Gyengécske volt a moszkvai parádé: mindössze egyetlen egy harckocsi gurult végig a főtéren

Miután tavaly Ukrajna és a NATO is gúnyt űzött Oroszországból, amiért csak egyetlen harckocsi, egy második világháborús T-34/85-ös vonult fel a május 9-ei győzelmi napi parádén, úgy néz ki, ismét bejátszotta ezt az orosz vezetés: ugyanaz a szovjet páncélos vezette az ünnepi menetoszlopot, de ezen kívül egyetlen egy tank sem szerepelt a menetben. Ez persze nem jelenti azt, hogy a T-34-es volt az egyetlen harcjármű az ünnepségen: láthattunk a menetben egyebek mellett páncélozott szállító harcjárműveket, ballisztikus rakétaindítókat és légvédelmi rendszereket is, de tank nem volt több.
2024-05-09 10:16:05

A bevándorlók sem hozzák el a gazdasági csodát, ha nem építünk sürgősen sokkal több lakást

A fejlett országokba irányuló rekordméretű bevándorlás is hozzájárul a lakhatási válság fokozódásához, ami hosszú távon a gazdasági növekedés fenntarthatóságát veszélyezteti - írta meg a Bloomberg. A kormányzatok jelenleg a megfelelő megoldást keresik a lakhatási hiány és a migráció által generált feszültségek kezelésére.
2024-05-06 11:08:28

Az ön számítógépén is kiköthet, és még baj lehet belőle

Az átlagos felhasználónak nem sok dolga van a GitHub fejlesztői platformmal. Ám közvetetten mégis találkozhat a problémáival, hiszen legtöbben használnak olyan programot, melynek fejlesztője onnan merített. Így közvetve mindenkit érint, ha a net rosszindulatú szereplői a GitHubot veszik célba.
2024-04-30 11:13:38

2024-04-30 11:12:57

Nem mindegy honnan és miért szivárog az olaj a kocsiból: ezek lehetnek az okok és így lehet a hibát elhárítani

Az autó alatt megjelenő olajtócsa nem jó jel, mert a motor olajveszteségének szervizköltsége sokba kerülhet. Néha azonban probléma lehet egyetlen apróság is.
2024-04-29 16:05:59

2024-04-29 16:05:46

Egyetlen alkalommal egyetlen számot adott elő a Victoria Beckham, azaz Posh Spice 50. születésnapjára a kilencvenes évek sikerzenekara, a Spice Girls.
2024-04-22 16:12:27

Herzog: Európának sürgősen fel kell ébrednie, különben nagy árat fizethet

Isaac Herzog izraeli elnök szerint az európai vezetők sürgősen fel kell, hogy ébredjenek és felismerjék az Irán által jelentett globális veszélyt, amely drónok ezreit szállítja Oroszországnak és nukleáris fegyverprogramját is folytatja, miközben Izrael a Gázai övezetben és Irán ellen is védekezik - számolt be a Politico.
2024-04-21 19:07:19

Az Európai Tanács elnöke szerint sürgősen légvédelmi eszközöket kell adni Ukrajnának

A háború szerdai történéseiről itt olvashat. The post Az Európai Tanács elnöke szerint sürgősen légvédelmi eszközöket kell adni Ukrajnának first appeared on 24.hu.
2024-04-18 10:08:56

Navalnij özvegye: hibát követ el Ukrajna

Julija Navalnija, Alekszej Navalnij néhai orosz ellenzéki vezető özvegye férje halála óta első interjúját adta. A Time-nak többek között az ukrajnai háborúról is beszélt.
2024-04-18 09:07:18

Hamarosan olyan frissítés jöhet a Gmail androidos applikációjához, amit eddig csak kevesen értek el

Az Androidon futó Gmail hamarosan kaphat egy intelligens frissítést, ami lehetővé teszi, hogy a hosszú e-maileket a mesterséges intelligencia segítségével röviden és persze, lényegre törően összefoglaljuk egyetlen gombnyomással.
2024-04-08 10:06:14

2024-04-08 10:05:57

Netanjahu: Egyetlen lépésre vagyunk a győzelemtől

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt közölte a kormány vasárnapi ülésének kezdetén, hogy egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban, és a terrorszervezet akadályozza a megállapodást.
2024-04-07 17:07:06

