Haladéktalanul el kell hagynia az otthonát a Sztárban Sztár leszek! énekesének és családjának.
2024-05-10 20:06:37

Haladéktalanul el kell hagynia az otthonát a Sztárban Sztár leszek! énekesének és családjának.
2024-05-10 20:06:17

Matolcsy Ádám emberei sorra kerülnek be a jegybank ingatlanos óriáscégébe

Több, a jegybankelnök fiához köthető személy kapott fontos pozíciót a jegybank Pallas Athéné alapítványának többségi tulajdonában álló, lengyel központú ingatlanvállalatnál. Úgy tűnik, az egyikük ügyvéd felesége legalábbis papíron részt vett a hírhedt 15 milliárd forintos New York-i luxuslakás megvásárlásában.
2024-05-10 12:10:03

Április végéig az államháztartás központi alrendszere nem kevesebb mint 2597,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. A Pénzügyminisztérium frissen megjelent költségvetési gyorsjelentéséből az is kiderült, hogy ezen belül a központi költségvetés 2590,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 96,4 milliárd forintos többletet, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 103,3 milliárd forintos hiányt ért el.
2024-05-09 13:06:30

2024-05-09 13:06:10

Letartóztatták Szijjártó jó afrikai kapcsolatokkal rendelkező egykori miniszteri biztosát

A Magyar Hang úgy tudja, hogy az eset nem független a tiszteletbeli konzuli címek és különféle diplomáciai jogosultságok kereskedelmétől.
2024-05-09 12:12:11

A popsztárról készített fotók elég meggyőzőek voltak ahhoz, hogy becsapják az embereket, köztük az énekesnő édesanyját is.
2024-05-08 10:06:55

A popsztárról készített fotók elég meggyőzőek voltak ahhoz, hogy becsapják az embereket, köztük az énekesnő édesanyját is.
2024-05-08 10:06:25

BBC Verify looks at fake AI-generated Met Gala images

Fake pictures of Katy Perry and other artists at the Met Gala went viral on social media.
2024-05-07 20:08:38

Ennyit költött a kormány külföldi ingatlanokra az elmúlt években

Mintegy 30 milliárd forintot fizetett a kormány külföldi ingatlanokért az elmúlt években - írja az RTL.hu. A lap információi szerint 2010 óta összesen 23 külföldi ingatlant vásárolt a kormány, melyek többségét valamilyen külképviseleti vagy kulturális célokra használja.
2024-05-07 15:08:41

Katy Perry says mum conned by fake AI Met Ball pic

Fake Met Gala images of Rhianna and Dua Lipa were also viewed by millions on social media.
2024-05-07 13:08:09

14 év alatt 30 milliárd forintot költött a kormány külföldi ingatlanokra

A magyar kormány a világ különböző pontjain összesen mintegy 30 milliárd forintért vásárolt ingatlanokat, melyekről nem lehet sokat tudni, ugyanis a lakáscélból vásárolt ingatlanlista titkos.
2024-05-07 11:06:04

2024-05-07 11:05:55

Mi történt? Hiába várta az egész világ, Rihanna nem jelent meg a Met-gálán

Május 6-án rendezték a 2024-es Met-gálát. A New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum divatért felelős részlege minden évben nagy gálát rendez a múzeumban, ahol természetesen a sztárdömping sosem marad el.
2024-05-07 09:06:26

2024-05-07 09:06:05

Rihanna fehérneműben mutogatja óriási melleit - videó

Alig egy óra alatt majdnem 200 ezren kedvelték a bejegyzését.
2024-05-05 21:07:27

Eladja több budapesti luxusingatlanát Gattyán György

Eladásra kínálja két szemlőhegyi luxusingatlanát Gattyán György - írta meg a HVG. A Docler Real Estate Kft. tulajdonában lévő villákat egyenként 2,7 milliárd forintért árulja a tulajdonos, miközben az Andrássy úti Il Bacio di Stile luxusáruház egykori palotája is eladósorba került.
2024-05-03 12:07:05

Tini youtuber törte össze apja 1 milliárd forintos szuperautóját

Az olasz autóritkaságból ez az egy példány létezik. Illetve létezett.
2020-11-19 09:08:16

Tini youtuber törte össze apja 1 milliárd forintos szuperautóját

Az olasz autóritkaságból ez az egy példány létezik. Illetve létezett.
2020-11-19 09:08:17

Újabb ingyenes vagyonátadás: az egykori esztergomi királyi székhelyet az egyház viheti az államtól

