető megoldásokat keresik, ami sok helyen esetleg csak egy ígéretesebb telket jelent.
2023-06-14 16:08:11

Alig tudta megérinteni a válság szele a luxuslakások piacát

A lakáspiac prémium és luxus szegmensét sem kerülte el a tavalyi megtorpanás, de mint annyi más ezen a szűk piacon, a visszaesés is mutatott sajátosságokat. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint az árak jellemzően stabilak maradtak és már kora tavasszal kezdtek visszatérni a vevők is, így őszre ismét felpöröghet a piac.
2023-05-25 12:09:37

Hamvába holt remények: magát áltatja, aki a lakások árának csökkenését várja

Egymást előzgetve drágulnak az új és a használt lakások.
2023-05-19 00:11:46

Ezért tud válságban a használt lakások ára nagyobbat zuhanni

Bár a használt lakások árszínvonalának ismételt felzárkózására utalnak a KSH korábbi és legfrissebb lakáspiaci árindexei, az OTP Ingatlanpont szakértője szerint azonban a piac mélyebb folyamatai inkább az újak árának erőteljesebb elszakadását ígérik a közeli jövőre.
2023-05-18 12:08:51

Nincs egyértelmű trendforduló, negatív hatások húzzák szét az ingatlanpiacot

Az adatok azonban nem utalnak mélyebb válságra.
2023-05-04 13:09:58

Élénkül a főváros és környékének használtlakás-piaca

Főleg az olcsóbb ingatlanok iránt nőtt az érdeklődés.
2023-04-20 12:13:49

Most mindenki ezekre az ingatlanokra vadászik

A rezsiköltségek emelkedésének hírére nyáron még csak valószínű volt, de az év végére már a számszerűsíthető jelei is megmutatkoztak annak, hogy az enyhe tél ellenére is felértékelődik az energiahatékonyság szerepe és a piac figyelme mindinkább az olcsóbban fenntartható lakások felé fordul. Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője úgy látja, tartós lehet ez a trend, fennmaradhat akkor is, ha már enyhül az emelkedő fenntartási költségek okozta kezdeti bizonytalanság.
2023-01-12 18:35:46

Az OTP szerint is itt van a sokat emlegetett lakáspiaci fordulat

2015 óta két és félszeresére emelkedett a magyar lakáspiaci árindex, azonban idén tavasszal Magyarország elvesztette a leggyorsabban dráguló uniós ország pozícióját. Bár az Eurostat legfrissebb lakáspiaci árindexe még áremelkedést jelez a második negyedévre, a forgalmi statisztikák a növekedés lassulását és ezzel piaci fordulatot jeleznek előre, az OTP Ingatlanpont elemzői szerint.
2022-11-03 16:10:32

Veszik, mint a cukrot: brutálisan nőtt az ingatlanok iránti kereslet Budapesten ? Ezek a legfelkapottabb kerületek

A fővárosban az ingatlan adás-vételek száma a legnagyobb mértékben, 93,9 százalékkal a XIII. kerületben nőtt tavaly 2020-hoz képest ? közölte az OTP Ingatlanpont csütörtökön.
2022-06-16 23:11:12

Minden összeállt, hogy őrült boom jöjjön a lakáshiteleknél

A kedvezmények nem feltétlen érik el azt a célt, hogy a lakáshoz jutás könnyebb legyen, annyival szűkösebbé váltak a kivitelezői kapacitások. Az árszinteket már 2018-ban is lufinak gondolták, mégis folytatódott a drágulás, de a hitelek kamatai jócskán megnőhetnek ? hangzott el az OTP Ingatlanpont 2021-es ingatlanpiaci folyamatokat bemutató sajtótájékoztatóján.
2022-02-10 08:37:03

Több ponton is megváltoztak az otthonteremtési támogatások feltételei

Január elsejétől számos ponton megváltoztak a kormányzati otthonteremtési támogatások igénylésének és felhasználhatóságnak feltételei. Az elsősorban a CSOK-ot és lakásfelújítási támogatást érintő változások mellett azonban több véghatáridő is közeleg 2022-ben. Az OTP Ingatlanpont szakértője azt vizsgálta meg, hogy a frissen közzétett módosítások és az év közben várható változások hogyan befolyásolhatják az ingatlanpiaci folyamatokat.
2022-01-13 11:10:16

Így lőtt ki az űrbe a hazai lakáspiac - Tíz évvel ezelőtt senki nem fogadott volna erre

A tavaly berobbant járvány hatásaként sokan számítottak arra, hogy a következő években megállhat az áremelkedés, sőt egyesek tartós árcsökkenést prognosztizáltak. Ma viszont már látjuk, hogy ez nem következett be. Mi játszhatott szerepet abban, hogy egy ilyen globális esemény sem tudta megállítani az évek óta tartó áremelkedést? Mi történt az elmúlt tíz évben a hazai lakáspiacon, mennyire tekinthető egészségesnek a mostani árszint, a tranzakciószám vagy az épülő lakások száma? Hol és mennyire éri meg ma lakásba fektetni a pénzünket? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk Valkó Dávid...
2021-10-13 13:06:21

