Csúnya számok érkeztek a prémium állampapírról

Ismét csökkenésnek indult a lakossági állampapírok értékesítése: múlt héten valamivel több mint 50 milliárd forintnyi állampapírt vettek a magyarok, ezúttal is a Fix Magyar Állampapírból fogyott a legtöbb. Mindeközben a PMÁP idei eddigi leggyengébb értékesítési adatait produkálta.
2024-05-06 20:07:42

Videón, ahogy egy férfi lenyúl 234 ezer forintnyi valutát az autó tetején felejtett tárcából

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki tavaly télen több százezer forintnyi valutát lopott egy autón hagyott pénztárcából. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a 22 éves férfi egy győri parkolóházban pillantotta meg az autón felejtett pénztárcát. Odament, magához vette, majd kivette a  benne lévő pénzt, és visszatette az autó tetejére. A lopással okozott 234 ezres kárt az elkövető a nyomozás során megtérítette. A lopással vádolt férfi akár két év letöltendőt is kaphat. The post Videón, ahogy egy férfi lenyúl 234 ezer forintnyi valutát az autó te...
2024-05-06 16:07:33

Mintegy 230 milliárd forintnyi kokaint foglaltak le a Karib-tengeren

A brit királyi haditengerészet az elmúlt napokban üldözőbe vett egy gyanús hajót.
2024-05-06 14:13:37

Mintegy 230 milliárd forintnyi kokaint foglaltak le a Karib-tengeren

A brit királyi haditengerészet az elmúlt napokban üldözőbe vett egy gyanús hajót.
2024-05-06 14:09:56

Négy medve sétált be egy családi ház udvarára - videó

A tulajdonos megdöbbent, amikor megnézte a biztonsági kamera felvételét.
2024-05-06 13:09:01

Rekordon a személyi kölcsönök, ismét 100 milliárdnál a lakáshitelek

Márciusban tovább csökkent a lakáshitelek átlagos kamata, az új szerződések összege pedig megközelítette a 100 milliárd forintot, amire utoljára közel két éve volt példa. A személyi kölcsönből is rekord összegben vettek fel az igénylők - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2024-05-03 13:06:27

2024-05-03 13:06:09

Beestek az árak, váratlanul sok új autót adtak el

Tíz-tizenöt százalékkal olcsóbbak ma az új autók, mint egy éve voltak.
2024-05-03 12:10:39

Beestek az árak, váratlanul sok új autót adtak el

Tíz-tizenöt százalékkal olcsóbbak ma az új autók, mint egy éve voltak.
2024-05-03 12:10:18

Kilőttek az eladások, most érdemes új autót venni Magyarországon

Jelentős kedvezményeket lehet kialkudni.
2024-05-03 10:09:12

210 millió forintnyi jogdíjat fizettek ki utólag

A most lezárt jogosultkutatás során az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) csaknem 210 millió forint, 2016 és 2022 között beszedett jogdíj jogosultját azonosította be és fizette ki pótlólag. Az EJI folytatja a tavaly beszedett jogdíjak felosztását is.
2024-05-02 17:06:56

Francia meglepetés: ígéretes családi autó a vadonatúj Renault Symbioz

A francia gyártó alacsony tömegű középkategóriás szabadidő-autójában normál hibrid hajtáslánc található.
2024-05-02 15:13:01

Francia meglepetés: ígéretes családi autó a vadonatúj Renault Symbioz

A francia gyártó alacsony tömegű középkategóriás szabadidő-autójában normál hibrid hajtáslánc található.
2024-05-02 15:12:09

83 milliárd forintnyi igénylésnél jár a CSOK Plusz

Meghaladta a háromezret a CSOK Plusz igénylések száma - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára csütörtökön az Indexnek adott interjújában.
2024-05-02 11:07:25

134 milliárd forintnyi hitelt adott az Eximbank a Ganz spanyolországi vonatbizniszéhez

A spanyol Talgo felvásárlása így hasonló konstrukcióban vehetik meg, mint a Vodafone-ügylet.
2024-05-02 08:11:20