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéhez kerülhet az esztergomi vár. A javaslatot kiegészítésként nyújtották be ahhoz a törvényjavaslathoz, amellyel a szabadkígyósi kastélyt a mezőhegyesi Ménesbirtokhoz csatolnák.
2020-11-20 10:05:45

A kórházfenntartó sem árulja el Hadházynak, hol hányan halnak meg

A képviselő szerint kozmetikázzák a halálozási adatokat, ezért félnek az ellenőrizhetőségtől.
2020-11-20 12:07:00

A kórházfenntartó sem árulja el Hadházynak, hol hányan halnak meg

A képviselő szerint kozmetikázzák a halálozási adatokat, ezért félnek az ellenőrizhetőségtől.
2020-11-20 12:07:00

27 milliárd dollárt szán elektromos autókra a GM

All-in: minden tét a villamosításon, 30 típussal készülnek a jövőre.
2020-11-20 14:06:31

27 milliárd dollárt szán elektromos autókra a GM

All-in: minden tét a villamosításon, 30 típussal készülnek a jövőre.
2020-11-20 14:06:32

Dömsödi Gábor belépett a DK-ba

Az egykori tévés műsorvezető hat éve az LMP színeiben indult az országgyűlési választáson.
2020-11-20 18:07:20

2020-11-21 09:07:16

Vizsgálják a céget, ami 5000 forintért ígér soron kívül vakcinát

5000 forintért ígértek soron kívüli oltást a koronavírus-vakcinával, ami még nem is létezik. Egy budapesti székhelyű magáncég weboldalán olvasható felhívás miatt indít vizsgálatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
2020-11-21 15:07:53

2020-11-21 15:07:54

Meghalt az Omega basszusgitárosa, Mihály Tamás

Halálhírét a zenekar jelentette be.
2020-11-21 16:06:05

58 millió forintért kelt egy kamera, aminek objektívjét Petzvál József alkotta

A Voigtländer Daguerreotype kamerát 1840-ben gyártották.
2020-11-21 22:05:53

Visszavonul Fekete László

Egy utolsó nagyot még emel az ország egykori legerősebb embere, aztán vége.
2020-11-22 18:05:58

Visszavonul Fekete László

Egy utolsó nagyot még emel az ország egykori legerősebb embere, aztán vége.
2020-11-22 18:06:00

Több mint 100 millió forintért árvereztek el egy levelet Németországban

Egy történelmi, ritka bélyeg van rajta.
2020-11-22 19:06:05

Hétfőn kezdődik az üzérkedéssel és korrupcióval vádolt Sarkozy pere

Az egykori francia államfő ellen nem ez az egyetlen folyó eljárás, de ez indult el hamarabb.
2020-11-22 21:06:03

Hétfőn kezdődik az üzérkedéssel és korrupcióval vádolt Sarkozy pere

Az egykori francia államfő ellen nem ez az egyetlen folyó eljárás, de ez indult el hamarabb.
2020-11-22 21:06:05

13 milliárd felhasználói adat került ki a netre, magyaroké is

Egy már lekapcsolt hackerportálról szivárgott ki az a rengeteg adat, melyben feltört weboldalak információit tárolták. Az incidensnek magyarországi érintettsége is van.
2020-11-23 10:06:45

2020-11-23 10:06:47

Damon Hill: Hamilton megérdemli, hogy lovaggá üssék

Az egykori világbajnok szerint lerombolta azt az előítéletet, mely szerint bizonyos dolgokat nem érhetsz el a bőrszíned miatt.
2020-11-23 11:06:05

65,8 milliárd forintos segélyt kap az EU-tól Afganisztán és 28 afrikai ország

A 183 milliárd eurónyi mentőcsomag az alacsony jövedelmű országok gazdasági stabilitását fogja szolgálni a járvány okozta válság alatt.
2020-11-23 15:06:19

Hétfőn kezdődik az üzérkedéssel és korrupcióval vádolt Sarkozy pere

Az egykori francia államfő ellen nem ez az egyetlen folyó eljárás, de ez indult el hamarabb.
2020-11-23 17:05:59

7 milliárd forintos támogatást kap a divatipar

Uniós pénzekre pályázhatnak a divat- és dizájnipari vállalkozások.
2020-11-24 08:06:08

Közel 10 milliárd forintért kelt el egy magyar startup

Sőt, a Drops nyelvtanulási platformot fejlesztő cégért a 30 millió dolláros vételáron túl további 19 milliót is kifizet a Kahoot, ha az jól teljesít a következő két évben.
2020-11-24 14:05:58

