Megjelent a lista az Ukrajnának szánt amerikai fegyverekről - Vannak köztük egészen mutatós darabok

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma nyilvánosságra hozta azon fegyverek listáját, amelyeket a ma elfogadott 400 millió dolláros csomag keretében fognak átadni Ukrajnának.
2024-05-10 21:07:20

Új akció készül: olcsó menüt dob össze a Meki

A McDonald's arra készül, hogy akciós 5 dolláros (forintban átszámolva 1800 forintos) csomagajánlatot indít el amerikai éttermeiben, hogy több, az infláció által sújtott vásárlót csalogasson vissza üzleteibe - jelentette pénteken a Bloomberg News egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
2024-05-10 20:07:20

Készül az új amerikai segélycsomag Ukrajnának, ebben már fegyverek is vannak

Az Egyesült Államok 400 millió dollár értékű katonai segélycsomagot készít elő Ukrajna számára, amely tüzérségi fegyvereket, páncéltörő lőszereket, páncélozott járműveket és kézifegyvereket foglal magában - számolt be a Sky News.
2024-05-10 18:07:16

Hírszerzési jelentés: az orosz haderő egy súlyos problémájára világít rá a Győzelem napi katonai parádé

A brit védelmi minisztérium pénteken is közzétette hírszerzési jelentését, ezúttal a május 9-i moszkvai Győzelem napi katonai parádéról, amelyet Vlagyimir Putyin jelenlétében rendeztek meg.
2024-05-10 13:07:23

Covid-oltások: éles fordulat a világot sokkoló vakcinagyártó ügyében

A Novavax bejelentette, hogy több milliárd dolláros szerződést kötött a Sanofi gyógyszergyártóval. A megállapodás keretében 2024-től kezdődően közösen fogják piacra dobni a Novavax Covid-19 elleni vakcináját, valamint együtt dolgoznak az új koronavírus és influenza elleni kombinált oltások fejlesztésén - számolt be a CNBC.
2024-05-10 10:06:47

Elég lagymatagra sikeredett Putyin katonai parádéja, de egy érdekesség azért akadt

Meglepetések nélkül futott le Oroszországban a 79. Győzelem Napja alkalmából rendezett ünnepség. Vlagyimir Putyin orosz elnök semmi olyat nem mondott, amit eddig ne hallhattunk volna tőle, a katonai felvonulás pedig a tavalyihoz hasonlóan szerény keretek között zajlott. Egy érdekességet azonban felfedezhettek a szemfüles nézők.
2024-05-09 15:07:23

Április végéig az államháztartás központi alrendszere nem kevesebb mint 2597,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. A Pénzügyminisztérium frissen megjelent költségvetési gyorsjelentéséből az is kiderült, hogy ezen belül a központi költségvetés 2590,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 96,4 milliárd forintos többletet, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 103,3 milliárd forintos hiányt ért el.
2024-05-09 13:06:30

Katonai ceremóniával fogadták Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát csütörtökön a budai Vár Oroszlános udvarában.
2024-05-09 13:06:25

2024-05-09 13:06:10

Katonai ceremóniával fogadták Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát csütörtökön a budai Vár Oroszlános udvarában.
2024-05-09 13:06:06

Dr. Sulyok Tamás és Orbán Viktor katonai tiszteletadás mellett fogadták a kínai államfőt

Az Oroszlános Udvarban, katonai tiszteletadás mellett fogadták Hszi Csin-ping kínai államfőt.
2024-05-09 12:10:22

Bajnai Gordon egy nagy londoni tanácsadó cégnél most egy 25 milliárd dolláros projekten dolgozik

A volt miniszterelnök sok éve Londonban él, de hétvégékre hazajár Budapestre a családjához
2024-05-08 16:11:28

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

Az amerikai külügyminisztérium azonnali konzuli támogatást ígért.
2024-05-07 09:06:37