A lakáspiacot sem kíméli a klímaváltozás

Augusztusban regisztrálták az eddigi legmagasabb csúcshőmérsékletet Európában és a szakértők szerint a forró nyarak velünk maradnak, mert változás hosszú távon sem várható. Az egyre gyakoribb és hosszabb hőhullámok miatt az ideális otthonról alkotott képünk is átalakulhat, és újabb szempontok jelennek meg az ingatlanválasztásban. Az OTP Ingatlanpont szakértői heti elemzésükben a hőség elleni védekezés lehetőségeit és a klímaváltozás ingatlanpiacra gyakorolt hosszútávú hatásait tekintik át.
2021-09-20 08:06:11

Ugrásszerűen nő a községek népszerűsége a lakásvásárlók körében

A belföldi népességmozgás évek óta nagyjából állandónak tekinthető iránya és mértéke is megváltozott az elmúlt évben. 2020-ban összességében kevesebben kerestek új állandó lakóhelyet, a városok vándorlási mérlege negatív volt, míg a községek népességvonzó ereje tovább nőtt. A legnépszerűbb megyék Pest, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Somogy voltak. Az OTP Ingatlanpont szakértője a KSH népmozgalmi adatai alapján vizsgálta az ingatlanpiac változásait.
2021-09-09 15:05:59

Merre tovább, lakásárak? - Ezeken a helyeken jöhet a legnagyobb áremelkedés

Bár a lakáspiacon a pandémia hatására árcsökkenést várhattunk a tavalyi évben, éves alapon mégis drágulást mutatnak a statisztikák. Az idén bevezetett Otthonteremtési Program támogatási elemei látványos pezsgést hoztak, jelentősen tompítva a járvány negatív gazdasági hatásait. Az OTP Lakóingatlan Értéktérképe idén is megvizsgálta a lakásárak alakulását az ország különböző részein, a 2021-es folyamatokról pedig Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője beszélt.
2021-09-03 16:06:01

Ekkor hagyják el a szülői otthont a magyar fiatalok

Az EUROSTAT friss adatai alapján 2020-ban az európai unióban élő fiatalok átlagosan 26,4 éves korukban hagyták el a szülői háztartást és kezdtek önálló életet. A földrajzi megoszlást tekintve figyelemre méltó, hogy északról délre haladva a kontinensen az otthont elhagyók életkora általában nő, míg Svédországban átlagosan 17,5 éves korukban repülnek ki a fiatalok, addig Horvátországban 32 évesen. Az északi és nyugati országokban a fiatalok húszas éveik elején vagy közepén, míg a kelet- és dél-európai államokban húszas éveik végén vagy harmincas éveik elején hagyják el a szülői házat. A magyar ...
2021-09-11 19:05:55

Van, ahol megháromszorozódtak a lakásárak egy évtized alatt

Ma, amikor folyamatosan növekednek a lakásárak és tranzakciószámok, szinte elképzelhetetlen, hogy 2011-ben még nyoma sem volt ennek a piacon. Egy évtizede mindenki arra várt, hogy az évekig tartó zuhanás után ismét fellendüljön a piac, azonban a fordulatra még három évig, egészen 2014-ig kellett várni. Visszatekintve az elmúlt 10 év statisztikáira elmondhatjuk, hogy szinte minden ingatlanpiaci mérőszám megduplázódott. Évről-évre rácsodálkozunk a lakóingatlanok aktuális árszínvonalára, de úgy tűnik, hogy még mindig van helye a növekedésnek és elképzelhető, hogy egy évtized múlva nosztalgiával ...
2021-09-23 12:06:52

Tíz év alatt szinte minden területen duplázott a lakáspiac

A lakóingatlan-piac számos meglepetést tartogatott az idei évben: míg januárban a legfőbb kérdés az volt, hogy meddig csökkenhetnek az árak, ősszel már ismét azt kellett latolgatni, hogy meddig drágulhatnak még az ingatlanok. A folyamat azonban korántsem példa nélküli, az elmúlt tíz évben számos alkalommal gondolhattunk arra, hogy már tényleg nincs hová növekednie az áraknak. Az OTP Ingatlanpont szakértője az elmúlt évtized főbb magyarországi lakáspiaci mérőszámait elemezte.
2021-09-24 08:06:09

Ezért nem várnak visszaesést a hazai lakáspiac szakértői

Tíz éve mindenki a piac fellendülésére várt, de azt valószínűleg senki sem gondolta volna, hogy a lakásárak 2021-re egyes területeken akár megháromszorozódhatnak. Az idei év kezdetén a 2020-as konszolidáció, a kivárás és a koronavírus járvány hatása miatt a forgalom legfeljebb lassú növekedése látszott a legvalószínűbb forgatókönyvnek, azonban ? elsősorban az újonnan bevezetett otthonteremtési támogatások hatására ? a piac a vártnál gyorsabban talpra állt és az árak már tavasszal növekedésnek indultak. Ma pedig nem látható olyan tényező, ami miatt az ingatlanpiac ismételt megtorpanására lehetn...
2021-09-29 12:05:53