Iránból üzentek: Egyetlen izraeli nagykövetség sem biztonságos többé

Egyetlen izraeli nagykövetség sem biztonságos többé - jelentette ki vasárnap Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei egyik katonai tanácsadója.
2024-04-07 15:07:47

Brit hírszerzés: borzasztóan ciki hibát követett el az orosz légvédelem, ez lehet a magyarázat

Ma is közzétette szokásos napi jelentését a brit védelmi minisztérium hírszerzési osztálya. Ezúttal az orosz légvédelem barátitűz-incidenseiről írtak.
2024-04-06 12:07:24

Ennél több hibát aligha követhetett volna el.
2024-04-05 20:10:41

Ennél több hibát aligha követhetett volna el.
2024-04-05 20:08:45

Egyetlen alkalommal újra megjelent az ikonikus magazin

Igaz, csupán egyetlen alkalomra, de a lapszámot az eredeti szerkesztőség készítette.
2024-04-05 19:07:54

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 11:30:09

Duguláselhárítás Kistarcsa

Csongrádi László duguláselhárítás Kistarcsa +36 20 293 4400. https://dugulaselharitaskistarcsa.iwk.hu/ Konyha, mosogató, WC, mosdó lefolyó duguláselhárítás, csatornatisztítás fix áron korrekt munka 14 napos kérdezés nélküli garanciával azonnal visszamegyek és elhárítom a hibát, ha újra jelentkezik.
2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:05

Mira rozsdamentes kertibútorok közvetlenül a gyártótól

Mir rozsdamentes bútorok, kerti bútorok, egyedi kiegészítők készletről és egyedi igények alapján rövid határidőre. Ha fontos Önnek, hogy olyan különleges bútorai, kiegészítői legyenek, amit nem lát viszont a szomszédjában! Élje át a rozsdmentes acél mágikus ragyogását a szabad ég alatt! Elegáns és egyszerű, robosztus és vízálló egyszerre.Kültéri luxus fémbútoraink otthonos komfortot kínálnak és megfelelnek a legmagasabb minőségi elvárásoknak. Termékeink prémium minőségben,szakavatott mesteremberek munkájával, kézzel készülnek. Megtalálhatóak különböző szettek, garnitúrák, padok, székek, aszta...
2020-06-23 22:01:11

Rozsdamentes bútorok, kerti bútorok, egyedi kiegészítők készletről és egyedi igények alapján rövid határidőre. Ha fontos Önnek, hogy olyan különleges bútorai, kiegészítői legyenek, amit nem lát viszont a szomszédjában! Élje át a rozsdmentes acél mágikus ragyogását a szabad ég alatt! Elegáns és egyszerű, robosztus és vízálló egyszerre.Kültéri luxus fémbútoraink otthonos komfortot kínálnak és megfelelnek a legmagasabb minőségi elvárásoknak. Termékeink prémium minőségben,szakavatott mesteremberek munkájával, kézzel készülnek. Megtalálhatóak különböző szettek, garnitúrák, padok, székek, asztalok,...

Rozsdamentes bútorok , kerti bútorok , egyedi kiegészítők készletről és egyedi igények alapján rövid határidőre. Ha fontos Önnek , hogy olyan különleges bútorai , kiegészítői legyenek , amit nem lát viszont a szomszédjában!Élje át a rozsdmentes acél mágikus ragyogását a szabad ég alatt! Elegáns és egyszerű , robosztus és vízálló egyszerre.Kültéri luxus fémbútoraink otthonos komfortot kínálnak és megfelelnek a legmagasabb minőségi elvárásoknak. Termékeink prémium minőségben , szakavatott mesteremberek munkájával , kézzel készüln ek . Megtalálhatóak különböző szettek , garnitúrák , padok , széke...
2020-06-23 22:01:11