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

Az amerikai külügyminisztérium azonnali konzuli támogatást ígért.
2024-05-07 09:06:19

Több hónapig tartó késlekedés után Mike Johnson amerikai házelnök végül benyújtotta az ukrajnai katonai támogatásról szóló törvényjavaslatot, amit a Képviselőház el is fogadott. A hosszas huzavona mögött az állhatott, hogy Donald Trump és a hozzá hű republikánusok meg akarták állítani az Ukrajnának nyújtott amerikai segélyeket. De vajon miért és hogyan történt meg a fordulat az ügyben? Talán a Trump Towerbe látogató Andrzej Duda lengyel államfő győzte meg a volt amerikai elnököt Ukrajna támogatásának szükségességéről?
2024-05-07 06:06:25

Megerősítette Amerika: készül a következő ukrán ellentámadás, azt is tudni, mikor kerül rá sor

Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó a Financial Timesnak nyilatkozva megerősítette, hogy Ukrajna 2025-ben, az Egyesült Államok által jóváhagyott 61 milliárd dolláros segélycsomag és további nyugati támogatások segítségével tervez ellentámadást indítani az orosz megszállás alatt álló területek visszafoglalása érdekében - tudósított a FT.
2024-05-06 17:09:31

Kibukott Oroszországból, hogyan hatnak a szankciók

Két évvel az ukrajnai orosz invázió után az ország gazdasága ellenállónak bizonyult a nyugati szankciókkal szemben. A 25 milliárd dolláros Arctic LNG 2 létesítmény azonban, amely Moszkva exportnövelő és költségvetést feltöltő terveinek kulcsfontosságú eleme, az amerikai korlátozások miatt gyakorlatilag bénultan áll. Más területeken is látszik, hogy szépen lassan hatni kezdenek a szankciók.
2024-05-06 12:06:39

Záporoznak az orosz drónok, egymilliárd dolláros kárról beszélnek az ukránok

Oroszország nagyszabású éjszakai dróntámadást hajtott végre Ukrajna ellen vasárnapra virradóra dacára az ortodox húsvétnak. Herman Haluscsenko ukrán energiaügyi miniszter vasárnap arról számolt be, hogy az ukrán energetikai infrastruktúrát március 22. óta pusztító, szinte napi rendszerességű masszív orosz drón- és rakétacsapások következtében több mint egymilliárd dolláros (363 milliárd forint) kár keletkezett.
2024-05-05 19:07:09

Villanyszerelés Budapest

Villanyszerelés Budapest összes kerületében és a környékein. Teljes villanyszerelés kivitelezés, igény szerint vakolat javítással! Új családi házak villanyszerelése, online költségvetést is készíthet! http://www.xn--villanyszerels-nkb.weboptimal.hu
2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:45

Elég bizarr módon edzett a UFC egyik legjobbja - videó

Korábban a félnehézsúly koronázatlan királya volt az amerikai ketrecharcos.
2020-12-19 22:05:52

Kitüntettek egy súlyosan megsebesült angol katonai munkakutyát

Protézissel él a hős eb.
2020-12-02 22:06:12

Villanyszerelés Budapest

Villanyszerelés Budapest összes kerületében és a környékein. Teljes villanyszerelés kivitelezés, igény szerint vakolat javítással! Új családi házak villanyszerelése, online költségvetést is készíthet! http://www.xn--villanyszerels-nkb.weboptimal.hu
2020-06-23 22:20:38

Trump hajthatatlan, semmit nem ismer el

Donald Trump amerikai elnök újra teljes mértékben elzárkózott attól, hogy elismerje a vereségét Joe Biden demokrata kihívójával szemben, és választási csalást kiált.
2020-11-15 20:14:00

2020-11-16 02:10:16

A magyar kormány megvétózza az EU-költségvetést

A kormány a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos helyreállítási alaphoz szükséges rendeletet sem fogja megszavazni.
2020-11-16 11:09:14