A garázs lehet az ingatlanpiac aduásza, csak jól kell választani

Az Európai Unióban 2019-ben Magyarországon volt az egyik legalacsonyabb az ezer lakosra jutó személygépkocsik száma, olvasható ki az Eurostat friss elemzéséből[1]. Ugyanakkor attól nem kell tartani, hogy a gépkocsiállomány csökkenne, hiszen 2015 és 2019 között 19 százalékkal nőtt a regisztrált személygépjárművek száma, amely az EU egészére tekintve a harmadik legmagasabb adat. Míg a koronavírus járvány idején reális forgatókönyvnek tűnt az, hogy a pandémia elmúltával sokan a gépkocsi helyett alternatív közlekedési eszközöket fognak választani, mára egyértelműen látszik, hogy a személyautó-for...
2021-10-07 17:06:24

Ennyiért lehet ingatlant venni a borvidékeken

A Zempléni-hegység déli lankáin, Tokaj vonzáskörzetében az elmúlt időszakhoz képest erős élénkülést mutat az ingatlanpiac, bár településről településre változik, hogy éppen mi a legkelendőbb. A környék legjellemzőbb ingatlantípusai a 60-90 négyzetméter alapterületű parasztházak és az úgynevezett Kádár-kockák, az újépítések száma elenyésző itt és ezek is elsősorban magáncélú beruházások. A lakóingatlanok ára széles spektrumon mozog, az egyes házak értékét alapvetően a lokáció és az ingatlan állapota határozza meg. Az építési telkek iránti érdeklődés egyelőre csekély, azonban ez a nemrég bejele...
2021-10-16 15:05:56

Így nem lesz rémálom a fűtési szezon

Az időjárás még kegyes, de a múlt héten hivatalosan is elkezdődött az idei fűtési szezon. Az év feltehetően utolsó enyhe napjait érdemes arra kihasználni, hogy pótoljuk az eddig elmaradt teendőinket és az ingatlanokat is felkészítsük a téli fagyokra. Legyen szó a fűtésről, nyílászárókról, vagy vezetékekről, az időben elvégzett ellenőrzés és karbantartás nemcsak sok bosszúságtól kímél meg minket, de az esetleges veszélyhelyzeteket is elkerülhetjük így. A kéményellenőrzés életet menthet Az első és legfontosabb a fűtőberendezések és égéstermék elvezetők ellenőrzése. A BM Országos Katasztrófavéde...
2021-10-22 13:06:22

Valósággal felrobbant az új lakások piaca a Zöld Otthon Programnak köszönhetően

A Zöld Otthon Program indulását megelőző kivárás a múlté, és újra teljes sebességgel száguld az év eleje óta élénkülő újlakáspiac. Az országosan tapasztalható keresletnövekedéssel együtt emelkednek az árak, a szigorodó energetikai előírásoknak való megfelelés mellett a szemlátomást átalakuló vásárlói preferenciák is formálják ezt a piaci szegmenst. Az OTP Ingatlanpont szakértője az újépítésű ingatlanok piacának változásait, aktualitásait és kilátásait elemezte.
2021-10-28 12:05:58

Nicsak, disznót hizlalnak a szomszédban!

Olvasónk kisvállalkozó, családi házakat épít eladásra, évi egyet-kettőt. Februárban megkereste őt az OTP Ingatlanpont képviselője, és emailben ajánlott neki néhány telket. Elmondása szerint korábban nem volt kapcsolata sem az irodával, sem az emailben jelentkező közvetítővel, de mivel éppen építési telket keresett, jókor jött neki az ajánlat. Kérte az ingatlanost, nézzen utána, mit lehet tudni a telkekről, majd az egyik jó fekvésűt, amin egy elbontandó kisebb ház is volt, meg is nézett egy meglehetősen szeles, hideg februári napon. Megtetszett neki, ezért úgy döntött, megveszi. Aláírta a véte...
2021-11-14 11:07:25

Rozsdaövezetek: megjelent az első fecske a fővárosban

A 2020-ban meghirdetett rozsdaövezeti akcióterv idén májusban kapott újabb lendületet a Rozsdaövezeti Bizottság megalakulásával, azonban az első akcióterület kijelölésére egészen novemberig kellett várni. A múlt héten beharangozott vegyes funkciós beruházás keretében lakás és irodacélú ingatlanok, hotel és zöldövezet fogja felváltani a XIII. kerület egyik rozsdafoltját. A frissen beharangozott projekt is ékes bizonyítéka annak, hogy az elmúlt év kereskedelmiingatlan-piacon tapasztalható bizonytalanságai ellenére is folytatódnak az irodaház és hotel beruházások, nincs arról szó, hogy a járvány...
2021-11-19 18:06:29

A forgalomcsökkentés hozhat fordulatot a belváros élhetőségében?

