Kapcsolódó:

Nem a budapestiek tartanak igazán sok autót, hanem a főváros mellett élők

Bécs és Berlin mutatja az irányt Európának, hogyan kell autómentessé tenni egy nagyvárost, Magyarországon pedig a Budapest mellett élők és a nyugat-dunántúliak veszik a legtöbb autót. Az Eurostat elkészítette a térképét, amelyen bárki megnézheti Európa-szerte, hány autó jut ezer emberre ott, ahol ő él.
2024-05-06 14:14:45

A Veszprém TV ugyan elment Magyar Péter helyi tüntetésére, tudósítani már nem sikerült róla

A főszerkesztő kapacitáshiányra hivatkozik.
2024-05-06 14:14:42

Német nagykövet: Ukrajna Patriot, IRIS-T és Skynex légvédelmi rendszereket kap

Az ukrán infrastrukturális minisztérium közlése szerint a németek az ukrán energetikai hálózat helyreállításában is szeretnének részt venni.
2024-05-06 14:14:36

Kijött az Azahriah-film első előzetese

A Mi vagyunk Azahriah novemberben kerül a mozikba.
2024-05-06 14:14:32

Szijjártó Péter bejelentette azt is, hogy a Wizz Air járatot indít Budapest és Jereván között.
2024-05-06 14:14:29

Egy helyen minden, amit az idei magyarérettségiről tudni kell

Feladatok, megoldások és kritikák.
2024-05-06 14:14:21

Bevonul az izraeli hadseregbe a Hamász egykori magyar túsza

Noga Weisst édesanyjával együtt rabolták el, édesapját pedig megölték a Hamász terroristái.
2024-05-06 14:14:18

Hogy mivel ünnepeli az ikonikus AMD chipgyártó a szülinapját? Szerintünk kitalálja. Íme a történelmi fotók

Úgy gondolták az AMD-nél, lépést kell tartani a trendekkel. Ezért is vonták be a mesterséges intelligenciát a vállalat 55. születésnapjának vizuális élménnyé tételébe.
2024-05-06 14:14:14

A Veszprém TV ugyan elment Magyar Péter helyi tüntetésére, tudósítani már nem sikerült róla

A főszerkesztő kapacitáshiányra hivatkozik.
2024-05-06 14:14:12

Szijjártó Péter bejelentette azt is, hogy a Wizz Air járatot indít Budapest és Jereván között.
2024-05-06 14:14:10

Egy helyen minden, amit az idei magyarérettségiről tudni kell

Feladatok, megoldások és kritikák.
2024-05-06 14:14:07

Rokonaik azonosították a Mexikóban eltűnt ausztrál és amerikai szörfösök holttestét, a három férfit egy kútban találták meg

A társaságra az autójuk miatt támadhattak rá.
2024-05-06 14:14:04

Hogy mivel ünnepeli az ikonikus AMD chipgyártó a szülinapját? Szerintünk kitalálja. Íme a történelmi fotók

Úgy gondolták az AMD-nél, lépést kell tartani a trendekkel. Ezért is vonták be a mesterséges intelligenciát a vállalat 55. születésnapjának vizuális élménnyé tételébe.
2024-05-06 14:14:01

Magyarország tényleg benevez az űrversenybe

Négyezer négyzetméteren gyártanak műholdakat Martonvásáron.
2024-05-06 14:13:56

Meghalt Soponyai Géza

A balatoni vitorlázás egyik legjelesebb alakja 70 éves volt.
2024-05-06 14:13:45

Gáspár Zsolt: Demcsák Zsuzsa két hét múlva az unokatestvérem lesz

Post Content
2024-05-06 14:13:40

Mintegy 230 milliárd forintnyi kokaint foglaltak le a Karib-tengeren

A brit királyi haditengerészet az elmúlt napokban üldözőbe vett egy gyanús hajót.
2024-05-06 14:13:37

Nyomozást indított a Soproni Rendőrkapitányság a Richter cirkuszban történt baleset miatt

Ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást.
2024-05-06 14:13:33

Piros Zsombor vereséget szenvedett a római mestertorna selejtezőjében

A magyar játékos a harmadik felvonásban csak két gémet nyert.
2024-05-06 14:13:29

Áttörés a söriparban, amire nagyon régóta vártunk

Jön a foci-Eb és az olimpia, de mit iszunk szurkolás közben? Utánajártunk.
2024-05-06 14:13:25