94,5 százalékos védettséget nyújt a Moderna koronavírus elleni vakcinája

Az amerikai cég fejlesztése minden eddig ismert oltóanyagnál hatásosabb lehet. Előnye, hogy mínusz húsz fokon is lehet tárolni, a tesztalanyok pedig csak enyhe mellékhatásokról számoltak be.
2020-11-16 13:10:16

2020-11-16 13:10:17

Magyar céget vesz a Cisco

Az amerikai multi a felhőalapú szolgáltatásokat fejlesztő Banzai Cloudot vásárolja meg.
2020-11-16 15:05:59

Orbán Viktor: Magyarország megvétózza az uniós költségvetést és a helyreállítási alapot

A miniszterelnök levélben tájékoztatta Angela Merkel német kancellárt és Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét. A magyar - és a lengyel - vétó miatt egyelőre nem születtek meg az EU költségvetési ügyeivel összefüggő döntések.
2020-11-16 15:06:00

Eladta a Huawei a Honort, hogy megmentse

A tranzakció után a Honorra elvileg már nem vonatkoznak a Huawei ellen meghozott amerikai szankciók.
2020-11-17 06:05:59

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 07:08:43

Feltalálták a szuperfehér festéket, amit ezzel festenek be, az tűző napon is hűvösebb

Olyan olcsó és könnyen előállítható fehér festéket fejlesztettek ki amerikai kutatók, amely még tűző napon is képes hűteni az alatta lévő felületet.

2020-11-17 07:08:44

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 07:08:44

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 08:12:01

Találtak még 2600 szavazatot az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump kicsit csökkentette a georgiai hátrányát, de ez nem oszt, nem szoroz.
2020-11-17 08:12:02

Találtak még 2600 szavazatot az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump kicsit csökkentette a georgiai hátrányát, de ez nem oszt, nem szoroz.
2020-11-17 08:12:02

400-500 ezerért adják tovább az első PlayStation 5-öket az eBayen

Néhányan máris komoly haszonra próbálnak szert tenni az amerikai piacon csak nemrég debütált PlayStation 5 újraértékesítésével.
2020-11-17 10:10:59

A Moderna vakcinafejlesztése is a magyar Karikó Katalinék kutatásaira épül

Az amerikai Moderna nevű cég ugyanazokra a kutatásokra építve fejlesztette ki a koronavírus elleni vakcináját, mint a Pfizer. A kutatásokat kollégájával közösen a magyar tudós, Karikó Katalin végezte el még a 2000-es években.
2020-11-17 14:05:52

A Tesla bekerül az egyik legfontosabb tőzsdei indexbe

Az S&P 500 a legnagyobb piaci értékkel rendelkező amerikai cégeket tömöríti.
2020-11-17 16:06:52

A Tesla bekerül az egyik legfontosabb tőzsdei indexbe

Az S&P 500 a legnagyobb piaci értékkel rendelkező amerikai cégeket tömöríti.
2020-11-17 16:06:54

Találtak még 2600 szavazatot az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump kicsit csökkentette a georgiai hátrányát, de ez nem oszt, nem szoroz.
2020-11-17 19:06:23

Donald Trump csapatkivonást rendelt el Afganisztánból és Irakból

Két hónap múlva már csak 2500-2500 amerikai katona állomásozhat a két országban.
2020-11-17 20:07:02

Donald Trump csapatkivonást rendelt el Afganisztánból és Irakból

Két hónap múlva már csak 2500-2500 amerikai katona állomásozhat a két országban.
2020-11-17 20:07:03

Évekkel a koronavírus-fertőzés után is lenyomhatja az újabb betegséget az immunrendszer

Egy friss amerikai kutatás arra volt kíváncsi, az immunrendszer felelős sejtjei milyen arányban voltak jelen a gyógyultak szervezetében. A The New York Times által megkérdezett virológusok szerint valójában az immunsejtek az érdekesek, nem csak az eddig vizsgált antitestek.
2020-11-18 12:07:42