A fővárosban közlekedő gépjárművek száma folyamatosan emelkedik és az ezzel együtt járó lég- és zajszennyezés, forgalomnövekedés, parkolásra használt közterületek bővülése jelentősen rontják a budapesti lakosok életminőségét. A parkolási lehetőségek csökkentése és a tágabb értelemben vett forgalomcsillapítás ezen a helyzeten változtathatna és áttételesen ugyan, de az ingatlanpiacon is éreztethetné jótékony hatását. Január elsejétől a VII. kerületben is elindul az átmenő gépjárműforgalom csökkentését célzó kizárólagos lakossági parkolás, ennek kapcsán az OTP Ingatlanpont az autózás visszaszorít...
2021-12-02 11:07:08

Szűkült a vásárlók mozgástere az ingatlanpiacon

Míg a tavalyi év végén a piac inkább kivárt, részint az akkor frissen bejelentett otthonteremtési támogatások januári indulására várva, addig most, a statisztikai adatok és az OTP Ingatlanpont tapasztalatai alapján is kitart az ingatlanpiac lendülete. Míg 2020 őszén a vevők országos szinten átlagosan 6,1 százalékos árengedményt értek el az alku eredményként, addig egy évvel később (2021. szeptember-november) az utoljára meghirdetett árhoz képest szerződéskötéskor csak 5,2 százalékkal tudták csökkenteni a megvásárolt ingatlanok árát. A piac élénkülése, a vevők visszatérése és az adásvételek sz...
2021-12-16 12:07:38

Újabb lendületet vehet az ingatlanpiac 2022-ben

A kormányzati támogatások lejáró határideje jókora lökést adhat idén a lakáspiacnak, írja azenpenzem.hu. A lap cikke szerint míg 2018 óta, a különböző otthonteremtési kedvezményeknek köszönhetően, jelentősen bővült az első lakásukat vásárlók aránya, tavaly a Duna House (DH) adatai szerint megtört a korábbi emelkedő trend, a kép azonban mostanra megváltozott. Mint írják, mivel az elszálló inflációt nem követték sem a bankbetétek, sem az állampapírok kamatai, a tapasztalatok szerint az ilyen időszakok még erőteljesebben az ingatlanpiac felé terelhetik a befektetőket. Az OTP Ingatlanpont friss ...
2022-01-10 18:06:56

Idén több otthonteremtési támogatás véget ér

Az ingatlanvásárlás, építés, felújítás előtt állóknak fontos tudni, hogy idén több otthonteremtési támogatás (például a Falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és az Otthonfelújítási támogatás) végső határideje is közeleg ? figyelmeztet az OTP Ingatlanpont csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében. Amennyiben az érvényben lévő kormányrendeletek nem változnak év közben, úgy 2022. június 30-áig lesz igényelhető a Falusi csok és a Babaváró Hitel, az Otthonfelújítási támogatás igénylésének határideje pedig december 31-én jár le. Szintén idén év végéig igényelhető a csok-hoz kapcsolódó...
2022-01-13 17:06:36

Most látszik csak igazán: Teljesen felforgatta a Zöld Otthon Program az új lakások piacát

A tavalyi év több szempontból is fordulópont volt a fővárosi újépítésű lakóingatlanok piacán. A 2020-as mélypont után 2021 hatalmas visszapattanást mutatott, hiszen az elmúlt másfél évtizedben csak kettő olyan év volt, amikor több új lakást adtak el, mint tavaly. A pozitív fejlemények kapcsán az OTP Ingatlanpont szakértői összeállításukban Budapest újlakás-piacának aktualitásait veszik górcső alá és kitekintenek az országos folyamatokra is.
2022-01-27 14:16:29

Ez a támogatás lehet az ország kistelepüléseinek megmentője

Nemrég megvizsgáltuk, hogy mely településeken csökkent és mely településeken növekedett az elmúlt 20 év alatt legjobban a népességszám, ezúttal viszont arra voltunk kíváncsiak, hogy a családi otthonteremtési kedvezményeknek vajon van-e szerepe a lakosságszám stabilizálódásában. Az OTP Ingatlanpont segítségével a falusi CSOK és a népességszám változása közti összefüggéseket kerestük.
2022-02-21 13:48:20

Bezuhantak a lakásátadások - Mikor tér vissza a lendület?

A KSH legfrissebb adatai alapján tavaly országosan 19 898 lakás kapott használatbavételi engedélyt és 29 941 építési engedélyt adtak ki, illetve egyszerű bejelentést regisztráltak a hatóságok. Abból, hogy bár közel harmadával kevesebb újlakást vettek használatba, az új engedélyek száma viszont 33 százalékkal növekedett 2020-hoz képest, a lakásépítések felpörgését prognosztizálhatjuk. Az OTP Ingatlanpont szakértője az építési piac várható alakulását vizsgálja.
2022-03-03 12:11:17

Hol, mennyit tudunk alkudni leendő lakásunk árából?