A Tesla értéke megközelítette az 500 milliárd dollárt

Meddig szárnyalhat még Elon Musk cége?
2020-11-24 15:06:03

A jegybank már több mint 800 milliárd forintot tolt bele az államadósságba

Pörög a pénznyomda, vannak olyan állampapír-sorozatok, amelyeknek már közel a felét a jegybank vásárolta fel.
2020-11-24 15:06:06

A jegybank már több mint 800 milliárd forintot tolt bele az államadósságba

Pörög a pénznyomda, vannak olyan állampapír-sorozatok, amelyeknek már közel a felét a jegybank vásárolta fel.
2020-11-24 15:06:11

Egy lakásban elfogták az RTL Klub egykori, körözött sztárját

A férfit önbíráskodás miatt kereste a rendőrség.
2020-11-24 20:06:06

Győr egykori MSZP-s polgármestere szerint a Borkai-éra volt a város aranykora

Balogh József a tanácsrendszer durvább verzióját látja a Fidesz mai rendszerében, Borkai Zsolt legnagyobb hibája pedig az volt, hogy azt hitte, nem kell már dolgoznia.
2020-11-25 11:06:24

Történelmi siker: 10 milliárd forintért vásároltak meg egy magyar nyelvtanuló alkalmazást

A magyar készítők által fejlesztett nyelvtanuló alkalmazás a Kahoot része lesz.
2020-11-25 13:06:20

Újabb 50 milliárd a versenyképesség növelésére

A programra eddig 904 cég jelentkezett, a támogatott vállalatok összesen 424 milliárd forintot fektettek be 35 iparágban.
2020-11-25 13:06:22

Akciófilmek a testőrnő szemével

A Titkos Szolgálat egykori munkatársa elemzi az amerikai politikusokról szóló filmeket személyvédelmi szempontból.
2020-11-25 14:05:57

Beismerő vallomást tett Robert Fico volt igazságügyi államtitkára

A Smer kormányzat egykori államtitkárát korrupciós ügy miatt tartóztatták le.
2020-11-25 20:06:09

20 milliárd forintot szán a kormány a Citadella felújítására

Egy friss kormányhatározatból tudni ezt.
2020-11-25 21:06:13

Meghalt Klecska Ernő, az Orbán-interjú meghamisításával megvádolt újságíró

A Fejér Megyei Hírlap egykori szerkesztője pert indított az interjúhamisítási ügyben, a bíróság neki adott igazat.
2020-11-25 21:06:15

20 milliárd forintot szán a kormány a Citadella felújítására

Egy friss kormányhatározatból tudni ezt.
2020-11-25 21:06:20

12 milliárd forintos óriásberuházást jelentettek be, 3 ezer munkahely válik védetté

Háromezer munkahely válik védetté.
2020-11-26 13:06:24

Trump egyelőre nem árulja el, hogy elindul-e a 2024-es elnökválasztáson

Az amerikai elnök arra buzdította az amerikaiakat, hogy "gyűljenek össze otthonaikban és a templomokban, és mondjanak hálaadó imát Istennek a sok áldásért".
2020-11-27 06:06:04

2020-11-27 06:06:05

Magyarországnak 14 ezer milliárd forint uniós támogatás jutna, ha Orbán nem blokkolná a megegyezést

Rekordméretű, 1800 milliárd eurós uniós költségvetési csomagot blokkol a magyar és a lengyel kormány. A közös büdzsének ez a két ország az egyik legnagyobb haszonélvezője.
2020-11-27 11:05:54

2020-11-27 11:05:58

1,1 milliárd forintos beruházás az ANY Biztonsági Nyomdánál

502 millió forinttal támogatja a kormány a fejlesztést.
2020-11-27 16:06:03

A Földre érkezik a 4,6 milliárd éves üzenet

Egy japán űrszonda hozza 300 millió kilométerről, a Ryugu aszteroidáról.
2020-11-27 16:06:07

Újabb 159 milliárd forintot osztott szét a kormány, papíron a gazdaság védelmére

A kormány alapítványai, kormányhivatalok és a közlekedési cégek kaptak milliárdokat a Gazdaságvédelmi alapból.
2020-11-28 09:06:03

Újabb 159 milliárd forintot osztott szét a kormány, papíron a gazdaság védelmére

A kormány alapítványai, kormányhivatalok és a közlekedési cégek kaptak milliárdokat a Gazdaságvédelmi alapból.
2020-11-28 09:06:07