Meredeken emelkedik a kenyai árvíz áldozatainak száma

Egy súlyos járvány is felütötte fejét.
2024-05-06 14:13:22

Nem a budapestiek tartanak igazán sok autót, hanem a főváros mellett élők

Bécs és Berlin mutatja az irányt Európának, hogyan kell autómentessé tenni egy nagyvárost, Magyarországon pedig a Budapest mellett élők és a nyugat-dunántúliak veszik a legtöbb autót. Az Eurostat elkészítette a térképét, amelyen bárki megnézheti Európa-szerte, hány autó jut ezer emberre ott, ahol ő él.
2024-05-06 14:13:19

Német nagykövet: Ukrajna Patriot, IRIS-T és Skynex légvédelmi rendszereket kap

Az ukrán infrastrukturális minisztérium közlése szerint a németek az ukrán energetikai hálózat helyreállításában is szeretnének részt venni.
2024-05-06 14:13:17

Azonnali tűzszünetet szeretne a magyarok többsége

Itt a legújabb kutatás.
2024-05-06 14:12:28

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

Rejtett világ az óceán mélyén.
2024-05-06 14:12:12

Befejeződött a magyar írásbeli érettségi, holnap a diákok a matematikával folytatják

A következő napon, május 7-én matematikából érettségiznek a tanulók, majd szerdán történelemmel folytatják.
2024-05-06 14:12:07

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

Itt vannak a megrendítő részletek.
2024-05-06 14:12:01

A leállósávból egyből a középső sávba vetődött egy autós az M1-esen - videó

Többszörösen is megszegte a KRESZ szabályait.
2024-05-06 14:11:57

Az inspiráló nőkre fókuszál az idei Gourmet Fesztivál

A nők szerepe egyre láthatóbbá és meghatározóbbá válik a gasztronómiában.
2024-05-06 14:11:53

Csattant az Intel ostora az alaplapgyártók hátán

Elszaladt velük a ló, frissítést kell kiadniuk az instabilitási gondokra.
2024-05-06 14:11:48

Max Verstappen: Ha anyámnak töke lett volna, ő lenne az apám

A Red Bull címvédője nem nagyon foglalkozik azzal, mi lehetett volna Miamiban.
2024-05-06 14:11:44

Nagy Márton: Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

A magyar műholdgyártási képesség nem csak gazdasági és biztonsági, hanem szuverenitási kérdés is - mondta a miniszter.
2024-05-06 14:11:38

Hszi Csin-ping látogatása a következő 100 évre meghatározhatja Magyarország fejlődésének irányát

Már most biztos, hogy 16 megállapodást aláír szerdán Hszi Csin-ping és a magyar kormány.
2024-05-06 14:11:34

Egypt says Rafah border crossing remains open for aid, passengers

Post Content
2024-05-06 14:11:31

German e-car exports exceeded imports in 2023

Post Content
2024-05-06 14:11:29

India Battles Fake News as Election Heads to Halfway Mark

Post Content
2024-05-06 14:11:26

Left-Wing Violence May Help Modi Win Again in Coal Hub: India Votes

Post Content
2024-05-06 14:11:23

Exclusive-Colombia's Ecopetrol exploring participation in offshore wind auction

Post Content
2024-05-06 14:11:20

Australia criticizes China over 'unsafe' aerial confrontation over Yellow Sea

Post Content
2024-05-06 14:11:15

Fans line streets for Ipswich Town parade

Ipswich Town celebrate a return to the top flight with a bus parade from Portman Road.
2024-05-06 14:11:12

Itt vannak a magyarérettségi nem hivatalos megoldásai

Kódexek, könyvek, Antigoné és Ady Endre is volt a magyarérettségi feladatai között idén, ebben a cikkünkben találhatnak részleteket arról, milyen kihívásokkal kellett szembesülnie idén a vizsgázó diákoknak. Az Eduline hétfő kora délután már közzé is tette az idei magyarérettségi nem hivatalos megoldásait, az első részt ide kattintva tudják megnézni. míg a második részt ide kattintva tudják megnézni.  A hivatalos megoldókulcs kedd reggel lesz elérhető az Oktatási Hivatal honlapján. A feladatok megoldására emelt- és középszinten egyaránt 240 perc áll a diákok rendelkezésére, amivel maximum 100 p...
2024-05-06 14:10:40

A szakszervezeteknek is juthatna az szja 1 százalékából

2024-05-06 14:10:36

Miért pont 5 ujja van szinte minden emlősnek?