Mira rozsdamentes kertibútorok

Rozsdamentes bútorok, kerti bútorok, egyedi kiegészítők készletről és egyedi igények alapján rövid határidőre. Ha fontos Önnek, hogy olyan különleges bútorai, kiegészítői legyenek, amit nem lát viszont a szomszédjában!Élje át a rozsdmentes acél mágikus ragyogását a szabad ég alatt! Elegáns és egyszerű, robosztus és vízálló egyszerre.Kültéri luxus fémbútoraink otthonos komfortot kínálnak és megfelelnek a legmagasabb minőségi elvárásoknak. Termékeink prémium minőségben,szakavatott mesteremberek munkájával, kézzel készülnek . Megtalálhatóak különböző szettek, garnitúrák, padok, székek, asztalok, ...
2020-06-23 22:01:11

Mira rozsdamentes kertibútorok

Rozsdamentes bútorok, kerti bútorok, egyedi kiegészítők készletről és egyedi igények alapján rövid határidőre. Ha fontos Önnek, hogy olyan különleges bútorai, kiegészítői legyenek, amit nem lát viszont a szomszédjában!Élje át a rozsdmentes acél mágikus ragyogását a szabad ég alatt! Elegáns és egyszerű, robosztus és vízálló egyszerre.Kültéri luxus fémbútoraink otthonos komfortot kínálnak és megfelelnek a legmagasabb minőségi elvárásoknak. Termékeink prémium minőségben,szakavatott mesteremberek munkájával, kézzel készülnek. Megtalálhatóak különböző szettek, garnitúrák, padok, székek, asztalok, ...
2020-06-23 22:01:11

Autómentő Budapest http://automentobudapesten.hu

Autómentő Budapesten. Ha gépkocsija lerobban, rendeljen nálunk tréleres autómentést Vizafogó területén egyetlen hívással 06 30 285 7558 http://automentobudapesten.hu Tréleres Zuglóban, 0-24 autómentés. Megbízható autószállítás Az autószállítás az autómentő szolgáltatásunk kiegészítő tevékenysége.

Ön is unja már, hogy évente át kell festenie a kerti bútorait? Erre kínálunk megoldást a Mira rozsdamentes kerti bútorokkal! Egy életre elfelejtheti az örökös kínlódást a csiszolással és festéssel! Telefonszámunk:30/21-94-661 Élje át a rozsdmentes acél mágikus ragyogását a szabad ég alatt! Elegáns és egyszerű, robosztus és vízálló egyszerre.Kültéri luxus fémbútoraink otthonos komfortot kínálnak és megfelelnek a legmagasabb minőségi elvárásoknak. Termékeink prémium minőségben,szakavatott mesteremberek munkájával, kézzel készülnek. Megtalálhatóak különböző szettek, garnitúrák, padok, s...
2020-06-23 22:01:12

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:15:34

Duguláselhárítás Kistarcsa

Csongrádi László duguláselhárítás Kistarcsa +36 20 293 4400. https://dugulaselharitaskistarcsa.iwk.hu/ Konyha, mosogató, WC, mosdó lefolyó duguláselhárítás, csatornatisztítás fix áron korrekt munka 14 napos kérdezés nélküli garanciával azonnal visszamegyek és elhárítom a hibát, ha újra jelentkezik.
2020-06-23 22:15:35

Mira rozsdamentes kertibútorok közvetlenül a gyártótól

Mir rozsdamentes bútorok, kerti bútorok, egyedi kiegészítők készletről és egyedi igények alapján rövid határidőre. Ha fontos Önnek, hogy olyan különleges bútorai, kiegészítői legyenek, amit nem lát viszont a szomszédjában! Élje át a rozsdmentes acél mágikus ragyogását a szabad ég alatt! Elegáns és egyszerű, robosztus és vízálló egyszerre.Kültéri luxus fémbútoraink otthonos komfortot kínálnak és megfelelnek a legmagasabb minőségi elvárásoknak. Termékeink prémium minőségben,szakavatott mesteremberek munkájával, kézzel készülnek. Megtalálhatóak különböző szettek, garnitúrák, padok, székek, aszta...
2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:58