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   ftp   •   m   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   b   •   apróhirdetés   •   K   •   fluminense   •   tes   •   fhgperapro   •   mag   •   youtube   •   H   •   németállás   •   sadasdhirek   •   f   •   J   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   budapest   •   P   •   L   •   ingatlan   •   sz   •   aza   •   rozsa sandor   •   térkép   •   szótár   •   G   •   facebook   •   olcs   •   ingyen   •   travis kelce   •   bogdan adam  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   joe biden azzal viccelodott hogy bar nem fiatal 81 eves de ugy tunik egy hateves ellen indul   •   meghalt tobb mint 80 talib lazado az afgan legiero tamadasaiban   •   kilott az olajar meglephetik a vilagot az olajnagyhatalmak   •   brazil readies decree to nearly double tax on firearms and ammunition   •   milliardos kart okoznak a nem oshonos fajok europaban   •   amerikai bmw m5 rivalis toredek aron itt a valaha keszult legerosebb cadillac   •   csokkeno libido elhizas feledekenyseg csak par dolog amit az alvashiany okoz 3   •   keddi friss hirek forgalom idojaras reggeli pakk 71   •   nem vette eszre a kamerat a penztarcatolvaj   •   diplomaciai mosolyszunet utan ukrajna tamogatasa hozza ossze franciaorszagot es ausztraliat   •   halottak alairasaval lett kepviselojelolt vadat emeltek ellene 2   •   azonnal torolje ha ilyen levelet kap az otp neveben   •   ujabb cunamit eszleltek japanban 2   •   dua lipas brit awards outfits channel uk pop icons   •   sztarjai nelkul nagy hatranybol nyert a brooklyn nets az nba ben   •   babalovaglásgyermeke   •   tfolyospultalattisrh   •   kesz a lakasfelujitassal maradt meg egy fontos teendo 2   •   ujra izraelt raketazza a hamasz   •   hajdu peter aureliorol az elete tanulsagos edukativ meg ha az elrettentes okan is   •   itt a lista ezeket a termekeket erintette a zsugorinflacio   •   oriasi hiany van europaban kamionsoforokbol   •   igy elozhetok meg a faradtsagbol adodo autobalesetek 2   •   elitelte a birosag annak a honvedsegi helikopternek a pilotajat aki egy sikloernyos halalat okozta 2   •   atlepte a 32 ezret a halalos aldozatok szama gazaban   •   nagy istvan lokest adunk az elelmiszeriparnak   •   dramai valtozast vettek eszre az antarktiszon raadasul a vegitelet napi gleccsernel   •   baleset miatt torlodik a forgalom az m1 esen fejer megyeben   •   meghalt christopher plummer   •   demcsak zsuzsara ujjal mutogatnak mert a ferje fiatalabb nala   •   egy tanulmany allitja a feherbor kesleltetheti a menopauzat 3   •   durva szerbiaban egy par napos csecsemo is elkapta a koronavirust 3   •   rendeletben tiltana meg a kormany hogy az allatvasarokon kutyat vagy macskat aruljanak 2   •   eddig ismeretlen kacsacsoru dinoszaurusz maradvanyait azonositottak japanban   •   koronavirus a veszelyesek koze tartozik a kaliforniai varians   •   vitezy david klima es borton volt az igeret egyikbol sem lett semmi   •   kim kardashian west and kanye wests marital troubles featured on kuwtk   •   tibi atya ha orban viktor nem hagy mas lehetoseget felkelunk   •   a zold energia a fenntarthato jovo alapja jamniczky zsolttal az e on igazgatosagi tagjaval beszelgettunk 3   •   zold utlevellel es reszletes szabalyokkal nyit ausztria   •   felborult egy katonai utanfutos terepjaro az m5 os autopalyan   •   ket napon belul masodszor gyozte le a fehervar a salzburgot az osztrak hokiligaban   •   videoval uzent a rajongoknak siklosi ors zenekara   •   covid victoria state to enter third lockdown after outbreak of uk variant   •   ujra egyutt sokat sejteto felvetel bukkant fel l l juniorrol es dardai blankarol video 2   •   kendall jennert tavoltartasi vegzessel vedi a birosag egy ferfitol aki azt tervezi hogy megoli a modellt majd magat is   •   visszalepett a helyszin attol a brusszeli konzervativ konferenciatol ahol orban is felszolalna 2   •   sokkolo cirkuszbol szokott oroszlan keltett riadalmat fel ala jarkalt az utcan video   •   a 80 as evek jott vissza az angol autoiparban de ennek egyaltalan nem orulhetnek 3   •   katalin hercegne kenyszerhelyzetben volt a rakdiagnozisa nyilvanossagra hozatalaval