2024-05-06 14:10:26


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   fluminense   •   perapro   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   pokol volt az elet magyar peter mellett   •   irans strike on iraq puts us in awkward position amid nuclear talks 2   •   karpati rebeka teljesen bepanikolt a jatekszinben dramai vallomast tett a szineszetrol 2   •   folytatodik a hajsza a szokes nagymestere utan egerutat nyert a zsaruk elol igor pecs rettegett drogbaroja   •   lockdown further lowers german consumer sentiment gfk survey shows   •   felfuggesztettek az mszp s molnar zsolt mentelmi jogat 2   •   kommandosok csaptak le a gyomroi polgarmesterre elkepeszto vagyont foglaltak le a nav emberei az elfogasakor   •   digitalis diktatura kina tenyleg mindenkit megfigyel   •   szerszamakcio szerszam webaruhaz 62   •   meglepo dolgok derultek ki a lakossagi rezsiemelesrol a kormany is torheti a fejet   •   orban viktor felmentett ket orszagos korhazi foigazgato helyettest   •   jakob zoltan nem megy nyugdijba 100 evesen is dolgozni szeretne en leszek a magyar david attenborough 2   •   bank of england hikes interest rates to combat surging inflation   •   u s restores assistance for palestinians to provide 235 million in aid   •   the latest libya gets 57000 astrazeneca doses from covax   •   nyaron szabadul muki a 18 eves p henrietta kegyetlen gyilkosa   •   komoly indokkal kervenyezhetik a gyerekek tavolmaradast a szulok   •   otp reszvenyek ha innen nezzuk feher ha onnan szurke   •   a gondnok heccbol kiprobalta a gazspray t 31 gyerek kerult korhazba a soroksari iskolabol   •   az m0 s belso savjaban tolatott egy bmw s video 3   •   szijjarto visszaszolt az orbant kritizalo obamanak   •   a toyota corollanak is lesz szabadido auto valtozata 2   •   nezopont fej fej mellett all a kormany es az ellenzek 2   •   oszinten vallott egy izraelben dolgozo magyar mentos nyilvan felek aki nem fel az bolond video 2   •   new survey of us jews reveals worries strengths divisions   •   a nav annyi adatbol dolgozik mint egy 96 ev hosszu hd minosegu film merete   •   kifestt   •   ugy kellett ez a balatoni pekseg mint egy falat kenyer   •   nem csak kedvenc edessegeink szivodhatnak fel varatlanul a polcokrol 2   •   pakistans lawmakers pick asif ali zardari as the countrys president for a second time   •   a south carolina graduation party shooting left 1 dead and 7 others including minors wounded   •   parasztsag vagy felreertes marki zay peter mondatai nyomaban   •   trump media merger isnt dead yet after deal gets a lifeline   •   pit bull akita attack smaller dogs 1 dies   •   67 os hatekonysagu a kinai sinovac vakcina a valo eletbol vett mintak alapjan   •   cegalapitasspx6   •   ket embert megolt egy fegyveres ferfi svajcban   •   the weird and wonderful outfits of fans at the ryder cup 2   •   a spanyol focista sarkazos golja meghoditotta az internetet video   •   what to know about europes newest airline 2   •   putin opponent navalny ends hunger strike in russian jail   •   uk pm heads to belfast amid deepening eu row 2   •   itt a bizonyitek magyarorszag vegre legyurte a koronavirus jarvanyt   •   11 honapig is immunisak lehetnek a koronavirusra azok akik enyhe tunetekkel estek at a betegsegen   •   itt vannak az otos lotto nyeroszamai 2   •   search for brian laundrie continues as fbi comb through 25000 acres of swampland   •   a tek biztositja az esztergomi robbantas hosi halottjanak temeteset   •   a konyhafonok gyoztes armando reality fozomusort forgatott a dzsungelben   •   30 ev utan uj neven ter vissza a legendas magyar vicclap 2   •   az asztalra csap svedorszag kemeny intezkedessel harcolnak az elszallo energiaarak es putyin terve ellen  

ingyenhirdetes.multiapro.com - iStat srv.38.