Igen aktív piaccal búcsúzott az óév és az idei év elején sem csökkent a kereslet a lakóingatlanok iránt, így a téli hónapokban, a december-februári időszakban tovább csökkent a vevői alku lehetősége. Az OTP Ingatlanpont legfrissebb értékesítési adatai alapján az eladók szinte minden település- és ingatlantípus esetén nyeregben érezhették magukat, éves szinten 1,5 százalékponttal, a megelőző három hónappal összehasonlítva pedig 1,1 százalékponttal csökkent országosan az átlagosan elérhető árengedmény mértéke. Ehhez hasonló változásokat mutatnak a Duna House árengedményre vonatkozó statisztikái ...
2022-03-17 15:33:43

Rekordot döntött a bérleti piac, de véget ér-e az áremelkedés?

Egy éve, még a koronavírus árnyékában, a szakértők idén tavaszra 7-8 százalékos díjnövekedést prognosztizáltak, azonban a lakásbérleti díjak emelkedésének üteme ezt a várakozást jócskán túlszárnyalta. A KSH legfrissebb statisztikái alapján 2022. februárjában a bérleti díjak Budapesten majdnem elérték, országos szinten pedig túl is szárnyalták a 2020. januári csúcsidőszak értékeit. Az OTP Ingatlanpont szakértője az ingatlanbérleti piac vártnál gyorsabb visszarendeződésének okait és a jövő kilátásait vizsgálja.
2022-03-24 11:10:15

Ismét a belváros lehet a lakáspiac sztárja

A koronavírus-járvány lakáspiaci vesztese Budapest belvárosa és a rövidtávú lakáskiadás voltak, azonban a turizmus újraindulásával párhuzamosan a belső kerületek ingatlanpiaca is megélénkült, és úgy tűnik, hogy az Airbnb ismét vonzó alternatívává válhat a befektetési célú vásárlók számára. Sok még a kérdés azzal kapcsolatban, hogy hosszú távon mire lehet számítani a belső kerületekben, de az OTP Ingatlanpont szerint a helyzet biztató.
2022-03-31 13:39:59

Jobb, ha odafigyelsz ezekre a leendő lakásod megvásárlásakor

Az ingatlanárak növekedésének ellenére is feltételezhető, hogy idén emelkedni fog az első lakásukat megvásárlók aránya. Ezt támasztja alá például a házasságkötések éves szinten növekvő száma és az egyes otthonteremtési támogatások igénybevételének közelgő véghatárideje. Az OTP Ingatlanpont szakértője összefoglalta, hogy mit érdemes mérlegelni és milyen lépéseket kell megtenni az első saját ingatlan sikeres kiválasztásához.
2022-04-15 08:10:42

Fordulat jöhet a nyaralók piacán: a Balatonnál és a Velencei-tónál is visszaesett a kereslet

Tavasszal hagyományosan élénkül a nyaralók iránti kereslet és idén sincs ez másként, azonban kérdéses, hogy a tavaly tapasztalt, robbanásszerű növekedés meddig tarthat még. A Balaton parti települések továbbra is a figyelem központjában állnak, azonban a Tisza-tavat is egyre többen fedezik fel maguknak, a Velencei-tóról pedig elmondható, hogy gyakorlatilag Budapest agglomerációjának részévé vált - írja az OTP Ingatlanpont.
2022-04-21 15:17:26

Ez a budapesti kerület lett az elmúlt évtized lakásár-emelkedésének abszolút győztese

Az Eurostat nemrég publikált adatai alapján, 2010 és 2021 negyedik negyedéve között, 24 uniós tagállamban átlagosan 42 százalékkal növekedtek a lakóingatlan átlagárak. Ezen időszak alatt Magyarországon következett be az Európai Unióban a második legmagasabb, 128 százalékos áremelkedés. Tovább árnyalja a képet, ha a hazai lakásár-változást a megyék, megyeszékhelyek és budapesti kerületek szintjén is vizsgáljuk. Az átlagos négyzetméterárak hét fővárosi kerületben 11 év alatt szinte megháromszorozódtak, hasonló mértékű változás mutatható ki Győr-Moson-Sopron megyében, a megyeszékhelyek esetében p...
2022-05-01 07:11:52

Így juthatnak szuperolcsó nyaralóhoz vagy akár családi házhoz a bevállalós vásárlók

Továbbra is népszerűek a zártkertek az ingatlankeresők körében, legyen szó akár életvitelszerű tartózkodásról, akár nyaralóingatlan vásárlásáról. A zártkert kifejezés napjainkban jelenthet szinte bármit, a termőföldtől a családi házig és a hagyományos lakóingatlanoknál jellemzően alacsonyabb árfekvés esetenként tisztázatlan jogi hátteret is takarhat. A zártkertek legfontosabb, az értékesítés során figyelembe veendő ismérveit szedte össze az OTP Ingatlanpont az elemzésében.
2022-05-05 17:14:07