Mutatjuk, mikor jön a májusi családi pótlék és nyugdíj

Már a héten utalják az állami ellátások nagy részét.
2024-05-02 07:05:54

Olcsó womás duguláselhárítás Dunakeszin https://dugulaselharitasdunakeszi.com

Olcsó womás duguláselhárítás Dunakeszin Csongrádi László +36 20 293 4400 https://dugulaselharitasdunakeszi.com 0-24 órában elérhető duguláselhárítás Dunakeszin, vízszerelés, womás csatornatisztítás. Garancia, fix árak, megbízható magyar családi vállalkozás.
2020-06-20 16:41:46

B3 INGATLAN - Független értékbecslés | ingatlanközvetítés | tanácsadás

Független értékbecslő – ingatlanközvetítő Fejér megyében, a Velencei-tó körül (40-50 km-es körzetében). Lakások, családi házak, telkek hivatalos értékbecslését rendelheti meg és a független ingatlanközvetítő menüpontban is korrekt árakkal találkozhat. Nézze meg a jelenlegi AKCIÓS ajánlatokat. === Keressen fel még a kezdeteknél, mert egyáltalán nem mindegy hogyan jelenik meg a hirdetése! ===
2020-06-20 16:41:46

Hőszigetelő festék, nyáron a meleg, télen a hideg, és a penész ellen

Miért jó Önnek, és mik az előnyei a Hőpajzs hőszigetelő festéknek? - Visszaveri a sugárzó hő 70-90%-át, - 20-40%-al csökkenhetnek a fűtési és hűtési költségek - nő a komfortérzet - a Hőpajzs technológia, kitűnő lég és páraáteresztő - csak 1 mm vékony kell felhordani - nagymértékben csökkentheti a penész kialakulásának lehetősége - egyszerű, gyors, és olcsó megoldás a hideg falakra - akár helyiségenként, és saját kezűleg is felhordható - vakolatra, fára, fémre, műanyagra, gipszkartonra, betonfelületre is felhordható - társas, családi, hétvégi házak, közintézmények...
2020-06-20 16:41:46

Villanyszerelés Budapest

Villanyszerelés Budapest összes kerületében és a környékein. Teljes villanyszerelés kivitelezés, igény szerint vakolat javítással! Új családi házak villanyszerelése, online költségvetést is készíthet! http://www.xn--villanyszerels-nkb.weboptimal.hu
2020-06-20 16:41:46

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-20 16:41:47

Woma duguláselhárítás Bábolna

Csongrádi László Bábolnai duguláselhárító mester non-stop ügyeletben várja a +36 (20) 293 4400 számon, dugulások megszüntetése fix áron, womázás, Bábolna és Bp. övezetében, díjmentes megjelenés a helyszínen, GARANCIA! http://womadugulaselharitasbabolna.oldalunk.hu Családi házak dugulás mentesítése Lakótelepek dugulásainak megszüntetése Állami intézmények (pl. iskola, óvoda, önkormányzat) duguláselhárítása Kifőzdék lefolyórendszerének takarítása Irodák csatornáinak vegyszeres maratása Womázás Kajánd, lefolyó dugulás megszüntetése Kisbábolna, műhely duguláselhárítás Lopkovicztanya,...
2020-06-20 16:41:47

Megbízható olcsó ELMŰ regisztrált villanyszerelő Budapest http://villanyszerelobudapesten.hupont.hu/

Megbízható olcsó ELMŰ regisztrált villanyszerelő Budapest 06 70 545-0911 http://villanyszerelobudapesten.hupont.hu/ Villanyszerelő gyorsszolgálat Budapest, akciós villanyszerelés Budapest, biztosíték hibaelhárítása Budapest, biztosítéktábla hibaelhárítása Budapest, biztosítéktáblák cseréje Budapest, biztosítéktáblák ellenőrzése garanciával Budapest, családi ház elektromos felújítása Budapest.
2020-06-20 16:41:47

Legyen a hobbid a munkád!