2020-11-18 12:07:43

Csaknem 300 milliárd forintot szórt ki a kormány éjjel

A Külgazdasági és Külügyminisztérium 35 milliárd forintot kap a Gazdaságvédelmi Alapból a Határon túli gazdaságfejlesztési programok támogatására.
2020-11-19 08:06:14

Tini youtuber törte össze apja 1 milliárd forintos szuperautóját

Az olasz autóritkaságból ez az egy példány létezik. Illetve létezett.
2020-11-19 09:08:16

Tini youtuber törte össze apja 1 milliárd forintos szuperautóját

Az olasz autóritkaságból ez az egy példány létezik. Illetve létezett.
2020-11-19 09:08:17

Érdekes kihívással készül az Apple jövő csütörtökre: mozogni kell

Az Apple időnként, általában valamilyen jeles nap alkalmával aktivitásra buzdító kihívásokkal szembesíti okosóráinak tulajdonosait. Közeleg a nagy észak-amerikai ünnep, a hálaadás, és vele együtt egy újabb kihívás.
2020-11-19 16:09:22

2020-11-19 16:09:23

Játékkonzol és sörhűtő egyszerre ? működő konzolt épített az amerikai Bud Light gyártója

Sok furcsaságot hozott már eddig is 2020 – és akkor még finoman fogalmaztunk –, de tech szempontból az eddigi legfurcsább ötletre mostanáig kellett várni. Az amerikai Anheuser-Busch nevű cég, amely többek között a Bud Light nevű sort is gyártja, egy meglepő fejlesztéssel állt elő: egy játékkonzollal.
2020-11-19 19:06:22

Van egy amerikai város, ahol 66 napon át tart az éjszaka

November 18-án szerdán leszállt a sarki éjszaka az amerikai Utqiagvik nevű településre, ami azt jelenti, hogy a következő több mint két hónapot teljes sötétségben töltik majd az ott élők.
2020-11-20 10:05:44

2020-11-20 10:05:45

27 milliárd dollárt szán elektromos autókra a GM

All-in: minden tét a villamosításon, 30 típussal készülnek a jövőre.
2020-11-20 14:06:31

27 milliárd dollárt szán elektromos autókra a GM

All-in: minden tét a villamosításon, 30 típussal készülnek a jövőre.
2020-11-20 14:06:32

Már az engedélyeztetésnél tart a Pfizer vakcinája

Beadta a kérelmet az amerikai gyógyszerügyi hivatalhoz a BioNtech és a Pfizer a koronavírus elleni vakcinájuk sürgősségi engedélyeztetésére.
2020-11-20 19:06:02

Már az engedélyeztetésnél tart a Pfizer vakcinája

Beadta a kérelmet az amerikai gyógyszerügyi hivatalhoz a BioNtech és a Pfizer a koronavírus elleni vakcinájuk sürgősségi engedélyeztetésére.
2020-11-20 19:06:04

27 milliárd dollárt szán elektromos autókra a GM

All-in: minden tét a villamosításon, 30 típussal készülnek a jövőre.
2020-11-21 09:07:16