Itt az újabb bizonyíték: tényleg bevált a falusi CSOK

2018 és 2020 között országos szinten 18 százalékkal csökkent az ingatlanpiaci forgalom, míg a falusi családi otthonteremtési kedvezmény által preferált községekben és városokban ez az arány az 1 százalékot sem érte el. A jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint a falusi CSOK június 30-ig igényelhető, a közelgő határidő kapcsán az OTP Ingatlanpont azt vizsgálja, hogy a 2678 településen igénybe vehető támogatás hogyan befolyásolta a keresletet, kínálatot és a kistelepülések árszínvonalát.
2022-06-02 12:09:15

Itt vannak az ország legdrágább és legolcsóbb lakótelepei

Ahogy a lakáspiac egészét, úgy a házgyári otthonokat is a dinamikus növekedés jellemezte 2021-ben. Az előzetes forgalmi adatok alapján várhatóan 20 százalék fölötti tranzakciószám növekedés mellett az országos átlaghoz hasonló mértékű, kétszámjegyű áremelkedésük is arról árulkodik, hogy a népszerűségük töretlen, mára azonban lokációtól függően több mint nyolcszoros különbség is előfordulhat két lakótelepi lakás ára között. Az OTP Ingatlanpont szakértője a KSH és a NAV legfrissebb adatai alapján a lakótelepi ingatlanok piacának aktualitásait vizsgálta meg.
2022-06-23 11:08:09

A nyaralópiac is elérhette a csúcspontját? - Ez jó hír lehet a balatoni lakáskeresőknek

A 2020-as hirtelen növekedés után még az idei tavasz is élénkülést hozott a Balaton ingatlanpiacán, de a nyár eredményei már elmaradnak a tavalyi év hasonló időszakától. Az OTP Ingatlanpont friss tapasztalatai alapján változatlanul magas árak, csökkenő kereslet és bővülő kínálat jellemzik a tó északi és déli partját is, ami arra utal, hogy az árak megközelítették, vagy elérték a csúcspontjukat.
2022-07-01 11:07:49

Pár nap és jönnek a felvételi ponthatárok - Hol, mennyiért bérelhetünk lakást egyetemista gyerekünknek?

Idén július 21-ére esik a felsőoktatási intézmények felvételi ponthatárainak kihirdetése, ami a nyári lassulás után rendszerint aktivizálja a kiadó lakások iránti keresletet. Két év bezártság után feltételezhető, hogy idén még gyorsabban fognak gazdára találni a kiadó ingatlanok, ezért a szakértők szerint érdemes időben elkezdeni az ideális lakás keresését. Az OTP Ingatlanpont, valamint a KSH-Ingatlan.com számai alapján megnéztük, mire számíthatunk Budapesten és vidéken.
2022-07-18 06:07:03

Szedik a sátorfájukat a magyarok - Évtizedek óta nem költöztek annyian, mint tavaly

A járványhelyzet enyhülésével, az elmúlt évben új lendületet kapott a belföldi költözés és a KSH népmozgalmi adatai alapján 2021-ben országosan 307 ezren változtattak állandó lakhelyet, ami a megelőző évhez képest közel 16 százalékos növekedés és több mint három évtizedes rekordot jelent. A legnépszerűbb régiók, hasonlóan 2020-hoz, tavaly is Pest megye, Közép- és Nyugat-Dunántúl voltak. Az OTP Ingatlanpont az állandó belföldi vándorlás és az országos ingatlanpiac változásait vizsgálta meg.
2022-07-28 18:10:07

Erre különösen figyelj, mielőtt bérbe vennéd a lakást

Az igazi roham még várat magára a lakásbérleti piacon, de augusztusban és szeptemberben a vártnál jelentősebb keresletnövekedés várható a szabad bérlemények iránt. A leendő bérlőknek és bérbeadóknak is jól jöhet ez a szusszanásnyi idő, hiszen több változásra is fel kell, hogy készüljenek, mivel a koronavírus-járvány lecsengésével már valamelyest átalakultak a preferenciák és a közelmúlt változásai még tovább fogják alakítani az ideális bérelt lakásról alkotott képet. Az OTP Ingatlanpont összegyűjtötte, hogy mire érdemes figyelni az első lakást bérlőknek és bérbeadóknak.
2022-08-04 12:08:33

Ennyi idősen hagyja el az átlag fiatal a szülői házat

2021-ben az Európai Unió átlagát tekintve 26,5 évesen hagyták el a fiatalok a szülői háztartást, ami megegyezik 2020 hasonló adatával. Magyarországon tavaly ez az átlag 27,3 év volt, ami továbbra is a tagállamok középmezőnyében helyezkedik el, azonban egy év alatt egy tized évvel csökkent. A mellett, hogy egyre korábban hagyjuk el a szülői fészket, tavaly az otthonok zsúfoltsága is csökkent hazánkban, a 25 és 29 év közötti korosztályban 23,5-ről 14,7 százalékra. Az OTP Ingatlanpont szakértője az első otthon kiválasztásához gyűjt támpontokat a változó piaci környezetben.
2022-08-25 13:14:47

Mire elég ma 22 millió forint a magyar lakáspiacon?