Légy Oriflame tanácsadó, élvezd az azonnali kedvezményeket, juss hozzá szuper termékekhez, vagy keress pénzt! Te döntesz, hol, mikor, mennyit dolgozol, és mennyit keresel. Regisztrálj: https://hu.oriflame.com/business-opportunity/become-consultant?potentialSponsor=461370
2020-06-23 11:30:09

Budapest Koffer dobozos kisteherautó bérlés 9999-/nap

Budakalász,Római part-Óbuda kisteherautó bérlés.Iveco daily furgon kölcsönzés tehergépjármű.alukoffer dobozos kisteherautó bérlés. Iveco daily kisteherautó kiadó Pomáz 8999.-tól/nap kaucio: 100000.- Ft Fiat ducató 2,8 TD.kisteherutó .Zárt furgon bérlés.Szentendre – Pomáz kisteherautó bérlés. furgon kölcsönzés 5 m hosszú áruszállítására alkalmas 4 m Platós kisteherautó bérlés 14999.- /nap kaucio: 100000.- Ft Az autóbérlés megoldás lehet számos helyzetre: munkához, üzleti útra, esküvőre, nyaralásra/kikapcsolódásra, céges rendezvényre egyaránt. Teherautóink 3,5 tonnásak B kategó...
2020-06-23 11:30:09

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-23 11:30:09

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon eladó.

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon (Vas megye, magyar-osztrák-szlovén hármashatár) eladó. Irányár: 29.900.000,-Ft Alapterület: 130 m² Telekterület: 4 036 m² Ingatlan állapota: felújítandó Építés éve: 1980. Komfort: összkomfortos Fűtés: gáz (cirko), vegyes tüzelésű kazán Légkondicionáló: van Fürdő és WC: egy helyiségben Kilátás: kertre néző Tetőtér: beépített Parkolás: önálló dupla garázs - benne van az árban Zöldövezetben, nagy területtel, csendes helyen, domboldalban épült családi ház, mégis a központhoz közel (10 perc gyalog) eladó. ...
2020-06-23 11:30:09

ÖSSZKOMFORTOS NAGY 150m2 CSALÁDI HÁZ ELADÓ.

Eladó családi ház Orgovány, Falusi CSOK-ra alkalmas. Kecskeméti Mercedes gyártól-30kmre Orgoványon 800 nm-es telken, 2+1 szobás 8x20m=160 nm-es jó állapotú nyeregtetős családi ház eladó. Az ingatlanhoz melléképületek, nyári konyha egy garázs-nyílt tároló-5db beton sertés ól és pince is tartozik. Gáz-cirkó fűtés biztosítja a meleget, mely üzemelhet fatüzelésű kazánról is. Az ingatlanban 1 éve történt vízvezeték -műanyag nyilászáró csere és a konyha, előszoba és fürdőszoba felújítása. Ipari áram és fúrott kút is van. Csendes nyugodt biztonságos idősek által lakott zsák utcában várja uj gazdáj...

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:09

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:01:10

Fix áras non-stop duguláselhárítás Szentendre https://dugulaselharitasszentendre.com

Fix áras, non-stop duguláselhárítás Szentendre Csongrádi László +36 20 293 4400. https://dugulaselharitasszentendre.com Hívjon, ha eldugult a lefolyó és azonnal indulok. Gyors és profi munka Non Stop kamerás csatornavizsgálat magyar családi vállalkozás a nap 24 órájában várja hívását. Ingyenes Kiszállás. 24 órás ügyelet. Profi szakemberek. Szolgáltatások: Womás Csatornatisztítás, Kamerás Csatornavizsgálat.
2020-06-23 22:01:11

Olcsó womás duguláselhárítás Dunakeszin https://dugulaselharitasdunakeszi.com

Olcsó womás duguláselhárítás Dunakeszin Csongrádi László +36 20 293 4400 https://dugulaselharitasdunakeszi.com 0-24 órában elérhető duguláselhárítás Dunakeszin, vízszerelés, womás csatornatisztítás. Garancia, fix árak, megbízható magyar családi vállalkozás.
2020-06-23 22:01:11

B3 INGATLAN - Független értékbecslés | ingatlanközvetítés | tanácsadás

Független értékbecslő – ingatlanközvetítő Fejér megyében, a Velencei-tó körül (40-50 km-es körzetében). Lakások, családi házak, telkek hivatalos értékbecslését rendelheti meg és a független ingatlanközvetítő menüpontban is korrekt árakkal találkozhat. Nézze meg a jelenlegi AKCIÓS ajánlatokat. === Keressen fel még a kezdeteknél, mert egyáltalán nem mindegy hogyan jelenik meg a hirdetése! ===
2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:43