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   haszn   •   Leverkusen   •   N   •   pro   •   b   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   mag   •   H   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   németállás   •   f   •   eb   •   J   •   P   •   vacsoracsata   •   perapro   •   rozsa sandor   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   osszejatszottak a zarkatarsak bukta lett a vege   •   az unnepi idoszakban nem kapcsolja le az aramot es a foldgazt az mvm   •   korozott volvot foglaltak le a rendorok roszken   •   foldontuli hangokat rogzitett egy fotos a bajkal tavon   •   uj panelt tesz a hirfolyam tetejere a facebook jon az oltasi kisokos 2   •   zacher gabor nagyon torz lett ez a vilag video   •   varga attila megnosult   •   nehez hinni szeretnek de nagyon nehez magyar peter esti tuntetese videon   •   az esernyoket eltehetjuk de a szel nem tagit   •   fegyveres rablas miatt letartoztattak negy embert budapesten   •   gyulnek a bizonyitekok elarulta putyint szemelyes jobaratja titokban ukrajnat tamogatja   •   gyulolik a bortonben az rtl klub bukott sztarjat   •   finoman fogalmazva is derekba tori az eletunket ez a dontes nyilatkoztak az szfe n felmondo oktatok 2   •   magyarellenes verfagyaszto falragaszok jelentek meg beregszaszon az ortodox husvet hajnalan   •   karacsony gergely egeto szukseg van kompenzaciora   •   kirugtak a szakallas evezosnot a klubbol mert csapattarsa mellet bamulta az oltozoben   •   ukran elemzok magyarorszag ellenseg   •   megszuletett erzsebet kiralyno kilencedik dedunokaja   •   ugy nez ki egyre nagyobb a baj europa unnepelt fintech sztarjanal   •   mar tobb mint szazmillioan elkaptak a koronavirust a vilagon   •   egyre csak no a fertozottek szama ukrajnaban mar a harmadik hullamra keszulnek   •   1200 felett az uj magyar fertozottek szama 77 beteg hunyt el   •   europol hamis negativ koronavirus eszteket arulnak az eu n beluli utazasokhoz 3   •   far right extremist convicted of murdering german politician   •   golftáska   •   borbely alexandra nehezen viseli nagy ervin szakmai velemenyet azert mert tetszeni akarunk egymasnak video   •   ujra felfuggeszthetnek magyarorszagnak igert eu penzeket   •   sztrajkot hirdettek az operahaz dolgozoi elmaradhat a ma esti eloadas ime a reszletek   •   extrem reggeli rosszulletek nehez varandossagok es egy titokzatos heg katalin hercegne tobbszor betegeskedett mar a sokkolo rakdiagnozis elott is   •   a magyar nemzet szerint a miniszterelnok jeloltrol is megegyezett tobb ellenzeki part de cafolnak 2   •   verseny"ORDERBY1fDek   •   dobrev klara szerint a fidesznek nincs erkolcsi alapja a kormanyzashoz   •   negy ifju magyar tehetseg megy tovabb a virtuozok v4 nemzetkozi elovalogatojaba   •   delutanig biztosan varnak a szarazfoldi akcioval ujabb amerikai hadihajo erkezett tobb mint 2300 palesztin meghalt elo kozvetites az izraeli palesztin haborurol   •   mozambique insurgency militants beheading children aid agency reports 2   •   szazezer rendort es csendort mozgositanak franciaorszagban szilveszterkor a tomegkozlekedes is leallhat   •   vilaghiru fellepok erkeznek a paloznaki jazzpiknikre   •   infarktus miatt parkolt rossz helyen megbirsagoltak majd nem engedtek el a bunteteset 3   •   ujra jar a dabasi vonat 2   •   nagy pacba kerulhet joe biden 2   •   uzleteink   •   zaporeso es eros szellokesek kiserik a husvetot az orszag egyes reszein   •   what a staggering gun cache discovered in one suspected neo nazis house says about far right extremism in europe 4   •   who shone as a lone striker read garth crooks team of the week   •   ezzel a praktikaval megmenthetjuk az odaegett tejet   •   ilyen penzugyi mentooveket kapnak a cegek a koronavirus atveszelesere x   •   az egyeni vallalkozokat segitheti a most bejelentett ingyenhitel 2   •   torvenyjavaslatba csomagoltak karsai daniel nepszavazasi kerdeset az ellenzeki partok   •   sulyok laszlo uj koztarsasagi elnok az alaptorveny es a jogallamisag a ket sarokpont a munkamban   •   negymillio vedoeszkozt allitott meg tavaly a hataron a fogyasztovedelem