2022 első negyedévében tovább emelkedtek az árak és országos átlagban már 22,3 millió forintért cseréltek tulajdonost a használt lakóingatlanok a KSH statisztikái alapján. Továbbra is igaz azonban, hogy a főváros-vidék viszonylatában és a régiók között is jelentős eltérések figyelhetők meg, hiszen míg a legdrágább budapesti kerületben talán egy minigarzonra sem, addig a legolcsóbb megyeszékhelyen egy több, mint 130 négyzetméteres ház megvásárlására is fedezetet nyújthat az országos átlag összege. Az OTP Ingatlanpont szakértője megvizsgálta, hogy milyen lehetőségek közül és mekkora kínálatból v...
2022-09-01 14:10:40

Egyre kisebb lakások épülnek - Mi állhat a háttérben?

Egyre kisebbet kapunk egyre többért ? ezt a kínálati képet mutatják a legfrissebb ingatlanstatisztikák. Az új építésű lakóingatlanok alapterülete országos átlagban 2018 és 2022 között 11 négyzetméterrel csökkent és hasonló jelenség figyelhető meg a kiadásra kínált lakások esetében is. Az otthonok zsugorodásának jelenségét számos tényező befolyásolja. Hogy melyek ezek, azt az OTP Ingatlanpont szakértője foglalta össze.
2022-09-17 12:07:22

Gyűlnek a problémák az agglomerációban, így sokan már belvárosi otthonokban keresik a béke szigetét

A főváros és környékének lakosságváltozása az elmúlt harminc évben több kisebb hullámot írt le, mint a Duna egy nyári estén: a rendszerváltás után azonnal elindult első kiköltözési rohamban az agglomeráció hirtelen vonzó célponttá vált, a kétezres évek azonban ennek épp az ellenkezőjét hozták, hiszen a tágabb értelemben vett belvárosban egymást érték a színvonalas újépítésű ingatlanok, illetve közterület-fejlesztések, amik visszacsábították a korábban a Pilis, a Gödöllői-dombság, vagy épp a Dunakanyar felé indulókat. Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője, Valkó Dávid szerint ez az időszak 2017-2...
2022-09-21 06:12:01

Itt a nagy épületenergetika-körkép: nézzük, hol a legkorszerűbb a lakásállomány!

Még ma is csekély számban, és megyénként nagyon eltérő arányban kerülnek a piaci kínálatba igazán energiahatékony lakóingatlanok Magyarországon. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint több tényezőtől is függ, hogy milyen messzire kell költöznie annak, aki olcsón fenntartható lakást keres. Az alábbiakban bemutatjuk az évente kiadott energiatanúsítványok besorolások szerinti megoszlását, valamint az energiahatékonyság terén látható megyei különbségeket. A témáról részletesebben a pénteken induló LAKÁS KIÁLLÍTÁS workshopján beszélnek majd a szakértők.
2022-09-22 16:11:04

Nézzük, mennyit alkudhatunk most a különböző lakások árából

Az erős évkezdet után tavasszal fordult a kocka és nyáron még tovább erősödött a vevők piaci pozíciója ? derült ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb értékesítési adataiból. Ha jól alkusznak, egyre nagyobb részt spórolhatnak meg leendő otthonaik meghirdetett árából. Ám sok függ attól is, hogy hol próbálkoznak: a fővárosi paneleknél például csak harmad akkora az átlagosan elérhető kedvezmény, mint a községi családi házaknál.
2022-09-29 11:07:16

Átértékelődnek a fővárosi agglomeráció települései - Nézzük, kik lesznek a nyertesek

Tavaly folytatódott a főváros körzetének ?fánkosodása?: míg középen egyre apad Budapest lakossága, a környező települések lélekszáma tovább duzzad az újonnan betelepülőktől. Ezen a nyereségen azonban korántsem egyenletesen osztozik a Budapest agglomerációját alkotó 80 település. A legfrissebb statisztikai adatok alapján új költözési irányok látszanak kibontakozni és korábban nagyon vonzónak tartott települések is csúsznak hátrébb a Budapestről kiköltözők célpontjainak listáján. Az OTP Ingatlanpont elemzése alapján megmutatjuk, milyen összefüggésben áll ez a helyi lakáspiaccal.
2022-10-09 08:05:57

Így fejlődött a lakásállomány harminc év alatt

Négy mutatószám, az árak, forgalom, lakásépítések és lakáscélú hitelezés változásai alapvetően elegendőek ahhoz, hogy nagyjából pontos képet kapjunk az ingatlanpiac állapotáról, írja közleményében az OTP Ingatlanpont. Ezt kiegészítve a rendszerint tíz évente lefolytatott teljes összeírással részletes képet kaphatunk a lakáshelyzet hosszú távú alakulásáról ? mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Az elmúlt három népszámlálási ciklus legszembetűnőbb jellemzője a növekedés. 1990, azaz a rendszerváltás óta 2022-re, a KSH legfrissebb adatai alapján 17,3 százalékkal bővült a hazai ...
2022-10-20 12:10:00