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   haszn   •   m   •   pro   •   Leverkusen   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   rozsa sandor   •   R   •   tes   •   H   •   b   •   N   •   fhgperapro   •   mag   •   sadasdhirek   •   K   •   németállás   •   youtube   •   eb   •   vacsoracsata   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   sz   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   elsirta magat az ups futar amikor meglatta mivel varjak a kisvarosban   •   szantho miklos a liberalis felszabaditasi laznak sosincs vege   •   irans hit spy thriller is first shot in election culture war   •   olcso autoberles budaors httpwwwautoberlesbud aorseoldalhu 8   •   marki zay peter megijedt es nyiltan kiallt gyurcsanyne mellett   •   a felkeszules stork natasajat a legigeretesebb europai szinesznok koze valasztottak   •   erosodik a veszely hogy a kovetkezo virusmutacio immunis lesz az oltoanyagra tart a mutans virusoktol a nemet politikus 2   •   rohamot kapott az elso randin egy pest megyei no a tinder lovag megmentette   •   van feljebb 333 loerovel erkezhet a vw golf r plus   •   shinzo abe japan ex leaders alleged killer held grudge against group police   •   rakotik a mini adatkozpontokat a brit uszodakra 62 szazalekkal csokkenhet a futesszamla 2   •   este 9 utan mar nem folyik viz a tuneziai csapokbol   •   shiffrin equals stenmarks record with 46th world cup slalom win   •   orban viktor duhbe gurult nem erre szamitott az eu tol   •   ez tortent aranyfolyot fotozott a nasa   •   herczeg zoltan hamarosan kiszabadulhat a bortonbol   •   kulfoldi es hazai kulonlegessegek egyedulallo muveszek a margitszigeti szinhaz nyari programjaban   •   haborognak a rakellenes szervezetek az onkologiai szurovizsgalatok leallitasa miatt   •   apparently ailing putin surrounded by docs kremlin in chaos says ex brit intel official   •   3 millio forintos v8 as luxusauto mutatjuk a polgari luxust olcson kimaxolo 7 es bmw t 2   •   uj nagykovetet kuld kijevbe szijjarto peter   •   former president bill clinton admitted to hospital   •   benyujtotta a szuverenitasvedelmi torvenycsomagot a fidesz ujabb furkosbotja lehet a kormanynak 2   •   aludni sem tudtak a stressztol a gyerekek akiket iskolatarsaik bantalmaztak es alaztak meg   •   biden offers assurances to americans in afghanistan as us scrambles to evacuate thousands   •   the judge delivered powerful remarks recounting the actions of the three white men convicted of murdering ahmaud arbery in georgia   •   pulzus az orbani arstop is ketharmadot kapott   •   duro dora nyilatkozott a partja oldalat ert kibertamadasrol   •   israel opposition parties agree to form new unity government   •   ikladi tomegszerencsetlense g forgalombol kivont teherautot vezetett a horrorbalesetet okozo sofor ervenyes jogsija sem volt   •   keddi friss hirek forgalom idojaras reggeli pakk 14   •   liquid nitrogen leak at georgia poultry plant kills 6   •   a szart is kiusztam magambol hollo hatalmasat hajrazott 400 vegyesen   •   szoboszlai dominik kivette a reszet a liverpool kulcsfontossagu bajnoki gyozelmebol   •   demeter szilard csunya jovot josol galvolgyinek kulkanak peterfy borinak es mero laszlonak   •   a sulyos asztmas betegeknek kiemelten fontos az oltas felvetele   •   ten french women who joined is go on hunger strike in syria camp   •   eurovision 2022 russian vote hacking attempt foiled police say   •   212 millio forinton nyit itthon az elektromos ford mustang mach e 4   •   beleszeretett kollegajaba a keresztanyu szinesznoje 2   •   fotok a 86 os uton tortent halalos balesetrol   •   alec baldwin fotoval emlekezett meg az egy eve tragikusan elhunyt halyna hutchinsrol   •   suspect idd after mom dies in subway stairs fall   •   alkohol drogok brutalisan oszinte vallomas a hetszeres vilagbajnoktol   •   megtalalta a bkk hogy kivel keszitteti az aquincumi hid megvalosithatosagi tervet 2   •   szabo ze a slagergyaros hitelt vett fel hogy a magna cum laude elindulhasson video   •   oraatallitas elozzuk meg a bajt es figyeljunk ezekre a dolgokra is   •   orban februarig meghosszabbitjuk a rendkivuli intezkedeseket 2   •   ethereum crypto just got a lot greener   •   biden orders airstrikes in syria retaliating against iranian backed militias