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   87 hibat javithat most ki a szamitogepen egyetlen gombnyomassal tegye meg surgosen   •   megmutatjuk a legdragabb sportcipoket galeria   •   tenyleg jon a bevasarlos funkcio a youtube ra amerikaban mar tesztelik   •   mindenet megmutatta heidi klum teljesen meztelenul simogatja a melleit kep   •   orban viktor madridba utazik a het vegen   •   dr congo eid violence court hands down death sentences   •   ime kim dzsongun megoldasa a szuletesszam emelesere nezzek hogy beszelt a nokkel ezt nem kene meghonositani itthon video 2   •   nem talaljak az ecuadori lavinabaleset aldozatait   •   heteken belul dont a modellvaltasrol a negy orvoskepzo egyetem palkoviccsal mar egyeztettek   •   ismet csaknem nyolcezer uj beteget regisztraltak ukrajnaban   •   nyolc honapos labadozas utan ujra szarnyra kapott visske a kolyokgolya   •   vilagjarvany ide vagy oda a pusztulo kornyezet tehet be a leginkabb a vilaggazdasagnak 2   •   ez tortenik az aggyal placebohatas kozben   •   ettol retteg minden autos durva balesetet okozott egy figyelmetlen sofor budaorson video 3   •   marciusban nyilik az uj budapesti luxushotel   •   hangyakkal a fedelzeten indul a spacex urhajoja a nemzetkozi urallomasra   •   hogy hivtak bajor imre ettermet es mi lett vele hova maszott fel 2009 ben orban viktor jatsszon velunk kiderul a kvizunkbol   •   az internet uj kedvence lett bernie sanders   •   i simply dont want to die at 24 gaza woman trapped at rafah crossing   •   gyaszol rubint reka a karjai kozott halt meg az edesanyja   •   mosďż˝gďż˝pjavďż˝tďż   •   keptelen elhinni a tragediat egy padon hevert az elhunyt bokszolo varga gyula occse mergezesrol es utesnyomokrol beszel   •   obituary dianne feinstein trailblazing senator who defied cia and white house   •   nepal tries to form a new government as its covid crisis deepens   •   a halala elott valora tudta valtani a legnagyobb almat meg eljutott a tengerhez a bakancslistas zsuzsi 2   •   ket koszovoban megserult magyar katona kapott protezist ismertek el tobb honap sunnyogas utan hivatalosan a labamputaciokat   •   vecsei h miklos a nemzet szineszenek valasztott csikos sandorrol beszel   •   bocsanatot kert von der leyentol az europai tanacs elnoke a kanapebotrany miatt   •   tul sok bekat esznek a franciak veszelybe kerult a populacio   •   megbenulhat a legi kozlekedes a nemeteknel az ujabb sztrajkhullam hatasara 2   •   a rendorseg szerint nem sertett szabalyt az allamtitkar aki zartkapus uszoversenyre vitte a lanyat 2   •   kuzdelem a verszivok ellen 121 ezer hektaron folytatodik a szunyoggyerites   •   koalicios megallapodast kotottek a romaniai jobbkozep partok   •   kekes lilas targyat lattak az egen hawaiin egyelore nem tudni mi volt az   •   felfuggesztettek a fukusimai hutoviz oceanba engedeset   •   az amerikai pite sztarja aggodik hogy veget erhet a karrierje   •   egy kiskorut probalt prostituciora kenyszeriteni 3 ember budapesten   •   ki probalja befolyasolni a facebookon most megtudhatja 2   •   dogos voros ruhaban allt a kamera ele gelencser timea video   •   pelosi a vezerkari fonokkel egyeztetett hogy trump ne indithasson atomtamadast   •   magyarorszagon jart az eu katonai bizottsaganak elnoke 2   •   csikos sandor nagyon meghatodott amikor megtudta hogy o lett a nemzet szinesze nagyon sokat dolgoztam nem ittam el az eszemet 2   •   tri   •   inauguration poet amanda gorman my life changed in six minutes   •   tenyleg nincs egy nap nyugtunk sem megint kiadtak a figyelmeztetest jon a hideg es az esozes 2   •   az orban kormany segit szlovakianak de semmit nem kap erte 2   •   dragoman gyorgy apamtol tanultam irni meg akkor is ha nem tole tanultam   •   minden amit tudni erdemes a kisallat biztositasrol   •   verengzes parizs utcain egy gyilkos amokfuto kessel es kalapaccsal tamadt a vedtelen turistakra 2   •   kiugrott a bikinibol a szineszno melle foto