Ennyi ember költözött el tavaly Budapestről

Tavaly nemcsak a Budapestet elhagyók és oda beköltözők száma nőtt meg, hanem a fővároson belüli költözési kedv is jelentősen megélénkült 2020-hoz képest. A kerületeken belül és között összesen közel nyolcvanezren változtatták meg állandó lakóhelyüket, derül ki a KSH friss statisztikáiból. Az OTP Ingatlanpont elemzője úgy látja, hogy sokakban még a Covid járvány előtt vagy annak hatására születhetett meg a döntés, ám a megvalósítás lehetőségét csak a járvány visszaszorulása, és a 2021-ben igen kedvező lakásvásárlási feltételek adták meg számukra.
2022-10-28 23:13:36

Egyre nagyobb teher a magyaroknak a lakhatási költségek előteremtése

Látszólag visszazökkentünk a járvány után a régi kerékvágásba, ám mégis új pályán haladunk ? ez tűnik ki az uniós polgárok lakhatással kapcsolatos kiadásait bemutató legfrissebb statisztikából. Akár tartós tendenciává is válhat az, hogy a lakhatás költségei mind nagyobb részt szakítanak ki a családi költségvetésből, ez ellen pedig az OTP Ingatlanpont szakértője szerint legtöbbet a lakásállomány tudatos rezsicsökkentő felújításával tehetnénk.
2022-12-04 16:36:15

Itt lehet a legnagyobbakat alkudni az eladó lakások árából

Tovább nőttek a vevők lehetőségei a lakáspiacon ? derült ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb értékesítési adataiból. Idén ősszel különösen a házaknál nyílt nagyobb tér az alku előtt, ami jórészt a rezsiköltségek nehezen kiszámítható megnövekedésének következménye lehet. Az elemző szerint a vevők alkupozícióját tovább javítja, hogy az eladók lassan reagálnak a kereslet csökkenésére.
2022-12-18 19:10:57

Friss elemzés: Hiába csökken a kereslet, tovább emelkedhetnek a lakásárak

Bár már sokan számítanak akár árcsökkenésre is a honi lakáspiacon, a fővárosi újépítésű ingatlanok tekintetében aligha jellemzi ez a jövőt. Az OTP legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképe ugyan jelentős visszaesést mutat éves szinten a tavalyi vásárlások számában, ám ez sem állította meg az áremelkedést. Sőt, Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint több tényező is arra utal, hogy e téren továbbra se következik be gyökeres fordulat.
2023-01-26 20:37:45


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   pepper x   •   aproka1   •   a33proka1   •   travis kelce   •   elmar wepper   •   rozsa sandor   •   m   •   haszn   •   K   •   banyai noemi   •   pro   •   N   •   f   •   tes   •   b   •   aza   •   H   •   sz   •   P   •   németállás   •   jazz   •   mag   •   fhgperapro   •   perapro   •   R   •   G   •   J   •   bogdan adam   •   L   •   xn aprka1 dxa   •   xiaomi 14   •   S   •   cig   •   eb   •   oldal   •   post malone   •   egynyari urom   •   suhgfhgperapro   •   t   •   tan   •   netapro   •   apropiaza   •   ftp   •   aproplaza   •   ak   •   000   •   eladojavitas  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   posn   •   14.   •   amorefwhu   •   ingyenaprohirdet2ule   •   idej   •   csivavaszukaadmincat egoriesphploginphpcp ath   •   EtikusHackerCrackerK   •   no rest for the wicked   •   pictures   •   intelligence   •   fttindex.phpoptionco   •   programozasindex2.ph   •   ErotikaWebkamSzextel   •   CHRYSLER_CHEROKEEHIB AK   •   1171717terit1717117s   •   koltsegei)UNIONALLSE LECTNULL,NULL,NULL,N ULL,NULL,NULL,NULL,N ULL,NULLRDob   •   cywhxrfugajzez   •   205optioncomckformsi ndexphpoptioncomckfo rmsindexphpoptioncom weberpcustomer   •   affairs   •   proszata   •   betoresvedelem   •   allatszor   •   20555r1519550r151955 5r1518560r15185index phpoptioncomdwgraphs   •   labelflash   •   vastage107adminindex phpcontact   •   8270)AStgrGWHERE1846   •   apartman.   •   Mother   •   elissza   •   lender   •   salooptioncompropert _ies   •   brahama   •   15570optioncomckform s   •   Daudi   •   sportmenedzser   •   5212   •   ablaktisz   •   alapozasok   •   nfejl   •   asztalosgyorsszerviz   •   bullpens   •   elektromos_cigaretta v   •   dosszi   •   apark   •   (SELECTCONCAT(0x7178 6a7071,(SELECT(ELT(3 870=3870,1))),0x7170 627871))   •   ed1javascript:fenste _r(siofok.htm,,toolb a_r=no,width=640,hei gh_t=480,left=20,top =0,_directories=no,s tatu_s=no,scrollbars =yes,_resize=no,menu bar=no_)   •   ingti   •   skoda1205   •   PeugeotBoxer:16collo slemezfelni:6X16   •   config.php.save  

srv.38.